Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Még akkor is ellenzitek a...

Még akkor is ellenzitek a szavazati jog szigorítását, ha Puzsér ajánlja?

Figyelt kérdés

Teljesen jogos elvárás bárkivel szemben, hogy ha elmegy szavazni, akkor tudja, hogy miről dönt – erről Puzsér Róbert beszélt az Origónak, aki évek óta kardoskodik a minimális műveltségi cenzus bevezetése mellett. Szerinte az államnak egy négyoldalas füzetet kéne kiküldenie minden választónak, amiben általános állampolgári ismeretek lennének röviden kifejtve. A szavazás előtt az urnáknál megjelenőknek ezekről kéne számot adniuk. Ha valaki ennek nem felel meg, úgy a választási bizottság kötelessége lenne visszautasítani, hogy az illető leadhassa a szavazatát.

Puzsér úgy látja, hogy ebben az eljárásban semmi antidemokratikus nem lenne, senkinek nem vonnák meg a szavazati jogát, a választó önmagát diszkvalifikálná azzal, ha négy év alatt négyoldalnyi információt nem volna képes elsajátítani. A demokrácia ilyen átalakításával remélhetőleg előbb-utóbb véget érne az országnak súlyos károkat okozó ígérgetések korszaka, nem lenne érdemes többé tizennegyedik havi nyugdíjról beszélni vagy ingyenes repülőjegyet ígérni a hatvanöt éven felülieknek.

Arra a kérdésre, hogy miért nem indít népszavazást a műveltségi cenzus bevezetésére, Puzsér úgy válaszolt: nincsen a birtokában azoknak a kommunikációs felületeknek, melyek révén az akciót kellően ismertté tehetné. Ezenfelül a teljes politikai elit ellenérdekelt ebben, számukra tökéletes a jelenlegi állapot, így vélhetően még a szükséges aláírásokat is képtelenség volna összegyűjteni – nyilatkozta a kritikus.


[link]


2014. dec. 15. 23:40
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
8%
Puzsér nem parlamenti képviselő, úgyhogy javaslatát a kocsmában megteheti.
2014. dec. 16. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
6%

Ellenzem. Az iskolai végzettség NEM jelent általános műveltséget, politikai tisztánlátást még annyira sem.

Sok idős parasztbácsinak több a józan esze, mint a 18 éves egyetemet végzett fiatalok némelyikének.

2014. dec. 16. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
26%

Puzsérnak sokat jár a pofája!

egyébként fölösleges az ilyen cenzus, mert az idegenszívű belpesti értelmiségiek úgyis a nemzetellenes pártokra szavaznak mindig!

én inkább a nemzetellenes kommunistaliberális maffiabaloldali pártok indulását akadályoznám meg!

Puzsér ötlete tehát egy pénzszívó baromság, nem megoldás semmire!

2014. dec. 16. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:

Puzsérnak vannak jó meglátásai, de ez nem az :D


A népképviselet lényege, hogy egy-egy képviselő révén mindenkit képviselnek, beleértve az egykori kommunista tisztviselő nyugdíjast, a drogos, AIDS-es anyától született 18 éves nevelőotthoni kamaszt, a nyárspolgárt, a szuperintelligens és társadalmilag érzékeny programozót... stb.


És ahogy korábban írták, az elvileg értelmes emberek is képesek nagyon rossz párta szavazni. Mindenki a saját érdekét nézi, és annak megfelelően szavaz.

2014. dec. 16. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
15%
Épeszű,realista ember nem megy el szavazni.
2014. dec. 16. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 Andizsuzsi ***** válasza:
100%

"Arra a kérdésre, hogy miért nem indít népszavazást a műveltségi cenzus bevezetésére, Puzsér úgy válaszolt: nincsen a birtokában azoknak a kommunikációs felületeknek"


Azoknak az állampolgári ismereteknek sem, amiket másokon számon kér. Arról, hogy ki jogosult szavazni és kit milyen indokkal lehet kizárni, az Alaptörvény rendelkezik. Az Alaptörvény módosítására nem lehet népszavazást kiírni.

2014. dec. 16. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
89%

Ha abban a füzetkében ez lesz:


"Mindegy, hogy kire szavazol, mert a képviselők a külföldi hitelezők, befektetők bábui, akik azért vannak, hogy rólad leszívják a zsírt (adó) és beletöltsék a gazdáik szájába (adósságszolgálat)."


Akkor támogatom az ötletet.

2014. dec. 16. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 A kérdező kommentje:

" Az iskolai végzettség NEM jelent általános műveltséget, politikai tisztánlátást még annyira sem. "


Itt nem az iskolai végzettségről van szó, hanem az állampolgári ismeretek vissza"böfögéséről". Ismerek nem egy mérnök hallgatót, ki jól tudja a területének dolgait, de közben meg Áder neve ismeretlen számára.

2014. dec. 16. 13:42
 19/24 A kérdező kommentje:

"A népképviselet lényege, hogy egy-egy képviselő révén mindenkit képviselnek, beleértve az egykori kommunista tisztviselő nyugdíjast, a drogos, AIDS-es anyától született 18 éves nevelőotthoni kamaszt, a nyárspolgárt, a szuperintelligens és társadalmilag érzékeny programozót... stb. "


És ? Ilyen alapon az olyan ember is szavazhat, aki 18 éves korára vagy későbbre nem tanult meg rendesen írni-olvasni-beszélni ? Az ilyeneknek köszönhetően választják meg Orbánt vagy juttatják be Gyurcsányt az Országházba.

2014. dec. 16. 13:43
 20/24 anonim ***** válasza:
19%

Pontosan. Ez a lényege a demokráciának, mindenki képviselve van. Ha csak az értelmiség szavazhatna, akkor a minimálbéres munkásokra mindenki tojna. Ha csak a "bölcs" nyugdíjasok szavazhatnának, akkor a fiatalok érdekei sérülnének.... stb.


Nem ez a legjobb rendszer, de én elfogadhatatlannak tartom bármilyen cenzus bevezetését.

2014. dec. 16. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!