Miért látom azt, hogy olyan sok közmunkás csak lopja a napot és semmit nem csinál?
Ez részben az, h Orbánék fent tudták nagyon jól, h a feketemunkások 99%-a a munka mellett igényli az FHT-t, ami 28 ezer volt.
Mikor elővették a közmunkát az FHT-sek 60-70%-a mondta inkább vissza, elutasította a közmunkát.
Ott ugye ezzel rohadt sok pénzt megfogtak, 30-40%-ra csökkent a kiadás.
Így fel tudták lökni 47 ezerre a közmunka díját, szal még épp az, h pluszban vagyunk és legalább le van nyírva a fű.
10/12, nek, meg a 11/12 nek üzenem, nem úgy volt az ba..+, hanem az lett amit a FideSS megszavazta az f.h.t. Levitték 22800ft.ra, a közmunkabért pedig lecsökkentették, még 2011-év elején havi 47ez.ft.ra, az adókedv.t megszüntették, majd 2013ban, újra bevezették, de itt is csak a senkiházi naplopók, a 2-3gyerekes romák jártak jól.
Egyébként azok a láthatatlan fekete munkások, akiknek már akkoriban nem járt segély, mivel Orál V.ék hoztak egy törvényt, aki nem vállal 3havi közmunkát, az semmilyen ellátásra nem jogosult, legalább 1éven át.
Fél év után regisztrálhat, de munkát csak további 5-6hónap után kaphatott, közmunkára gondolok, elsősorban.
Na most ez a 22800ft.olyan sok lett, amire pártunk és kormányunk büszke is volt, akkoriban, 12-13ban, mondván segély helyett rendes munkát adunk az egyébként elhelyezkedni képtelen, embereknek, hogy 2011 telén, kb.80ez.fő vállalta a közmunkát el,
2013 ösztől, és télen, 2014 ápr.ig, 120-130ez.fő dolgozott, ennek egy része, 50-60ezer fő, pedig tanfolyamokra járt, amivel később sem tudott elhelyezkedni, de ez nem a válság miatt van így, hanem a gazdasági recesszió miatt,
Kicsi a termelékenység, baszott sokféle az adó, megemelkedtek a járulékok, a kormányunknak köszönhetően, képviselőink, 35új adót vezettek be, 2012-13,ban, amiről nem sokat tudnak az emberek.
10/12, nek, nincs itt Mo-on semmiféle válság, és Eu-ban sincsen, csak az a gond hogy elhitetik az emberekkel, a birka néppel, a valóságban tengernyi pénz van, folyik be a költségvetésbe de azt odafent mindig lenyúlják, a két ciklus között, meg szétdobják a haveri cégeknek, pl. Közgép simicska stb. oszt jó napot.
A közmunka pedig arra jó, hogy az állambá, az ökik, olcsó állandó munkaerőhöz jussanak, kiszolgáltattó vált munkavállalok formájában, akik bármikor bármire, bevethetőek, lásd, árvízek belvíz, és még a min.bért sem kell kifizetni, meg hogy nőjjön a foglalkoztatottság, jól mutasson a ksh statisztika, 3havonta,
A rádió szerint, az idén május-jun.ban 4millió 100ez. ember dolgozott Mo.on.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!