Fidesznek köszönhető, hogy ilyen rettentő kevés ember jelentkezett a felsőoktatásba?
"Néztem a ponthatárokat, kb 10-15-el emelkedtek a ponthatárok az előző évhez képest. ezt 3-s érettségi átlaggal el lehet érni, "
tényleg? számolj már ki nekem ide csak egy 280 pontot 3mas átlaggal... segítek nem fog összejönni
Lassan végleg vége Magyarországnak, aminek én személy szerint nagyon örülök.
Ami nem működik, az inkább ne működjön sehogy.
Szerintem ez az egész több dolognak a következménye. Egyrészt valóban ott van a népességcsökkenés. Néha megnézem a volt általános iskolámban a végzetteket és míg mi 3 osztályt megtöltöttünk anno 2002-ben, addig most már éppen hogy összejött az egy osztálynyi gyerek.
Aztán a gyerekek etnikai összetétele sem mindegy, ez is befolyásolja azt, hogy kik hányan mennek egyetemre.
Végül amit itt többen is írtak, sokan inkább egyből külföldön próbálkoznak, de nem csak az Orbán Viktor miatt, hanem a szar egyetemi oktatás miatt is. Jártam egyetemre és igazából a szerencsémnek köszönhetem, hogy sikerült elvégeznem. Ha nem az én dolgozatom marad az asztalon...
Egyébként érdekes dolog, hogy régen ahova jelentkeztem 411 pont kellett a bejutáshoz és nem vettek fel, így mentem egy olyanra, ahol 360 körül is elég volt. 90-en kezdtük, az osztatlanon pedig 11-en. Na, most a ponthatárok mindkét szakon a minimumon vannak és összesen az én volt szakomra a 90 helyett csak 26 helyet hirdettek meg, de még azt sem sikerült megtölteni.
Mondjuk szerintem itt az is közre játszhat, hogy nagyon szemét tanárok vannak és nehéz elvégezni a szakot. Durván 40%-a jutott csak el a diplomáig azoknak, akik velünk jártak.
az etnikai összetétel valójában teljesen mindegy
az, hogy milyen anyagi körülmények közül jönnek már alapja valamilyen statisztikának
"Szegény családból származom, ha a fidesz nem adja át a menedzsmentesektől a férőhelyeket valószínűleg nem kerültem volna be államilag támogatott mérnök képzésre. (amit azóta el is végzetem mielőtt...)
Tanulnak csak bankár apuci pénzén a gazdagék gyereke pénzügyszámvitelt."
Hát baromi jó, ezt az öngólt! :-)
Fordítás: Túl trehány és lusta voltam középiskolában, de most, hogy minden csóringernek odatolnak a s.gge alá egy állami férőhelyet nekem is jutott egy. És ez erre büszke, meg arra, hogy olyanok elől vette el a helyet, aki tényleg megérdemelte volna.
első generációs értelmiségiektől hányingerem van...
" hogy azért nem jelentkeznek egyetemre a fiatalok, mert egyből elhagyják az országot, ráadásul az egyetemeken az oktatási színvonal egyenlő a nullával,"
Persze, le se érettségiznek, mennek szakma nélkül dolgozni szarért.
Másrészt te se voltál egyetem közelében, ha neked nullával egyenlő.
Elárulnám neked, hogy a magyar diplomások nagyon is keresettek, mérnökök, orvosok, programozók, fejlesztők egyaránt.
Természetesen a fidesznek.
Okai:
- rengeteg adó, nép kizsákmányolása
- tömeges kivándorlás, főleg a fiatalok körében
- drágább oktatás a megélhetéshez viszonyítva, mint Európa legtöbb országában
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!