Nem unalmas már ez az árviz téma?

A Dunakanyarban lakom, és igazából az unalmas,ahogy előadják.

Tényleg szar a helyzet, percről percre változik, viszont más itt lenni közvetlen közel, vagy a gáttól fél centire,esetleg kinn lenni éjszaka is, vagy a teherautó platójára dobálva homozsákokat egész nap, ide oda

lébecolni, mint helyi lakos, és más a tévét bekapcsolva látni, mit mondanak rólunk, és mutogatnak a tévében.

Sokkal szörnyűbb látvány élőben, és megdöbbentő igazából. Meg fárasztóbb.

Azt is hozzá kell tenni, hogy erre sok olyan építési engedélyt adtak ki a hullámtérbe, amit nem kellett volna.

És persze nem lehet mindenkinek azt mondani, vaze minek költöztél ide. Nyilván idős embernek már nem mondhatod

azt, szedd a cókmókod és menj.

De úgy gondolom, aki a Duna közelébe költözik,(vagy itt marad, mert ide született, és esetleg marad a szülei által örökölt házban, mert ugye falun még gyakoribb a többgenerációs ház) ide akar jönni, az azért számolhatott ezzel.

Ugyanez vonatkozik az éttermekre, és a többi olyan épületre amiket közel építettek a vízhez.

Áradások voltak errefele, és lesznek is a jövőben.

Viszont csak pár olyan ház van, amit egy kezemen tudok megszámolni, ami ehhez mérten épült, tartóoszlopokra.

Persze nem minden falu, város egyforma, és az

idei valóban hirtelen jött, és nagyobb áradás az eddigieknél.

A természet visszaveszi ami az övé, és ha épp úgy van kedve, akkor kiönt. Nem neki kell hozzánk igazodni, hanem nekünk hozzá.

Egy személyes megfigyelésem azért van, és valamiért ambivalens érzéseket kelt bennem az ilyen nagy bajban lévő összefogás;ilyenkor mindenki hirtelen közvetlen lesz.

Kedves, odafigyelő, segítőkész, és tolonganak az önkéntesek, máshonnan is képesek jönni!,valahol nem férnek el, ezért a helyieket küldik haza, mindenki mindenfélét felajánl, hirtelen megismerik az embert, ráköszönnek.

Annak is adhatod (ha helyi lakos vagy pláne),

a homozsákot kézre, aki a melletted lévő, akit tegnap még utáltál, vagy kibeszéltél. Vagy a büdös életbe amúgy nem állnál vele szóba.

Van egy légkör.

Majd lemegy ez a nagy csinadratta, teszem azt egy hónap alatt. Mert az eltakarítás se lesz kis munka, amilyen retket maga után hagy majd az ár.

Szóval lezajlik ez az egész összefogósdi, ami amúgy becsülendő, és repkednek a szlogenek, hogy bajban összefog a magyar, büszkék vagyunk.

És most egy kis személyes megjegyzés.

Nekem ebben van valami visszatetsző.

Olyan ez mint a karácsony. Egy hétig szeretjük egymást, aztán utána ugyanúgy elmegyünk egymás mellett.

Minden visszaáll arra az utálatos, idegen, bizalmatlankodós, nem érdekel a másik, hozzáállásra.

Ne értse félre senki, minden munkát becsülök, amit tesznek az emberek, és én is segítek.

Volt már lapát a kezemben.

Csak van ebben valami cukros.

Aztán vannak olyanok, akik mintha élveznék, hogy pánikot keltenek, rémhíreket terjeszt, felnagyítják a dolgokat.

Meg hát a bámészkodók, akik kezdték feltartani a munkálatokat. Mint akik nem láttak még vizet. De van aki még talán lapátot se, azt se tudja, hogy kell fogni.

(Persze, mert mondjuk nem olyan helyen lakik, nincs ebben semmi.)

És fényképeszkednek.

Itt a Józsi bácsi nem áll meg, hogy pózerkedjen a töltésen.

Ezt nem tudom hova rakni, persze szíve joga mindenkinek, ugyanakkor meg van erről a majomkodásról a véleményem. De ez már egy kicsit más téma.

Szóval nekem néha az jut eszembe két lapátolás között, vagy zsákadás közben, hogy mért kell ekkora baj, hogy ilyenek tudjunk lenni egymással?!

Azt szoktam mondani az ember két helyen lesz normális: a kórházban, és a nagy bajban.

Úgy látszik szükségünk van a viszonyítási alapra, hogy értékelni tudjuk mindazt amink van, mert hétköznap elmegyünk mellette.

Csak olyan nehéz ezt a mentalitást meg is tartani. Pedig milyen jó lenne.

Én abszolút nem látok abban kivetni valót, hogy ilyenkor az embereken rajta a cukormáz és mindenki segít mindenkinek, bár én kicsit más szemszögből igyekszek ezt szemlélni, inkább fordítva.

A hétköznapokon az emberek elrohannak egymás mellett, ilyenkor pedig megállunk és igenis megmutatkozik, hogy a bajban képesek vagyunk összefogni. Én nőként is ugyanúgy adtam a mellettem álló ember kezébe a zsákot, akit amúgy a hétköznapokban nem bírok, vagy nem is ismerek, mert itt most egyszerűen nem a személyes ellentétekről van szó, hanem egy közös célról, amiért EGYKÉNT dolgozunk mindahány százan ott vagyunk. Avagy, közöljem, hogy a te kezedbe nem adom, mert téged amúgy nem bírlak a hétköznapokban? :D Szerintem elég gyorsan elküldenének a halál f*szára a védekezési területről.

Egyébként nekem is uncsi kicsit. Érdekel és jó látni, hogy hol mi van, révén, hogy hozzánk majd mégcsak most jön a nagyja, ugyanakkor azért valahol már kicsit sokkalom.

Várhatóan nálunk is meg fog dőlni a rekord és ami a legnagyobb gáz, hogy amikor elkezdték a védekezést hét elején, még 950 +-20 cm-t vártak, most pedig már 990+-8-nál tartunk, a védművek pedig készen, ergo azért kicsit izgatja a téma a várost, hogy vajon még is hol fogunk megállni és sikerül-e megvédeni a területeket, amiket megszeretnénk. Ilyen szempontból abszolút nem unalmas a téma, a mi szívünk csak most kezd dobogni mondhatni...

Bunkónak fogok tűnni, de ezt leírom.

Minden évben kiöntenek a folyók. Aki odaköltözik, annak ezzel tisztában kell lennie. Ha nem akar attól félni, hogy elárasztja valami a házát, akkor nem kell vízközelbe költözni. Ilyen egyszerű.

A másik dolog, hogy 10 évvel ezelőtt is jól tudta, hogy idén kifog önteni. Ennyi idő alatt már csak ki lehetne találni valamiféle megoldást az ilyen problémára.

Ami a tv-ben megy az meg csak szimpla politika. Mutogatják, hogy ki mennyit volt kint pakolni, hogy az Orbbán mennyire a szívén viseli az emberek sorsát (dirigálni és is tudok). Csinálnak 1 képet, egy 20 perces videót és hazamennek.

#13

Kicsit félreértettél.

Én nem azt írtam, hogy ez baj, és azt hiszem ugyanarról beszélünk.

Félre rakni az önző érdekeinket néha, máskor mért nem lehet produkálni. Nyilván senki nem mondja azt, hogy menjen a másik a fenébe, mert ilyenkor a közösség együtt működik, hisz egy az "ellenség": a víz. Mert a közös "ellenség" összetart.

Azért érzem cukrosnak, mert ilyenkor szinte természetes emberi viselkedés,hogy igyekszik együtt működni mindenki,

félrerakni ezt azt, meg valahol örömöt is okoz az embernek, hogy segíthet ekkora bajban, jó érzés.

Csak hétköznapokban is vannak, más "kisebb" bajok, és nem állunk meg. Mert megy a licitálás, kinek kihez képest nagyobb a baja, és mi mihez képest nem is olyan fontos.

Én arra céloztam, nem csak ilyenkor lenne jó ilyen odafigyelést, segítőkészséget tanúsítani egymás iránt, vagy a közjót szolgálni.

Neki ettől még unalmas...

Ha az ö élete menne tönkre akkor nem unatkozna...

Kedves 14-es!

Igen, mi folyó mentén élük elfogadtuk, hogy a Duna olykor árad, nincs is ezzel semmi baj. Csak éppen a megszokott ár az marad a mederben, avagy a hullámtéren és néhány elöntött üdülőkörzeten kívül nem okoz nagyobb problémát, az ott élők is megszokták. Most viszont az eddigi csúcsnál is magasabb vizeket várnak, ami nálunk pl azt jelenti, hogy az ideiglenes töltések 20 cm-vel érik ezt túl, míg a meglévő, tartós gátak 50 cm-vel.

Ha ezek nem tartanak ki, avagy valamelyik megcsúszik és elúszik a város az már mindennek mondható, csak természetes jelenségnek nem, amire ideköltözve fel kellett volna készülnünk. Ne mondja nekem senki, hogy csak ezt látja maga előtt, amikor költözik! 1050 cm-ig véd a töltés nálunk, most 991 +-8-at várnak éppen, de hét elején még csak 950-ről volt szó.

Igen, ne sírjon a szám, ha elúszik az életem, miért költöztem ide!? Azért remeg a bugyim, ahogy itt lakó másik több ezer embernek is, ez van. :) Nekünk nem uncsi, bár sokat tv-t sem nézek, látom eleget élőben milyen tempóban emelkedik a víz. Mi itt együtt szorítunk a felsőbb szakaszokért, ahogy remélhetőleg majd ők is szorítanak értünk, amikor szükség lesz rá, ehhez pedig a hírek jó forrás!