Persze, hogy ez van. De ez engem nem érdekel. Őszintén, hidegen hagy, hogy csődbe megy e az ország vagy nem. Sőt talán még jobb lenne, akkor többet lehetne lopni. És nem a szegény meg a normális emberekre gondolok ilyenkor, hogy ők nem érdekelnek, mert aki tanul és dolgozik, igenis megérdemelné, hogy jól éljen, csak, hogy ez nem elég. Ha nem én használom ki a lehetőséget, akkor más fogja, ennyi.
Szóval ez a véleményem és ez az életcélom. Normális körülmények között élni, bármilyen áron.
Eredetileg azt akartam írni, hogy a kormányait, de a kormányait meg valaki megszavazza. A szavazókat viszont valaki kitermeli. Egy biztos, felelősséget vállalni senki nem akar. Ha ismerős lop, az ügyes, fiam, látod így kell csinálni. Ha nem ismerős, akkor köcsög féreg. Ha valaki becsületesen él meg jó körülmények között, mert mindennek dacára úgy is lehet, biztos lopott, biztos ami biztos, ő is féreg. Aztán az emberekben megvan az a szocializmusban beléjük nevelt igény, hogy nulla saját szerepvállalás mellett az állam mindent toljon a seggük alá. Ingyen oktatás, ingyen egészségügy olcsó tömegközlekedés 3 forint 20 filléres kenyér, csak adózni ne kelljen egy fillért sem. Azt nem akarják elfogadni, hogy (túl)fejlett szociális háló=magas adók; alacsony adók=oldd meg magad. Aztán két szék között a földön ülünk, mert a szociális háló leépül, az adók meg emelkednek. Az emberek nem is túl mobilak. Elvárják, hogy amint végeznek a középiskolában, a szülőhelyük közelében találjanak egy munkahelyet, amiből jól megélnek a nyugdíjig. Elköltözni? Eretnekség! Munkahelyet váltani? Istenkáromlás! Bár ez lassan épp kezd kinevelődni az új generációkból.
Szóval, amit szeretek, az az ország maga a fizikai valójban, a környezet, tájak, stb. Emellett szeretem ezt a rozsdaette posztkommunista hangulatot, de csak mint túrista tudnám elviselni, benne élni lehetetlen.
- A politikusok tojnak a népre
- Nincs jogom fegyvertartásra
- Jogom csak elméletileg van önvédelemre
- A fizetések nevetségesek
- Nincs igazi fejlődés
- Fejsúlyos az ország, BP-en kell élni, vagy éhendöglesz
- Az oktatási rendszer egy beteges rossz vicc
- Az egésségügyi rendszer még annál is rosszabb
- Nincs eldöntve, hogy akkor most szocialisták, kapitalisták, vagy mégis mik vagyunk
- A liberális gondolkodásmód megmérgezi a társadalmat
- Az adóterhek miatt bár a keresetünk ötöde a külföldinek, az áraink simán pariban vannak velük (sőt)
- Nincs nemzeti összetartás. Nulla. Zéró.
- A kisebbség jogai fontosabbak mint a többségé.
- Az egyenlők között sok az egyenlőbb.
- Mindenki ott lop-csal ahol csak tud, mert nincs más választása.
Röviden összefoglalva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!