Van benne valami, hogy zsidó uralom van Magyarországon?
Nem feltétlen erre a szélsőségesek által emlegetett zsidó uralomra gondolok, hogy el akarják foglalni az országot.
Nem hasonlítanám a diktatórikus uralomhoz sem a zsidó uralmat, inkább úgymond burkoltan vannak jelen, de jelen vannak elsősorban mint befolyásos vezető pozícióban lévő emberek.
De igazából egész Európában, és leginkább a liberalizmus szó mögé bújva helyezik előnybe a saját érdekeiket (nem állítom,hogy minden liberális zsidó) , de szerintem azért van benne valami.
Meg végül is , nem igen lehetett kimondani azt sem,hogy osztrák megszállás alatt vagyunk, meg orosz megszállásról sem volt szó, mert oké,hogy én most ezt feszegetem, de én egy kis ember vagyok, semmit sem ér a szavam, de ha egy politikus beszélne erről akkor tőle még a lemondást is követelnék,hogy burkolt antiszemita, és a zsidók ellen uszít.(de mint mondtam ez nem hasonlítható a korábbi megszállásokhoz, azok egyértelműbbek voltak)
Tudom, taknyos tini,kurucos,turbómagyar vagyok meg nem tudom mi marad még ki, de majd beírjátok, a lényeg,hogy próbáltam egyértelmű lenni és én a leírtakban nem hiszek, csak nem tartom hülyeségnek, viszont arra nem tudok rájönni,hogy mennyi az igazság ebben, tehát várom az ellenkezőjéről szóló, kulturált válaszokat érvekkel alátámasztva, és engem meg lehet győzni, de csak normális véleményekkel.
Lázár Jani (zsido) holokausztügyi államtitkár: a magyarok még mindig nem kértek elég meggyőzően bocsánatot Rákosi népétől, ezért "a nemzeti identitás részévé kell tenni" az erre való törekvést, ha magyarok akarunk maradni
tessenek igyekezni, nyakunkon 2014
Szerintetek ki mondhattot ilyet? (Szechhenyi dijas MTA tag) Ferge Zsuzsa vagy Heller Agnes?
http://www.youtube.com/watch?v=Z4uOQ_efUrs
A nevét megváltoztatta, eredeti neve Kecskeméti Zsuzsanna.
A nagyapja Kecskeméti Ármin , makói rabbi volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!