Tudtátok, hogy a Jobbik a Fideszből nőtt ki?
BOCSÁNATOT KÉREK, LEHET KEVERTEM A POLGÁRI KÖRÖKKEL, SZERETNÉK MINDENKITŐL ELNÉZÉST KÉRNI!!!!
Azt viszont fentttartom, hogy a Jobbik, amikor még szervezet volt, a Fidesz térfelén állt, hittek Orbánban, és nem ellene, hanem mellette jöttek létre! Utána meg persze eltávolodtak egymástól! nem véletlen, hogy sok jobbikos, kedvelte Orbánt, és hitt benne, ez a videóból is kiderül, mikor nyilatkozzák, hogy fájlalták, mikor 2002-ben bukott a Fidesz!
Még egyszer elnézést.
A Videóban benne van, hogy a Jobbik ifjúsági szervezet (akkor még nem párt) azért küzdött, hogy a Fidesz 2002-ben kormányon maradjon, na ezt akartam kihozni :)
Köszönöm mindenkinek.
A Jobbikosok egytől egyig Orbán és Fideszgyűlölők. Régóta vannak jobbikos ismerőseim mindig csak a Fidesz kicsinálásáról és hibáiról beszélnek. Még a 2010-es választások előtt is azt mondták, hogy lehet hogy most a Fidesz fog győzni, de 2014-ben bukni fognak és ők fognak következni.
A 2010-es választás előtt sem szidták az MSZP-t, csak a Fideszt.
De bárki kezdjen el beszélgetni egy jobbikossal öt percen belül szóba fog kerülni, hogy a szemét Fidesz és Orbán, és ígymegúgy nem védik a magyar érdekeket.
Ha logikusan gondolkodunk, tegyük fel a kérdést, hogy kinek éri meg létrehozni egy új radikális jobboldali pártot, azt teletömni pénzzel és egyre nagyobbá tenni, majd miután a másik radikális jobboldali párt szavazótáborát bekebelezte, elkezdeni elhitetni, hogy nem is radikális annyira, és ráállni a nem annyira radikális jobboldali szavazókra? A Fidesznek megéri megosztani a jobboldalt? Létrehozna ezért egy pártot?
Kinek éri ma meg létrehozni egy új baloldali pártot, azt teletömni pénzzel és egyre nagyobbá tenni? Vagy akár sok baloldali pártot? A megosztás mindig annak érdeke, aki azt amit megoszt gyengíteni akarja.
Erre is áll az örökérvényű mondás: "Divide et impera!" Oszd meg és uralkodj!
Kérdező és te most mit is akarsz ebből kihozni?
Csinálnád a kavarást mi?
Ez most olyan hogy az szadeszből lett az lmp, ami kettérohadt pm-re megy lmpre. Közben meg fodornak elfogyott a pénze (így is még ráhagyott egy pár száz milliót az adófizetőkre), és beszólt a haveroknak hogy vegyetek már be mert a 700 fős pártomnak helye van a parlamentben, nekem kell a zsé a liberális lazuláshoz hogy tudjam osztani azt észt Elefántcsont toronyból a parasztoknak.
Az mszp meg abból az mszmp-ből lett akik embereket akasztottak, lőttek le, kínoztak meg. És most ezek beszélnek itt demokráciáról, emberi jogokról, szólás szabadságról.
A többi meg a külföldi pénzeszsákok zsebéből nőtt ki.
A Jobbiknak annyi köze van a fideszhez hogy Vona talán 1 évet ha volt tagja annak, aztán rájött hogy az a párt nem arról szól, amit hirdetnek.
Sokkal inkább a miéphez volt közük, mert annak a helyét akarták kitölteni, onnan volt meg a kezdeti szavazó bázis.
Ne hogy azt hidd hogy kedvlik Orbánt Jobbikos körökben, aki ténylegesen Jobbikos, az nem fog ilyet mondani.
Most attól hogy elszedtek egy pár szavazót a fidesztől, mivel az is "jobboldali" párt, már miért abból nőtt volna ki?
Az mszp-ből meg mennyi minden vadhajtás kinőtt, el kéne oda valami gaztalanítás...
" A Fidesznek megéri megosztani a jobboldalt? Létrehozna ezért egy pártot? "
Ha nem is hozna létre ezért egy pártot, de az biztos, hogy hagyná erősödni (mint ahogy hagyja is), a baloldal kárára.
Ma már nem 2 erős pártról szól a politika, hanem 3-ról, és ez a Fidesznek most nagyon kapóra jött, már másodjára. Nekem ez a véleményem, rengeteg régi MSZP szavazó lehet a Jobbik táborában, más magyarázatot én nem látok erre. Szerintem az, hogy az MSZP-nek bármi köze lenne a Jobbik megalakulásához, ill. működéséhez teljes sületlenség.
ma 09:36
Van benne valami. Amikor az 1980-as évek végén az MSZP elhatározta, hogy demokráciásdit játszik, és megváltoztatja a rendszert. Teret hagyott az egyéb politikai irányzatoknak, de ez egy teljes mértékig kontrollált és bizonyos mértékig irányított folyamat volt. Lényeg volt, hogy az átalakuló világpolitikai környezetben a diktatórikus politikai hatalmukat átmentsék, átalakítsák gazdasági hatalommá, és már a demokrácia képviselőiként léphessenek fel. Ehhez volt egy hatalmas szakember gárdájuk. Olyan ügynökök, akik az életüket tették fel arra, hogy a rendszert szolgálják. Ilyen például Kiszely István, aki Pannonhalmára épült be szerzetesként, ahonnan évtizedeken át adott jelentéseket a papok tevékenységéről. Természetesen ennyire nyilvánvalóan nem lepleződtek le az ügynökök mint Kiszely. [link]
A lényeg, az egykori állampárt ügynökei a rendszerváltás során beépültek a rendszerváltó pártokba, ott idővel átvették az irányítást, és megkezdték a bomlasztást. Az első kormány is azonnal megbukott volna, ha Torgyánnak a kormányból való kilépése során nem vált volna le róla a Történelmi Kisgazdapárt, amely így megőrizte a parlamenti többséget.
Szóval az MSZMP-MSZP úgy tervezte meg a rendszerváltoztatás utáni demokráciát, hogy a lehető legnagyobb mértékig a kezében tudja az irányítást. Antall a halálos ágyán elmondta Orbánnak, hogy mely pártokat vezetik ügynökök, és arra hívta fel számára a figyelmet, hogy a pártját csak akkor tudhatja biztonságban, csak akkor lehet bizonyos arról, hogy nem veszi át ügynök a párt irányítását, ha saját kezében tudja az irányítást.
Ennek megfelelően a politikai hatalom gazdasági hatalomra váltását követően az egykori állampárt ügynökök által beépült embereken keresztül folyamatosan felmorzsolta, elaprózta, eltüntette a rendszerváltó pártokat. Egyedül a Fidesszel nem tudott mit kezdeni, mert nem tudta a vezető helyére a saját emberét ültetni. A bomlasztás szellemét bevinni a pártba.
Hozzáteszem, egész biztos, hogy a Fideszben jelenleg is vannak az egykor pártállam érdekeit képviselő ügynökök, amelyek csak a pillanatra várnak, hogy darabjaira szedjék a Fideszt. Ebbe a képbe beleillik az is, hogy létrehozzanak egy új, ügynökök által vezetett, irányított pártot a jobboldalra abból a célból, hogy azt a pártot, amelynek az irányítását nem tudták megszerezni, nem tudták a bomlasztás szellemét belevinni, azt egy külső hasonmlóan jobboldali párttal gyengítsék le, majd tegyék tönkre.
De ha kíváncsiak vagytok hasonló párttilitoli műveleteikre a történelemből, olvassátok el, hogy mi volt a "Szalámi taktika" amivel megragadták a hatalmat a 40-es évek végén, és eltüntették, fölszámolták a polgári világ erőit.
Szóval, igen, ha a pártok alakulása nem is az MSZP műve, de az általuk elképzelt, és megálmodott demokrácia az ő pártállamból átmentett (ha épp nem politikai, akkor gazdasági, befolyási) hatalmukat hivatott konzerválni.
A szélsőséges nézetű tagok kiváltak, mert a fidesz nem tűri meg az egyes ember csoportokat sértő nézeteket és megoldásokat, még ha néha bizony van is alapjuk ezeknek.
Mindenre létezik finomabb megoldás, mint amilyen durva dolgot meg akarunk szüntetni.
A jobbik viszont sohasem azt kereste, hogy emberségesen lépjen fel egy drasztikusabb kultúrájú népréteggel szemben. Pedig ha olyan emberek vagyunk akik többnek tartjuk magunkat a megzabolázni valóknál, akkor emberséges módszet kell választani a helyes útra terelésükben.
A jobbik nem akar rosszat de a módszer kicsit nyers amivel meg akarják oldani.
Az a stílus a durva, hogy "rohanjunk oda gyorsan és tegyük magunkévá! (intézzük el gyorsan erővel.. bármit)"
Helyette az emberséges megoldás a célszerű és hosszú távon is célra vezető, mert az erőszak erőszakot és dacot szül. Ezért került a fidesz hatalomra mert egy emberségesebb és hosszú távon járható, diplomatikus politikát folytatnak a "rohanjunk oda és tegyük meg nyers erővel" helyett.
Tudom, mert eleinte nekem is szimpatikus volt a jobbik de éppen ezért veszített nálam, és szerintem sokaknál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!