Magyarországon miért nem tüntetnek a magasabb bérekért, jobb munkakörülményekért?
Amikor külföldön voltam kiküldetésen feltűnt, hogy nem szakadnak bele az emberek a munkába.Sokkal ráérősebben, nyugodtabban dolgoznak.
Nem egy gája a munkahely.
Bőven belefér a munkaidőbe internetezni, kiugrani az okmányirodába,boltba, tartalmasan ebédelni...stb
Amikor még nem volt meg a diplomám, én is dolgoztam olyan helyen, ahol a főnök nagyon buta volt, kimentem volna 10 percre a postára és nem engedett ki.
Aztán, ott vannak a bérek, Magyarországon megalázóan alacsonyak a bérek.Vannak cégek, ahol nem, de ők inkább kivétel, mint az általános.
Mindennap tüntetni kellene,megbénítani az országot az állami alkalmazott vasutastól a könyvelőig.
Elsőre az is jobb lenne, ha bejelentenék a cégek az alkalmazottaikat. Már az is egy előrelépés lenne.
Azért vannak ilyen állapotok (feketemunka, alacsony bérek, rossz munkakörülmények) mert ebbe beletörődünk, másrészt pedig asszisztálunk is hozzá.
"A munkahely az munkahely nem akkor kell intézned a magán ügyeidet."
Hát mikor, ecsém?
Mert így tanították a Karl Marx Közgazdaságtudományi Egyetemen, és ez azóta sem változott:
"Há' minek fizessek többet, ha a marha ennyiért is megcsinálja?"
"Mindennap tüntetni kellene,megbénítani az országot az állami alkalmazott vasutastól a könyvelőig."
- És szívjon az, aki nem tehet róla.
tegyük fel, hogy
1.tüntetéssel elérnék a béremelést -> 2.többiek is tüntetnek-> 3.mindenki béremelést kap-> 4.Óriási infláció követi -> 5.mindenkinek kevesebbet ér a pénze-> 1. tüntetés a béremelésért .....
és ez így megy az idők végezetéig
Na a magyarnak meg tüntetni sincs ideje már lassan. Pl az orvosok mikor tüntessenek (valljuk be nyugathoz képest éhbérért dolgoztatni egy ORVOST azért egy KICSIT gáz), a 24+ órás ügyelet után mikor már csak az intravénás kávé tartja őket életben a kórháztól otthonig?
Még ha tüntetnének is, vegyük a tanárokat, évek óta tüntetgetnek, sztrájkolnak, az állam odavág nekik párezer forint béremelést hogy kussoljanak mintha ezzel meg lenne oldva hogy manapság egy egyetemet igénylő állás béréből nem tudsz eltartani 2 embert ha csak nem kenyeren és vizen éltek egy lakókocsiban.
Itt az segítene hogyha MINDENKI fogná magát, mint anno az az 1 millió az internet adó tüntetésen és kivonulna, ha tényleg jelentős mennyiségű ember tenné egyszerre, de így kis fellángolásokkal nem megyünk sokra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!