Az mszp miért állít hazugságokat? Nem szeretem a jelenlegi kormányt, de amit az Mszp és Bajnai csinál az már minősíthetetlen. Ennyi alaptalan rágalommal, hogy lehet még támogatottságuk ezeknek az embereknek?
"7-es, csak a magad nevében, ha kérhetem! (vagyis neked száradjon le, stb). Amúgy ritka nagy baromság az ekkora általánosítás. De az MSzP-t én is szeretném már látni feloszlani. Sokkal könnyebb lenne a döntés a szavazáson."
Kérheted, én attól még azt kívánom, hogy mindenkinek száradjon le szépen a kezecskéje, aki képes még egyszer ezekre szavazni.
260ft forint 2009 es átlag erősen túlzó ... Már csak azért is mert a legerősebb forint/ euró árfolyam 265ft volt az is októberben "egy napot"! Utána megint elindult a "romlás" orbán hivatalba lépése előtti hetekben már újra 280ft/ euró árfolyamról volt.
Pedig ekkor már nem kellett a piacoktól hitelt kérni, mert még volt pénz az imf-től.
Imf hitel amúgy is úgy működik, hogy mesterségesen megerősiti a bajba jutott ország valutáját. Hiszen a kölcsönző országnak is érdeke, hogy a két valuta közötti árfolyam a hitelezőnek legyen kedvezőbb. Így erősödik a forint, így kevesebbet tudunk beváltani kiváltani, a forinthoz képest ... Viszont ellenkező esetben, mikor vissza kellett fizetni, 2012ben ez természetes folyamat miatt elkezdett gyengülni a forint, hiszen a piacok kiszámíthatták, hogy dollárra van szükségünk bármi áron!
Most is azért halmoz a jegybank, mert választások idejére biztosra vehető, hogy az árfolyam megint meginog és ebben a kényszer helyzet nehéz lenne dollár vásárolni a lejáró hitelek helyett.
Ezek a folyamatok azért erősen összefüggnek ...
Ha van pénz, akkor olcsóbban tudsz eladni, ha nincs pénz akkor drágán tudsz venni dollárt...
Ami hazugság és még mindig nem jött rá cáfolat az az, hogy 2010es kormány felelős az árfolyam elszabadulása miatt ... mert ez nem igaz, egyszerűen már 2009ben elszabadult az árfolyam csak akkor lehívták a fizetésképtelenek hitelét, amivel időt nyertünk ...
"egyszerűen már 2009ben elszabadult az árfolyam csak akkor lehívták a fizetésképtelenek hitelét, amivel időt nyertünk ..."
Te állítótál mást, hogy itt már 2009-ben elszabadult a pokol. Egy biztos fidesz krománya lépésetől számítva 60 ft ment fel az árfolyam. Előtte is ment fel.
Csak mikor odalinkeltem az árfolyam listát már nem tudtál vitatkozni.
Ha számokról van szó a fideszesek általában jönnek a magyarázattal.
"2012ben ez természetes folyamat miatt elkezdett gyengülni a forint,.."
Szerinted ez természetes folyamat? Felélték a maradék IMF hitelt, elfogyott a lenyúlt MNy pénz, 50x körbeutazták a világot ...
"Felélték a maradék IMF hitelt, elfogyott a lenyúlt MNy pénz, 50x körbeutazták a világot "
Szerintem meg pont hogy visszafizették a tök fölöslegesen felvett IMF hitelt, de biztos neked van igazad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!