Szerintetek nem abszurd kicsit, hogy itt "rettegnek" az emberek?
Én, ha saját magamból indulok ki, nem azért nem (szívesen) nyilatkozok arról, hogy hova húzok, mert úristen rettegek, hanem azért, mert úgy vagyok vele, hogy ez az én dolgom. Ugyanúgy, ahogy a fizetésem, melyik alapítványnak adtam az 1%-omat stb. Főleg nem valami vadidegenel fogok ilyenről beszélgetni. Nem azért, mert félek, hanem azért, mert mi köze van hozzá? ismerősi körben meg azért nem, mert jó magyar szokás szerint akkor egy békés szalonnasütésnek ordibálás lesz a vége, amivel úgyse megyünk semmire, csak elcsesszük mindenkinek a kedvét. Meg engem nem is érdekel ilyen szinten mások véleménye, így nem is igazán értem, hogy mit erőltetik ezt mások.
Nekem ezek a kérdezősködések, közvélemény kutatások mindig azt juttatják eszembe, mikor a bambusz gatya, meg a mágneses karkötő árusok hívogatnak telefonon, kb. hagyjanak már békén, mit zaklatnak.
Mondjuk azt nem is tekintem állásfoglalásnak, hogy "mocsok Fidesz" meg "bunkó MSZP". Az ilyesmit inkább meggondolatlan indulatkitörésnek lehet nevezni.
Én nem rettegek. Ha mondandóm van, mondom. Ami meg a közvélemény kutatókat illeti, néhány kérdésből kiderül, mifélék. Statisztikára szükség van, tehát ha úgy látom, közérdekből csinálják, válaszolok. Pártnak, politikai kérdésekre elvből nem válaszolok, nem félelemből. Úgy gondolom, ha valaki kíváncsi a véleményemre, semmi gond, de csak kölcsönösségi alapon. A pártlistáknak pedig ellensége vagyok, ezt meg is szoktam mondani az efféle kérdezősködőknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!