Mit éreztek amikor arra gondoltok, hogy magyarok vagytok?

Édesapám német, anyukám magyar, én Magyarországon élek:

Én a családomnak vagyok hálás azért a sok jóért, amit kaptam. Ők neveltek, gondoztak, dolgoztak, hogy enni tudjak, legyen mit felvennem. Az ország nem tett értem (se) semmit. Nem tett tetőt a fejünk fölé, nem ápolt, ha beteg voltam, nem adott semmit. A szüleimnek, a páromnak lehetek hálás mindenért, ők álltak mindig mellettem (nem az "ország" - fura is lenne, ha 10 M ember jönne gondozgatni, ha megbetegszem. :)). Szép az ország kultúrája, értékesek a hagyományok, de nem kell érzelgősködésbe átmenni. Már akkor is tettél valamit, hogy ápolod a hagyományokat, tovább adod a gyerekeidnek, ismerőseidnek!

Az pedig igen csak megkérdőjelezhető, hogy ugyanaz a vér folyik ereidben, mint anno a nagy vezérek ereiben.

Ma már szinte mindenki rendelkezik külföldi rokonokkal, legfeljebb azok a kis bácsik és nénik nem, akik az Alföldön élnek, egy pici faluban.

Az, hogy valaki kiköltözik külföldre, szuverén joga. Élni valamiből kell, a tehetséget M.o.-n nem értékelik, a szorgalmat nem becsülik. Egyes országokban azonban kellő tehetséggel, tudással és szorgalommal az ember eljuthat valahova. Én itt nem az égből potyogó pénzkötegekre gondolok, hanem egy olyan egzisztenciára, amikor az ember 30-40 évesen rendelkezik egy saját házzal vagy lakással és egy autóval, illetve kényelmesen, átlag körülmények között meg tud élni. M.o.-n erre nincs lehetőség, hacsak nincs hatalmas nagy szerencséd vagy jó összeköttetésed. Nem egy-két embert tudnék felhozni példának, akinek több diplomája van, szorgalmas és 30 évesen nem tudja, hogy hogyan fogja kifizetni a lakáshitelt. Saját autóról még nem is beszéltünk. A komoly probléma abban rejlik, hogy M.o.-n napról-napra, évről-évre nehezebb elérni, hogy a létminimumot megtartsd. Sokan a megélhetés reménye miatt mennek külföldre, az pedig, hogy élni akar, úgy vélem nem "magyarhoz méltatlan".

Én köszönöm a hagyományokat és a szép kultúrát, a lehetőségeket, de úgy érzem, M.o.-n nem tudnám anyagi biztonságban a gyermekeim, emiatt költöznék "másik haza".

A magyar átlagember tényleg csak annyit tud tenni, hogy becsüli, megtartja a hagyományokat, továbbadja a szokásokat, becsben tartja a történelmi jelentőségű emlékhelyeket és képzi magát, tanul. A döntő lépést a munkáltatóknak kell megtenni. Azok, akik kiköltöznek, a jobb anyagi körülmények reményében mennek el. A magyarországi munkáltatók ha becsben tartanák a magyar munkaerőt, finanszíroznák az alkalmazottak képzését, lenne értéke a MAGYAR munkásnak (nem a külföldi vendégmunkásnak), akkor már kevesebben keresgélnének külföldön boldogulást. Ha az orvosok és a jobbnál jobb, értékesnél értékesebb tudással rendelkező emberkéket a munkáltatók megfizetnék, eszükbe sem jutna külföldre menni. Itt a lehetőségeken és az anyagi megbecsülésen áll vagy bukik az, hogy valaki Magyarországon marad vagy költözik. Ezen pedig a munkáltatók tudnak változtatni: a kisvállalkozók, nagyobb vállalatok, multik és mindenki, aki foglalkoztat valakit/valakiket.

A tegnapi német/magyar