Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi volt a baj a Kádár-rendszer...

Mi volt a baj a Kádár-rendszerrel és miért káros a Kádár-nosztalgia?

Figyelt kérdés

21 éves fiú vagyok, sosem éltem a Kádár-rendszerben, így az elején azt szögezném le, hogy ebben a kérdésben én nem tudok személyes tapasztalatokon alapuló állást foglalni.



Viszont egész gyermekkoromban azt hallgattam idősebbektől, hogy "bezzeg a Kádár-rendszerben", hogy akkor bezzeg minden jobb volt, a pénz többet ért, nagyobb volt a közbiztonság, az "emberek nyugodtabbak voltak", mindenkinek jutott mindenből, "mi láttuk el élelmiszerrel egész Európát" stb, stb. Állítólag a mai magyar lakosság nagy része is inkább visszahozná a Kádár-rendszert.


Gyerekként, kamaszként ezzel nem tudtam vitatkozni (most sem teljesen), de ahogy felnőttem, számomra hitelesebb forrásokból, a gazdasághoz értő emberektől, értelmiségiektől egyre inkább azt tudtam meg, hogy a Kádár-nosztalgia egy illúzió, hogy minden elfogódottság dacára az ország valójában sokkal rosszabbul teljesített nemzetközi összehasonlításban (a nyugati országokkal összevetve), hogy a "gulyáskommunizmus" hátráltatta a kulturális, értelmiségi, szellemi életet, hogy gazdaságilag egy katasztrófa volt (egyetemistaként annyiban van erre rálátásom, hogy pl. tanultam a szocialista országok gazdaságának "hiánygazdaság" jellegéről, hogy miért jóval kevésbé hatékony, mint a piacgazdaság. De nincs elég ismeretem az akkori konkrét magyar helyzetről).



Szóval nagyon sok, általam komolyan vett embertől hallom, hogy nem igaz, hogy "akkoriban minden jobb volt", de nem találtam még átfogó, konkrét kifejtést, mert úgy látom, magától értetődőnek veszik. Én személyesen nem tudom megítélni a két rendszer különbségének szociális, gazdasági vetületeit és azok jelentőségét (nem ezirányú az érdeklődésem) de szeretném hozzáértők válaszait tudni.



Szóval a kérdésem lényegében a következő: összefoglalva, a mai demokratikus rendszerrel összehasonlítva hogyan látható be, hogy kevésbé volt jó a Kádár-rendszer? Mik voltak a hátrányai az élet különböző (gazdasági, kulturális, tudományos) területein?


És ha belátható, akkor az akkor generáció miért nem látja be és miért tartja magát a hamis nosztalgia?


2014. máj. 17. 13:14
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
89%

Alig kellett dolgozni, nem rúghattak ki a helyedről, fizetést meg kaptál, minden olcsó volt. Ment a fusi meg a lopás ezerrel.

Ez ugye az átlag prolinak jó volt, a gazdaság viszont így nem működik.


Ajánlom ezt: https://www.youtube.com/watch?v=F4IxX_JmUEg

2014. máj. 17. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
87%

Azért a nosztalgia, mert valóban nyugisabb volt az élet. Csakhogy ez egy illuzió volt, egy fenntarthatatlan rendszer. Nem is az volt a baj, hogy kevésbé volt hatékony, mint a nyugati kapitalizmus, hanem hogy fenntarthatatlan volt, el is adósodtunk.


Nem is beszélve az olyan járulékos "apróságokról", amivel egy diktatúra együtt jár...


A Kádár-korszakban egy viszonylagos jólét uralkodott az azt megelőző korokhoz képest, ami aztán a rendszervátással megzuhant, és csak a 2000-es években jutottunk vissza arra a szintre, de már sokkal kevésbé kiegyenlített társadalmi viszonyok között.


Aki élt már Kádár előtt, annak mindenképpen felüdülés volt a világháborúhoz vagy Rákosihoz képest. Aki pedig az 50-es években vagy utána született, az egyrészt összekapcsolja vele fiatalkorát, ami mindenképpen nosztalgikus, másrészt akkor is szocializálódott, így némileg meg lett fertőzve az ideológiájával. Nyilván nem az értelmesebbje :)


Végül pedig, bár demokráciában élünk, továbbra is nagyon ki vagyunk szogáltatva a hatalomnak. Szerintem kell még pár évtized, hogy eltűnjön. Mondjuk Horthyt is divat lett visszasírni... :s

2014. máj. 17. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%

Nyugodtabb, kiszámíthatóbb élet volt. Nem kellett utcára kerüléstől, éhenhalástól tartani. Nem volt munkanélküliség, nem volt komolyabb bűnözés. De mások voltak az igények is ám. Egy csomó dolog, ami ma természetes, akkor nem volt az. És nem csak azért, mert nem voltak olyan "kütyük" amik ma vannak.


Pl. keveseknek volt telefonjuk (vezetékes természetesen), nem volt mindenkinek autója, sokaknak volt, de nem volt olyan általános mint ma. Voltak hiánycikkek, pl. filmek amit Amerikában forgattak csak évek múlva kerültek ide, műszaki cikkek, de még a déligyümölcs is. Pl. narancs, banán csak télen, az ünnepek környékén volt kapható.


Nehezebb volt utazni, nem válthattál akármennyi valutát, sőt, az útlevél sem járt alanyi jogon.


Kevésbé volt átpolitizált a társadalom, nem zúgolódtak az emberek, elfogadták a körülményeket. Én leginkább a '80 - as évekre tudok visszaemlékezni, akkor aránylag jól éltünk már - de hangsúlyozom az akkori igényekhez képest.

2014. máj. 17. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:

"nem volt komolyabb bűnözés. "



Biztos ez? Nem csak arról van szó, hogy nem jutott el egyszerűen az emberekhez a bűncselekmények híre, mert az újságokat cenzúrázták és az volt a vezércikk, hogy Kovács József egerszalóki lakost kitüntették a Szocialista Munka Hőse-érdemrenddel, nem pedig az, hogy halálra késeltek valakit? Nem annak tudható ez be, hogy volt cenzúra, viszont nem volt piaci viszonyok szerint működő média, aminek érdeke, hogy a nagyobb profit érdekében minél sokkolóbb híreket közöljön? Gyakran hallom ezt az érvet a jobb közbiztonságról, de korántsem vagyok benne biztos, hogy ez tényleg így volt, és nem csak az emberek számára tűnt így. Azt viszont megértem, hogy jobb egy olyan világban élni, ahol nem az ömlik az emberekre a médiából, hogy ki égett benn legutóbb egy autóban, meg mit csináltak legutóbb a bekokainozott "sztárok".



"Kevésbé volt átpolitizált a társadalom, nem zúgolódtak az emberek, elfogadták a körülményeket. "



Igen, de ez a diktatúra jellemzője. Észak-Koreában sem zúgolódnak az emberek - mert nincs demokrácia, és fogalmuk sincs, hogy működik egy nem diktatórikus rendszer. Meg hát azért, mert kivégzik őket, ha zúgolódnak. Ez egyébként úgy tudom, nagyjából a Kádár-rendszerre is igaz volt, úgyhogy mindenesetre a véleményszabadságnak gondolom nem nagyon volt helye.

2014. máj. 17. 16:00
 5/14 anonim ***** válasza:

Röviden? Az volt a baj, hogy nem volt perspektívája. Úgy általában. Azaz hosszú távon fenntarthatatlan volt, mert összességében kevesebbet termelt, mint amennyire igénye volt, amennyit fogyasztott. Ezért bukott meg. És miért van mégis nosztalgia? Mert egy csomó konkrét embernek akkor volt munkája, fizetése, és egy valamirevaló életszínvonala. A nyugatihoz képest sokkal alacsonyabb, de ezt nem látja naponta az ember. Ma ugyanezeknek nincs munkája, közben megöregedtek, helyzetük sokkal bizonytalanabb, és naponta látják, hogy jó néhányan bizony azt sem tudják jó dolgukban, hogyan pazaroljanak. Ők konkrétan rosszabbul élnek, persze, hogy nosztalgiáznak az ifjúságra, a nem annyira jó, de biztos életre.

A Kádár rendszer elvileg volt fenntarthatatlan, a gyakorlatban viszont kihozta magából a legtöbbet, amit ki lehetett. A szomszéd országokkal összevetve is. Hamarabb fel is élte a lehetőségeit. A mostani rendszer elvileg sokkal több lehetőséget ad és fenntartható. Viszont a gyakorlata az, hogy nem a legjobbat hozza ki magából, hanem a legrosszabbat. Mivel alapvetően kizsákmányoló és nem értékteremtő, akik rosszul jártak, mind kárhoztatják.

Hozzá tartozik a helyes értékeléshez, hogy amikor 1990-ben a társadalom belekerült az új helyzetbe, a túlnyomó többség nem ismerte azt, nem tudta hogyan kell cselekedni, mit lehet és mit nem. Ha valaki valamihez nem ért, és elszúrja, azon nem szabad csodálkozni. De most már fel kéne ébredni.

2014. máj. 17. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
96%

Lényegesen jobb volt a közbiztonság, ez biztos. Természetesen voltak bűncselekmények akkor is, de a maffiaszerű leszámolások, bankrablások és ehhez hasonlók csak '90 - től kezdődtek. Eleve nagyobb volt a rendőri jelenlét, jobban figyelték az embereket, a diktatúráknak ez egy előnye, kevesebb a bűncselekmény. Aki ölt, az életével játszott, felakaszthatták érte, ha volt ilyen ügy, ezekről az ítéletekről a TV - az az egy - beszámolt. Emlékszem olyan híradóra, mikor bemutatták amint valami gyilkossági ügyben a tárgyaláson kihirdették a halálos ítéletet a vádlottra.


Ott volt a "ref", a rendőri felügyelet intézménye is, eleve, a rendőrrel nem volt tanácsos packázni.


Akkora cenzúra azért nem volt, a '80 - as években már legalábbis nem. Voltak tabu témák, pl. '56, határon túli magyarok, a Szovjetunió iránti elkötelezettségünk kérdése stb. De szűk körben már mindenről beszélgettek az emberek, nem úgy volt, mint az én szüleim gyerekkorában, mikor mindenki - mindenkitől félt.


Jobban összejártak az emberek, természetes volt, hogy barátok, kollégák minden külön előzetes bejelentés nélkül beállítottak egymáshoz, telefon nem lévén, ez nem is lehetett másképp.


Szóval voltak jó dolgok benne, de egy szürke, langyos élet volt, ami jelentett egyfajta biztonságot.

2014. máj. 17. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 Lumpenproletár ***** válasza:

Itt"kötetekre rúgna"a válasz úgyhogy csak és kizárólag a kérdés címére válaszolok és ott is a lehető legrövidebben...


Nem volt semmi baj a Kádár-rendszerrel és nem káros a Kádár-nosztalgia.


http://www.youtube.com/watch?v=iqje2YizjIM


1 perc 59 mp...-től.


Remélhetőleg a fenti hozzászólók(ha van bennük becsület...)ELSZÉGYELLIK MAGUKAT amennyiben veszik a fáradságot és"belenéznek"a videóba 1 perc 59 mp-től.


A kérdezőnek pedig KÜLÖN:


2 perc 54 mp-től...3 perc 55 mp-ig.


Talán ő is elszégyelli magát...

2014. máj. 19. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

Nem tudom, hogy trollkodsz-e vagy sem, de ha nem, akkor még egyszer rágd át magad azon a többkötetnyi irodalmon...


Még ha mérhetetlenül cinikusan is állnánk hozzá, akkor is vállalhatatlan a Kádár-féle rendszer, mert fenntarthatatlan volt gazdaságilag.


Egyébként meg teljesen irreleváns, hogy mit csinált Kádár 1945-ig; onanntól számít igazán, hogy mit csinált 1956-tól.

2014. máj. 19. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

"onanntól számít igazán, hogy mit csinált 1956-tól."


Egyetértek, annyiban pontosítanék, azt se feledjük Kádár '56 előtt is politikus volt, nem utolsósorban Rákosi alatt belügyminiszter. Már '56 előtt is a kőkemény kommunista elnyomó oldalon állt.

2014. máj. 19. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 Lumpenproletár ***** válasza:
Nem vitatkozom. Válaszoltam a fenti kérdésre legjobb tudásom szerint és AHHOZ tartom magamat.
2014. máj. 19. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!