Mi vezérelne egy diplomás informatikust, hogy az állami szférában helyezkedjen el?
Amúgy nálatok nincs állásbörze?
Szerintem nagyon hasznos. Itt rengeteg helyi céget megismerni vagy akár pestit ami a későbbiekben hasznos. Nálunk kb az 50 kiállítóból egyik évben 30 infós volt, ősszel meg kb csak 20. A teljesség igénye nélkül a nevesebbek: EPAM, TATA, SIMENS, NNG, OCÉ, EVOSOFT, meg egy aminek sose jut eszembe a neve.
Vagy nincsenek az IT oktatási részen hirdetőtáblára kirakva? Nálunk általában 8 cég mindig ki van rakva.
Még mielőtt válaszolnék:
"Így most pályakezdőként elküldöm bármilyen kisebb igényű kezdő tesztelő és fejlesztő állásra az önéletrajzom. Eddig sikertelenül. Persze ehhez hozzájárul, hogy észak-kelet Magyarországon keresek állást, az ország legelmaradottabb régiója. Még adok 1-1,5 hónapot a keresésnek(addig tart ki az egyetem mellett keresett tartalékom fele, a többi kell az elinduláshoz) aztán megyek távolabb, sokkal távolabb. Mert ha már Pestig mennék akkor mindegy ha külföldre megyek. Innen Szabolcsból és Biharból már édes mindegy lenne akkor ha a külföldi sokkal jobb megélhetést választja az ember. Van két minimálbér körül kereső szülőm akik a belüket is kidolgozták, hogy a testvéreimmel tanulhassunk, így nem szeretném itt hagyni őket, de nemsokára nekem is elfogy a türelmem és beállok az elvándorlók sorába. Szívesen röghöz kötném magam, már azonnal ha cserébe garantálnának bármilyen kezdő programozó állást. Nem kell nekem a bársonyszék, ahogy itt sokan emlegetik a kezdőket. Semmilyen közép beosztás, csak kezdő tesztelés, vagy fejlesztés. Azonnal ide a hallgatói szerződéssel, visszamenőleg aláírom!"
:(
Na most jön a válaszolás.
Van nálunk állásbörze.
De. Volt a debreceni dolog (ide jelentkeztem, nem voltam jó, de legalább ők visszaírtak, hogy hello, nem vagy jó. ), meg valami egyéb hely ahova valami cns forgácsolás kellett volna. cnc programozó vagy mi.
(vagy plc programozó, mindegy.)
És ki is fújt. Volt még valami irodai munkás, a lego(de oda talán mérnök kellett), volt repülő szimulátor.
Inkább képet küldök:
Ahogy nézem a képeket..igen, a bankok is voltak, de nem programozó kellett nekik.
(Talán jobb is, mert ha felvettek volna, lehet valamit el____ok, és rajtam hajtják be a hiányt. )
1.2 misi nekünk sok.
Ha én dolgoznék, val.szeg csak a gyárba férnék be, az meg minimálbéres.
(Talán a jobb helyeket lehalásszák az ismerősök, és hallottam olyant, hogy a diákszövetkezet csak a gyáraiakat hirdeti, azokat viszi.)
Én nem is gondolkodok még a rendes munkán. Oda a tapasztaltabbak, okosabbak kellenek.
És Szabolcsban rosszabb a helyzet talán...
Facen egy állás kereső csoportban benne vagyok.
Küldik el az embereket 3 hónap múlva, elvileg...
25 éves alatti pályakezdő kell. (Páran a korhatáros dolgoknál megjegyezték, hogy miért nem jó az idősebb. )
"Pályázati anyagát (önéletrajz és motivációs levél) nettó fizetési igény megjelölésével a hr@dolphio.hu címen várjuk!
"
Tehát, ha van két, nagyon nagyon hasonló tudású ember. Az egyik 30k-val kevesebbet igér. Nem kérdés, melyiket veszik fel.
ma 16:35
Sose értem meg azokat hogy akik infóra mennek előtte eszükbe se jutott, hogy elmaradott helyeken nem fognak munkáét találni. Tehát én is tudom, hogy a szülővárásomban nem lesz munka és nagyon a közelébe se. Észak Kelet MO.-n az ember örül ha van munka, mert "fejletlen". Na már most szerintem nem kell lángésznek lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy infós cégek nem ide jönnek.
"De. Volt a debreceni dolog (ide jelentkeztem, nem voltam jó, de legalább ők visszaírtak, hogy hello, nem vagy jó. ), meg valami egyéb hely ahova valami cns forgácsolás kellett volna. cnc programozó vagy mi. "
A CNC programozó az nem az a programozó amiről mi beszélünk. Ők gépészek. Mondjuk úgy hogy nem olyan informatikusok mint mi. Ők a cnc esztergát, maró gépeket programozzák. AZ teljesen más terület.
Amúgy igen nagyon függ attól, hogy az ember hol lakik. Tehát még midnig butaság azt mondani, hogy nincs állás, mert bőven van, csak nem ezeken a területeken. A két legfrekventáltabb Pest és talán szeged.
AZ a baj az emberekkel, hogy nincs mobilitás országon belül. Én mikor csak jelentkeztem tudtam, hogy el kell költöznöm, mert ott ahol lakok nincs munka. Illetve ha van akkor 1-2 cég és kész. Pont 1 hónapja kerestek egy céghez a városunba programozót. Mondjuk az gyár volt. AKi nem akar elmenni annak jó, de aki többre akarja vinni és jól keresni az nem megy oda. pl bátyám váltani akar munkahelyet ott közel 1 milliót kapna nettóba. Most 450 nettó.
ma 16:55
Ilyet még sose láttam. Nem szokás a bérekről az elején beszélni. AZ kb a legvége a felvételi eljárásnak és nem az hogy már az elején.
Nekem nem jutott eszembe. :D De ha eszembe is jutott volna, akkor se lett volna nagyobb anyagi keret(em) erre.
Ha nem lenne érdekes a pénz, akkor valószínűleg BME-n vagy a debrecenin lennék (talán az elte-re nem lett volna elég pontom), talán fizetősön és nem aggódnék a tantárgyak miatt.
Hupsz, benéztem. Plc, ha nem tévedek.
Nincs mobilitás az országon belül? Majd elmobilizálja magát az ember, akkor van mobilitás. :D
Talán jobb lett volna, hogy ha pl. Szegeden éltek volna a szüleim és így én is.
Olyant még nem láttál? Hát én számtalanszor.
A bérigényét küldje el.
Most ezért megnézem az olx-en.
Itt első oldalon egy az ötből vagy mennyiből:
"Ha magadra ismertél, akkor küldd el nekünk önéletrajzodat, referenciáidat és fizetési igényedet. Ezt megteheted, ha üzensz nekünk a jobb felső Üzenet küldése gombbal."
Itt kettőből nem látok egynél se ilyen izéséget.
Itt se látok egy olyant sem, de ez nem jelenti azt, hogy nem is lehet az interjún kérdésként.
De nemcsak most láttam ezt a fizetési igényét, hanem többször.
ÉS val.szeg azt veszik fel, aki még megfelelő, de a lehető legkevesebbet ajánlja.
Nekem csak busz vagy vonat vagy éppen lábbusz lehet. :D Jogsit nem tervezek, mert drága (lehet még direkt meg is buktatnak), de ez már más kérdés.
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!