Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit szóltok ahhoz, hogy...

Mit szóltok ahhoz, hogy Horthy antiszemita volt? Miért és milyen alapon bagatellizálják el a hívei ezt a tényt?!

Figyelt kérdés

Akik megkérdőjeleznék a tényeket, íme két idézet:


"Az egyik szemrehányás arra vonatkozott, hogy Magyarországon állítólag túl enyhén kezelik a zsidókat. Ebben a kérdésben minden elbizakodottság nélkül hivatkozom arra, hogy annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása ellen, és azóta megfelelő intézkedéseket tettem befolyásuk visszaszorítására."

Horthy Miklós azokra a vádakra válaszolva, miszerint Magyarország nem lép fel elég erőteljesen a zsidók ellen

Szinai Miklós – Szűcs László: Horthy Miklós titkos iratai.Kossuth, Budapest, 1962, 392


"Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk."


Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz 1940. október 14-én


(forrás a Wikipédián túl a Magyar Nemzetből is: [link] )



2014. júl. 15. 17:30
1 2 3 4 5 6
 41/52 anonim ***** válasza:
0%

Az, hogy a munkatáborok megsemmisítő táborok voltak, azok csak később derültek ki - még a zsidók se tudták, hova tartanak, csak alulról jövő pletykák terjengtek róla.


Maga a felesége is zsidó származású volt (aki tavaly halt meg nem mellesleg), és őtőle tudta meg (Auswitz-jegyzőkönyv eljuttatásával), hogy a munkatáborok megsemmisítő táborok nagyrészt, és ezért leállította a deportálást.


Hogy Horthy ebben miért engedett, nyilvánvaló: alárendeltség, a német határhoz való kötöttség és a német oldalon való elkötelezettség, ill. a harmadik út járhatatlansága.


Másrészt egy ember tetteit önmagában kell megítélnünk, és nem pedig magát az embert: azt bízzuk a Jó Istenre, aki ismeri lelkiismerete minden mozzanatát, nekünk nincs erre jogunk. A tetteit megítélni viszont igen. Ez kegyetlenül rossz volt, ez kevésbé volt rossz. Ennyi.

2014. júl. 19. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/52 anonim ***** válasza:
100%

Bárcsak annyi lenne a gond az előző hozzászólással, hogy gróg Edelsheim Gyulai Ilona nem volt zsidó és nem Horthy Miklós felesége volt, hanem annak menye, mivel a Kormányzó fiának a felesége volt. De a többi is jó nagy ferdítés.

Horthyék értesültek a zsidók beszámolói, a Vöröskereszt és a pápai nuncius révén, hogy mi lesz a sorsa a zsidóknak. De ha ezeket nem is tudták időben, azt akkor is láthatták, hogy a begyűjtött zsidóknak a jelentős része el sem jutott a táborokig, mert a csendőrök már azelőtt megölték őket.

Horthy azért állíttatta le a deportálásokat egy időre, mert értesülvén a bánásmódról, attól félt, hogy ez bepiszkolja majd az ő tengerész becsületét. Amúgy a háta közepére kívánta a zsidókat.

2014. júl. 19. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/52 anonim ***** válasza:
100%

Mégegyszer: ÁLLAMFÕ esetében súlyos hiba, ha ellenérzései vannka az állampolgárok bármely csoportjával szemben és megengedi, hogy ezek befolyásolják a politikáját, mert ezzel a NEMZETET gyengíti.


A legnagyobb baj azonban Horthyval az volt, hogy - sajnos - gyenge középszerû volt, majdem tehetségtelen, mármint államfõnek. Ha igazán tehetséges államfõ lett volna, talán az antiszemitizmusát el lehetett vona nézni, akkor ugyanis kevesebb ok lett volna zsidógyûlöletre és kevesebb mód annak érvényesülésére.


+++++++


Az elsõ vonat Auschwitzba '44 május közepén indult, akkor már bizonyíthatóan eljutott hozzá az 'Auschwitz jegyzõkönyv' egy példánya.


++++


"azért állíttatta le a deportálásokat egy időre, mert értesülvén a bánásmódról, attól félt ..."


Lehet, hogy ez is szerepet játszott, de alapjában Roosvelt amerikai elnök távirata volt az indíték, ami '44. 26.án érkezett és amiben egyebek között: "Magyarország sorsa nem olyan lesz, mint bármely más civilizált nemzeté...., hacsak nem állítják le a deportálásokat." Júl 2-án üzenetét szokatlanul heves bombatámadás támasztotta alá. ( Braham: a magyar holokauszt 1988 II. 142. old. - már a mek-ben is )

2014. júl. 20. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/52 anonim ***** válasza:

"... hanem azoknak a katonáknak állítanak emléket, akik politikától függetlenül áldozták fel életüket Magyarország felszabadításáért a német megszállás alól."


Hogy beszélhetsz "felszabadításról", amikor a németek után az oroszok rabolták végig az országot, és erőszakolták halomra a magyar nőket? Nem beszélve arról, hogy itt micsoda penge rendszert vezettek be. Továbbá kérte Magyarország, hogy az oroszok szabadítsák fel? Ilyen alapon minden ilyen emlékmű a kommunista elnyomó rendszer emlékműve. Majd akkor nem lesz az, ha leütik róluk a vörös csillagot vagy a sarló-kalapács formát.

2014. júl. 20. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/52 A kérdező kommentje:

Megismétlem, és kérek mindenkit, hogy lassan olvassa, hogy azok is megértsék, akik nem akarják:

A szocialista/kommunista elnyomással kapcsolatos emlékművek bármilyen formája (ami pozitív következtetésre enged) a rendszerváltás óta folyamatosan negatív tendenciában van, és sohasem volt egy pillanatra sem olyan, hogy ez nőt volna.

Ezzel összehasonlítva az egyéb kisebbség gyűlölettel, továbbá Horthy-kultusszal, stb. ez egyre erősödőben van.


Sztálin nyilván nem a két szép szemünkért szabadította fel MO-t, ez tény, hozzáteszem, szomorú tény, de az is tény, hogy ezzel a döntéssel a háború alatti véres áldozatok száma jelentősen csökkent. (Ha a SZU határnál megállnak, és ott már csak piknikeznek egészen addig, míg, az angolok, amerikaiak, stb. oda nem érnek, nyilván sokkal több civil és katona ember halt volna meg. Ezt talán össze sem lehetne hasonlítani azzal a tragédiával, amit a kommunista elnyomás okozott.

Ennek okfejtésébe azonban belemenni teljesen felesleges, mert nem tudhatjuk, hogy mi lett volna ha...

A hidegháború egy másik kérdés, semmi köze Horthyihoz és az antiszemitizmus és más kisebbséggel szembeni gyűlölet jelenlegi terjedéséhez, tehát a felvetésed teljesen eltér a kérdéstől.

2014. júl. 20. 11:39
 46/52 anonim ***** válasza:
Mit értesz Horthy kultuszon, és kisebbséggyűlöleten?
2014. júl. 20. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/52 anonim ***** válasza:

"Továbbá kérte Magyarország, hogy az oroszok szabadítsák fel? "


Ez nem kívánságműsor volt. A Szovjetunió sem kérte, hogy támadjuk meg őket és égessük fel a falvaikat, mégis megtettük.

2014. júl. 20. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/52 A kérdező kommentje:

Horthy kultusz lehet, hogy egy kicsit erős megfogalmazás, de azért jóval többről van szó, mint szerecsenmosdatásról.

Közterület elnevezése, szoborállítás, stb.


Kisebbség alatt az etnikai, vallási stb.n túl pl. a szexuális kisebbséget is értem.

Persze jönnek majd a jobbikosok a cigánybűnözéssel, a melegfelvonulással, a zsidó médiával, de ez mind fóbia, gyűlöletből fakad. Az rendjén van, hogy a helytelen dolgokat a fajsúlyukhoz mérten helyteleníteni, kezelni kell, de eközben egyáltalán nem kell hozzákötni a származást, csak a probléma ok-okozati következményét, aminek semmi köze a származáshoz, sokkal inkább a szociális helyzethez és a társadalmi kirekesztettséghez.

2014. júl. 21. 14:21
 49/52 anonim ***** válasza:
42%
Nem minden "fóbia" gyűlöletből fakad, hanem van ami gyakorlati ismeretekből. Ez utóbbi dolgot sohasem hallom azoktól, akik "fajgyűlöletet" kiáltanak. Miért nem jut az eszetekbe, hogy minél több "kirekesztett" van az országban, annál több embernek lesz többnyire negatív gyakorlati tapasztalatuk velük? A melegvonulás az egy más kérdés, mert azzal a többségi társadalmat provokálják szándékosan.
2014. júl. 21. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/52 anonim ***** válasza:
55%

Na és? Ez az antiszemitázás a liberális véleményterror egyik eszköze, hogy az alapján ítéljünk meg akárkit is hogy szereti a zsidókat vagy sem. Mert ha nem szereti, akkor jó ember már nem lehet, és ki kell utálni.


Ha azt mondaná hogy "én egész életemben románellenes voltam, románokkal sohasem érintkeztem" akkor senki se csinált volna belőle balhét, elvégre Benes is mondhatta, hogy egész életében magyarellenes volt, még meg is tapsolják házon belül.


Naszóval, Horthy zsidóságról alkotott véleménye nem érdekel, egy kicsit se tartom negatívnak. Ugyanis ő volt az utolsó ember a magyar történelemben aki tenni próbált valamit is az elvesztett területek visszaszerzéséért, és szép revítiós sikereket ért el. Ha megmarad a műve, ma nem lenne kérdés hány utca vagy köztér lenne róla elnevezve, mert tudnánk hogy neki köszönhető hogy Nagyvárad, Kassa és Kolozsvár magyar város, és pont annyira magyar mint amennyire ma magyarnak érezzük Szegedet Pécset vagy Debrecent.

2014. júl. 24. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!