Miért van az hogy régen az értelmiség számított liberálisnak, mára meg szitokszó lett?

"Ha azt természetesnek és elfogadhatónak találod, akkor a melegeket se zavarhatod el a szemed elől, mert neked ők nem tetszenek."

Nem erről beszéltem, hanem a propagandáról, ami lassan már a csapból is folyik. Te az egyenlőségről beszélsz, én a szélsőségbe esésről.

"az elvi sík már megint nem nagyon manifesztálódik a valóságban és az esetek 95%-ban ízes n.ggerezésekkel meg alsóbbrendűnek nézésekkel párosul ez az "aggodalom". Erre az se mentség, ha az ezt tevők tudatlanok és félnek az ijesztő ismeretlentől."

Ez sajnos így igaz, de talán nem kell magyaráznom, hogy a "mértékadó média" mindig a rasszizmus posványa felé tereli a bevándorlással kapcsolatos aggodalmakat. Ezért a bevándorlás problémájáról ritkán lehet indulatok elharapózása nélkül beszélni, és erre szándékosan rá is játszanak.

"a németeknél is 50% alatt van már most a menedékkérelmek elutasítási aránya, sok biztonságos nemzetnél 99% körüli."

Most már igen, mert a kölni események óta rájöttek, hogy nem szabad 100%-ban megfelelni a propagandának. Előtte csak "refugees welcome" volt, meg közös szelfizés. Ausztria szárnyas kapunak nevezte a saját kerítését - most pedig határzárra készül. Ezt a folyamatot hívják belátásnak.

"Egyszerűen csinálják és nem a többség elnyomását akarják elérni."

Akkor nem ugyanarról a jelenségről beszélünk. Nem a hatóságok munkájáról van szó, hanem arról a hangos, folyton károgó, magát liberálisnak nevező ideológiai kisebbségtől, amely telehányja a napi sajtót a szélsőséges (és sokszor teljesen életszerűtlen) nézeteivel.

"Aki olyan stílusban, globális zsidóösszeesküvést vizionálva kritizálja a modern liberalizmust, az 80%-os eséllyel jobbos, akkor maradjunk ennyiben."

És? Közülünk ki tett ilyet? Hol volt szó itt zsidóösszeesküvésről?

"Ja igen, és mivel a törvény tilja a korrupciót és a bűnözést ezért azok sincsenek. Az a lényeg, hogy a valóságban mi történik, nem az, hogy mi van egy be nem tartott törvénykönyveb leírva. Ami létező dolog, az az, hogy orbán teljes természetességgel nyilatkozta azt, hogy nem választ nőket a kabinetébe, mert ők, így en bloc, nem bírják annyira a munkával járó karaktergyilkosságokat, mint a férfiak."

Jogilag semmi sem tartja vissza a nőket attól, hogy politizáljanak. Az előző, 2014-es választáson 199 ember juthatott be a Parlamentbe, 106 egyéni választókörzetből, 84 pártlistáról. Ha a pártok nem is annyira támogatják a női jelölteket, egyéniből simán bejuthattak volna a nők, hiszen demográfiai helyzetet tekintve ma Magyarországon a szavazóképes állampolgárok közt több nő van, mint férfi...mégis annyi nő jutott be a Parlamentbe, amennyi. Ez nem diszkrimináció.

"De az én verziómról be tudom bizonyítani, hogy a másikhoz képest kevesebb sérüléssel jár."

Akkor bizonyítsd be.

"Ha a szomszédod minden nap megveri a feleségét, te viszont nem a tiedet, hanem egyenrangú félként kezeled, akkor a te viselkedésedről objektíven kijelenthető, hogy jobb és köventendő."

Komolyan egy ilyennel akarod te bizonyítani, hogy az egész kollektív társadalomszemléleted is jó? És mi van akkor, ha a szomszéd azért veri az asszonyt, mert az meg a gyereket veri? Mi van akkor, ha én egyenrangúként kezelem a páromat, ő meg mégis megaláz verbálisan, vagy gazdasági zsarolás alatt tart?

Az erőszak nem ilyen fekete-fehér, mint ahogy a rémesen bonyolult gondolkodásmódod leírja...

"Már megint olyan dolgokat tulajdonítasz nekem, amiket nem mondtam."

Mondja ezt az, aki (liberális létére) először hozta fel a beszélgetésben a zsidóösszeesküvést, meg jobberezést... :)

"Senki nem állított ilyet, de az tény, hogy minden mesebeli, lila hajú, 150kg-s ordibáló feminista nőstényállatra jut 100 nagyon is valós dirigálómániás hagyományőrző. "

Még ha számok alapján ez igaz is lenne, amit mondasz (bár sejtelmesen levegőben lóg, mindenféle számadat nélkül, ami viszont ezt is csak általánosítássá teszi), ez akkor sem tesz téged jogossá, hogy egy fehér, hetero, magyar emberről azt feltételezd, hogy elnyomó, nőgyűlölő, meg egyéb. Ha ezt teszed, semmivel sem vagy több és jobb, mint ami ellen felszólalsz. Egyébként meg azon nem gondolkodtál el, hogy a gonosz elnyomó hetero fehér férfiak alatt nemcsak nők, melegek, transzneműek meg mittudomén mik szenvednek, hanem a többi hetero fehér férfi is?

"Akkor tiszta szerencse, hogy nem is erről szól. Persze te nyugodtan tehetsz úgy, hogy igen, ezzel segítve azt, hogy velük szembehelyezkedve úgy érezhesd, hogy neked van igazad és nekik nincs, de ez csak a személyes elfogultságod bizonyítéka."

Nem azért van igazam, mert valakivel szembehelyezem magam (ellentétben ugye veled, akiből süt az utálat a fehér, hetero férfiak ellen), hanem mert érvelek az álláspontom mellett. Meghallgatom, mi a mondandója az ellenfelemnek, nem pedig azt mondom, hogy "fehér, hetero, magyar" ennek következtében nyilvánvalóan ő akkor elnyomó, gonosz, kapzsi...

#5-höz. Amit az első írt, az nem az, aminek olvastad. Próbáld elkülöníteni az „egy az egyben” és a „szegmens” szó jelentését. Amint sikerül, lőn világosság.

Másrészt viszont a liberalizmus tulajdonsága cseppet sem változnak az idők során. Viszont mindig akadnak, akik (nemcsak ezt, bármit) saját kisded (hamis) céljaikra próbálják kisajátítani. És sokan vannak, akik nem a ferdítőt, hanem amit ferdít, azt tartják rossznak. Sajátos szemlálet.

#8-hoz. Értem. Nyilván azért volt annyi liberális közöttük, amíg az jól ment (értsd: hasznos volt). És nem derült ki semmi. Mindössze ugyanazt elkezdték másra használni. Körülbelül így. eddig a hóra azt mondtuk fehér. Mostantól kezdjük azt mondani rá, hogy hehehe. Vagy azt, hogy ingyombingyom. De nevezhetjük feketének is. Aztán ki ki ízlése szerint nevezi, és máris előállt a káosz. De szép is ez.

Utána pedig azt látom, két ember vitatkozik. Tulajdonképpen ugyanazt mondják két nézőpontból, miközben egymást marják. Itt nem a nézetkülönbség a probléma, hanem a marás. A nézetkülönbség természetes állapot, a tisztázása viszont már sok mindent kíván – amelyek közül itt néhány hiányzik. Nézzük (mert viszonylag egyszerű) a női képviselők ügyét. Mindketten abnormálisnak tartják a mai állapotot. És mindketten részigazságokat, részmegoldásokat mondanak, felróva a másikban ugyanezt. Pedig mindössze arról van szó, hogy van egy rossz állapot, ez önmagától nem fog kimozdulni, viszont nem kívánatos. Egy javaslat az 50-50% kényszer. Nem örök érvényű, hanem a folyamat beindítására van. Irritáló, mert mesterséges (hamis állapotot hordozhat magában). Valójában itt a probléma az, hogy miként lehet egy rossz szemléletet jó irányba terelni. Van, hogy kényszerrel, de az csak végső megoldás lehet, mert amúgy ellenkező hatást ér el. Irányt váltatni csak „csábítással” lehet. Azaz a kívánt célt kell csábítóvá tenni ösztönzéssel. Jelen esetben ez nagyon nehéz, akkor lesz jó, ha sokan elhiszik, hogy az. Lehetne például azt mondani, ahol legalább x %-kal közelítenek kívánt arányhoz, ÉS a ciklus végére kiderül, hogy a képviselők jól látták el feladatukat, az a párt a következő ciklusra kap egy „ingyen” mandátumot. Ebben az a jó, hogy ösztönző, továbbá nem lehet előre lezsírozni. De csak akkor jó, ha közmegegyezés van. Azt hogy lehet elérni? Nem lehet nemet mondani, csak erős indoklással (az igen cáfolatával). A többi kérdésben is lehet hasonlókat tenni, empátia, fantázia és akarás kérdése.

Egyébként pedig a (hibás) kérdésre válaszolva, régen (és most) az empatikus távolra látás, az összefüggések megértése, ennek alapján történő cselekvés számított liberálisnak. És az előbbi tulajdonságok fő birtoklója az értelmiség volt. Soha nem kizárólagosan. Mindig lehetett számos példát mondani elvtelen értelmiségire és „liberális” nem értelmiségire.

Ma az változott, hogy felborult az egyensúly. Egyes rétegek túlsúlyra tettek szert, és szeretnék „kiváltságaikat” megtartani. A liberalizmus szóhasználatában ez a következő változást eredményezte. Túlhangsúly kapott a jog hangoztatása, és elsikkad a lehetőség emlegetése, ettől lesz irritáló. Mert trivialitás, hogy ahol az erő (tudás, helyzet, pénz, kapcsolat, kifejezőkészség, stb.) ott a lehetőség nyilvánvaló, ahol pedig nincs erő, ott hiába a jog, lehetőség nélkül nem érvényesülhet. Így fordul minden liberális eszmerész a visszájára, és válik a zsarnokság szinonimájává. Amit persze nem nehéz utálni. Az alapprobléma itt az, hogy a kívánatos cél az egyensúly visszaállítása, de nincs rá eszköz. Ahhoz ugyanis erő kell, amely viszont nem érdekelt a változásban.

Így marad az ősi módszer, a kivárás. Mert a világ annyira bonyolult, hogy akkor is változnak a feltételek, ha nem akarjuk. És néha úgy, hogy a gyengének kedveznek. Viszont ha nem veszi észre és nem használja ki, a várakozás elölről indul. A várakozási idő csökkentése érdekében annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk a másik szempontjait megérteni, hátha az se rossz. Ma az erőnek éppen ezért legfőbb érdeke, hogy ez ne sikerüljön.