Ti jobbikosok hogyan dolgozzátok fel azt, hogy a Jobbik határon túli megfelelői (lelki rokonai) magyarellenesek? Szlovákként, románként, szerbként, ukránként melyik ottani párt híve lennél, hogyan gondolnál a magyarokra?
„Igazi jobboldali párt, ami harcol a maffiával és a korrupcióval, emellett a nemzeti érdekeit valóban képviselő párt” - Nagy Románia Párt vezetői önmagukról, akár a Jobbik is mondhatná, mégse sok jobbikos szimpatizál ezzel a párttal. Szlovák Nemzeti Párt - Ján Slota, Malina Hedvig ügy, nem kell részletezni hogy mi magyarok miért nem kedveljük őket. Egyébként ők koalíciós partnerként részben pont a korrupciós ügyekbe buktak bele. A Jobbik az új ukrán kormányról (amiben a Szvoboda is helyet kapott): "Az új ukrán kormány soviniszta és illegitim".
A második kérdést nem ér azzal elbliccelni, hogy de hát magyar vagy, használd a beleélő képességed. Nem értelmetlenebb a kérdés annál, hogy pl. 1956-ban beálltál volna-e fegyveres felkelőnek (feltéve hogy még nem éltél, vagy túl fiatal voltál).
Itt most kifejezetten ez a kérdés érdekel, nem a Jobbik úgy általában. Higgadt válaszokat várok.
A Jobbik teljesen máshogy gondolkodik, mint az általad említett két párt!
Inkább a lengyel, a bolgár, az olasz, és az angol radikális pártokkal van jó kapcsolata a Jobbiknak...
Nem igazán értem a kérdésedet. Egy nemzeti párt minden országban a saját nemzetét helyezi a többi elé és annak jólétéért, jogaiért és érdekében küzd. Nyilvánvalóan egy szlovák párt a szlovákokat fogja a helyi kisebbségben lévő magyarokkal szemben előnyben részesíteni, míg Magyarországon meg a magyarokat kellene. Ez szerintem teljesen normális, nem is értem, hogy mi a hiba ebben szerinted.
Az, hogy azonos elveket (csak a nemzet!) vallanak de két külön országban és ezért "egymásnak feszülnek"? Én sem örülök neki, hogy arrafelé magyarellenes pártok vannak, de azért nem mert a magyarok ellen tesznek és nem azért mert nemzeti érzelműek.
Amiatt nem lesz rossz a jobbik mert az ország érdekében szeretne cselekedni a kisebbség helyett, miközben más országban meg ugyanezen az elven ártanak a magyaroknak. Éppen azért kell a jobbik, hogy ezekre a magyarokra IS vigyázhasson.
Az az igazság, hogy a kérdésedben hatalmas önellentmondás van.
Milyen okból vársz megértést, toleranciát, együttérzést olyan ideológiától, olyan emberektől, akik egy dolgot ismernek csak: én-én-én?
A szélsőjobb az önzés ideológiája. Én tudom, én megmondom.
És ez így van mindenütt.
Hatalmas gyermekkori trauma váltotta ki adott embereknél.
"Az az igazság, hogy a kérdésedben hatalmas önellentmondás van.
Milyen okból vársz megértést, toleranciát, együttérzést olyan ideológiától, olyan emberektől, akik egy dolgot ismernek csak: én-én-én?"
Mondja ezt a nemzetet mesterségesnek és feleslegesnek tartó liberális individualizmus képviselője.
"A szélsőjobb az önzés ideológiája. Én tudom, én megmondom.
És ez így van mindenütt."
Mert a kapitalizmus nem az, amikor azt mondják, hogy az érvényesülhet csak, akinek a feneke alá az elődei valamit tettek (=tőke), nem pedig az, hogy ki az igazán tehetséges?
A Jobbik soha nem ítélt el senkit a bőre színe miatt vagy nemzetisége miatt, a fenti két párt nyíltan uszít a romák és a nemzeti kisebbségek (de főleg a magyarok) ellen. A Jobbik rendelkezik az egyik legjobb gazdasági programmal, a fenti két pártnak nincsenek benyújtott programjai.
A fent említett két párt szélsőséges, Magyarországon nincs szélsőjobb. A Jobbik max. jobboldali. A Fidesz pedig centrum, jobbközép párttá lett.
Köszönöm a válaszokat! Túl sok hozzászólás nem érkezett, de ennyiből is látszódik hogy ki-ki máshogy gondol erre, van aki hozzám hasonlóan látja a lelki rokonságot, és a dolog természetes velejárójaként éli meg a kérdést, mások a különbségeket hangsúlyozták, mondván az teljesen más amit a Jobbik képvisel, és (gondolom) szlovákként vagy románként nem az ottani "nemzeti radikális" / "jobboldali radikális" párt jön ki párul, hanem egy sima kereszténydemokrata vagy konzervatív párt. Őszintén szólva ez utóbbira nem számítottam, pedig adja magát. Én mondjuk azt gondolom, hogy bár vannak lényeges és kevésbé lényeges elvi és személyi különbségek, de a fő különbségek a környezetből, a történelemből erednek. Hasonlattal élve, a bükkfa az erdőben magas és nyúlánk lesz, egyedül állva jóval alacsonyabb és terebélyesebb, mégis jobban hasonlítanak egymásra, mind mondjuk egy almafára.
Nálunk nincs jelentős nemzeti kisebbség, nincsenek a szomszédos országok pártjai között területi igénnyel fellépők, viszont vannak határon túl élő magyarok, és persze vannak melegek, romák, zsidók. Szlovákoknál jelentős a nemzeti kisebbség, románoknál pedig szintén van jelentős nemzeti kisebbség plusz a nemzeti radikálisok szeretnék visszakapni Moldovát (innen a Nagy Románia Párt neve). Ezek különbségek.
Ugyanakkor ha neten olvasgatjátok az említett külföldi pártokról és első embereiről mit írnak, akkor hasonló jelzővel illetik őket a kritikák, mint itthon a MIÉP majd a Jobbik vezetőit. Pl. szélsőséges, homofób, antiszemita, rasszista - és ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez így igaz, csak azt, hogy hasonlók miatt mondják ezt rájuk. Ezeknél a külföldi pártoknál hasonlóan téma pl. a zsidóság és a melegség, a többi pártot ez a téma hidegen hagyja. Vona pl. kijelentette, hogy ha tudná hogy a felmenői között zsidók vannak, akkor lemondana, illetve Gyöngyösi Márton listázni akarta a zsidó képviselőket, bár aztán igyekezett visszaszívni. Más pártok számára ez olyan, mintha azért kellene lemondanod, mert mondjuk pont szökőnapon születtél: hogy függ össze ez bármivel?, mondják. Melegeket így vagy úgy korlátozó törvényeket szívesen látna egy nemzeti radikális akár magyar, akár szlovák, míg az összes többi párt ezt elvből elutasítja és nem is érti ez miért téma. Értitek.
Na de mégegyszer köszi a válaszokat, úgyse fogjuk egymás meggyőzni, nem is azért tettem fel a kérdést. :-)
Erre mar van egy ideologia, ugy hivjak hogy konnacionalizmus.
Nem nacionalizmus egymas ellen, nem internacionalizmus ami elfojtja a nemzetek kozotti kulonbozosegeket, hanem konnacionalizmus, vagyis egyutt vagyunk nacionalistak: ki ki a sajatjat helyezi eloterbe.
Erted a kulonbseget? Nem kulonboztetjuk meg hatranyosan a masikat, de mi a mi orszagunkban elsosorban (!de nem kizarolag) a mieinkert dolgozunk. Nem mondjuk azt hogy a masik kevesbe ertekes, csak azt, hogy kinek kinek a sajat nemzete vedelme az elsodleges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!