A zsidóknak és a zsidókkal szimpatizálónak mire fel van olyan nagy mellényük másokkal szemben, akik esetlegesen néha még jogos bírálatot fogalmaznak meg feléjük jobbító szándékkal?










A kérdésednek két "érdekes" pontja van. A jogos bírálat nem azonos a mocskolódással és gyűlölködéssel.
A másik a "jobbító szándék" egy röhej.
Mindezt írom úgy, hogy nem vagyok zsidópárti.





Mondjuk a jobbító szándék lehet, hogy egy kicsit eltúlzott megfogalmazás, legyen inkább javító szándék a helyzetre vonatkozóan, hogy kihozzuk belőle a legjobbat mindenik fél, és mindenki számára.
Jogos bírálat, kritika úgy látom, hogy van, igényesen megfogalmazva kulturált hangvételben ami nem egyenlő a mocskolódással és az oktalan gyűlölséggel.





Feltehetően a legtöbb ember, akit zsidókedvelőnek nevezel, egyszerűen az embereket kedveli, így idegesíti, amikor valami gyökér egy másik embert vélt vagy valós származása/vallása alapján macerál.
Egy zsidó helyzetébe pedig gondolj már bele... odamész, megfogalmazod neki a "jobbító bírálatot" (elképzelésem sincs, mit értesz ez alatt, de megpróbálom), tehát mondjuk mondod jobbító szándékkal az utcán szembejövő zsidó átlagpolgárnak, hogy "hát azért nem kéne annyi kamatot szedni a bankban"... most erre mi a fenét mondjon? :D Valószínűleg ugyanannyi köze van a bankokhoz, mint Neked.
Szóval ha az embert gyökerek támadják, hajlamos magas lóról beszélni velük, bár nem helyes ez sem, mert mindenkinek meg kellene adni a tiszteletet, de mindenkinek elege lesz egyszer...










8-as jól beszél: "Feltehetően a legtöbb ember, akit zsidókedvelőnek nevezel, egyszerűen az embereket kedveli, így idegesíti, amikor valami gyökér egy másik embert vélt vagy valós származása/vallása alapján macerál."
Én teljesen megértem, ha valakinek nem tetszik ez az állandó kategorizálás, hogy "a zsidók" meg "a magyarok". Mi alapján? Talán egy ilyen csoport tagjai mindenben egyetértenek? A közvélekedés összetartónak nevezi a zsidókat, de az egyetértéssel közöttük is van probléma. (Én egy zsidótól hallottam egy mondást: "három zsidó, négy vélemény".)
Arról nem beszélve, hogy mi köze van másoknak egy illető vallásához vagy származásához? A múltbéli események alapján egyáltalán nem csoda, ha valakinek a származás- és vallásalapú népirtások jutnak eszébe erről. Még csak nem is kell a holokausztra gondolni, gondolj a délszláv háborúkra a horvátokkal, szerbekkel, bosnyákokkal. Én erdélyi származású vagyok, de Magyarországon születtem. Ennyi erővel lehet, hogy valaki majd a hozzám hasonló háttérrel rendelkezőkre fog bekattanni...
Akinek ilyen gondolatai vannak, gondoljon arra, hogy mennyire szürreális embereket a vallásuk vagy származásuk miatt üldözni, és hogy tulajdonképpen vele is megtörténhetne ugyanez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!