Ha homoszexuálisként atrocitások érnek, akkor hová lehet fordulni?
Kedves 22:55-ös!
Nem tudom, miért tűnik így. Most kifejezetten csak arra akartam utalni, hogy _mindenkit_ érnek atrocitások. Ha pedig valamilyen etnikai, vallási, szexuális kisebbséghez tartozik, vagy egyszerűen csak van valamilyen megkülönböztető külső tulajdonsága (kövérség, szemüveg, szeplők, vörös haj, akármi), akkor hajlamos annak betudni ezt alapvetően. Pedig engem is értek ilyenek, noha egyik sem volt elmondható rólam.
Hidd el, ha azt a lovagló hölgyet látom, arról ugyan úgy meg lett volna a véleményem.
És én nem is azt mondtam, hogy nektek nem szabad csókolóznotok az utcán, hanem hogy ha úgy viselkedtek, hogy egyértelművé válik, hogy a saját nemetekhez vonzódtok, akkor ne lepődjetek meg, ha az emberek újjal mutogatnak rátok, és viseljétek a következményeket. Ennyi...
A melegfelvonulással is mit akartatok elérni? Azt hittétek, hogy ettől majd a világ rögtön el fog fogadni titeket? Kiprovokáltátok magatoknak az egész cirkuszt, aztán meg a tv-ben sírtok, hogy a többi ember milyen szívtelen. Lassan már oda fogunk jutni, hogy büntetik azt aki nem meleg....
Nem tudom, miért tűnik így. Most kifejezetten csak arra akartam utalni, hogy _mindenkit_ érnek atrocitások. Ha pedig valamilyen etnikai, vallási, szexuális kisebbséghez tartozik, vagy egyszerűen csak van valamilyen megkülönböztető külső tulajdonsága (kövérség, szemüveg, szeplők, vörös haj, akármi), akkor hajlamos annak betudni ezt alapvetően. Pedig engem is értek ilyenek, noha egyik sem volt elmondható rólam.
Így van, és ezzel saját magukat csapják be.
Rendszeresen előfordul, hogy pl. cigánygyerekek azzal magyarázzák az iskolában szerzett gyenge osztályzataikat, hogy a tanár rasszista.
Egyszerűbb, mint matekot tanulni...
Mikor elfogynak az érvek, mindig jön az elmaradhatatlan "azéé mer én cigááány vágyok?" kérdés...
Saját magában miért is keresné a hibát?
Le bizony, mindenki le lett pontozva, ellenvélemény mégsincs itt, egyetlen egy sem. Hogyan lehet ez...?
Ez a "mindenki az én halálomat kívánja, csorgó nyállal, módszeresen ki akarnak csinálni" világfájdalom pedig, amit a Kérdező legutóbbi hozzászólásában kifejtett, inkább megmosolyogni való.
Kérdező, szerintem te leginkább magadat nem tudod elfogadni és ezért látod azt, hogy mindenki csak téged támad. Úgy beszélsz, mintha a Világ összeesküdött volna ellened, és minden hetero azt várná, hogy te kézen fogva lépj ki az ajtón, hogy le tudjanak köpni. Miközben kb. mindenki lesz*rja, hogy te fiúval vagy lánnyal csinálod-e, kivéve egy-két embert. De most velük mit csináljunk, akasszuk fel?
Elöszőr próbáld meg elfogadni magad, és megbékülni azzal ami vagy, és akkor nem fogsz minden egyes pillantást kés szúrásnak venni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!