Hogyan lehetne a cigányok börtönhöz való hozzáállását gyökeresen megváltoztatni?
Ma már oda jutottunk, hogy a cigányok többségének a börtön egy "alap" dolog. Sajnos errefelé is laknak cigányok, és már sokszor hallottam, hogy "az nem ember, aki ne lett volna legalább egyszer börtönben". Mind1, hogy ezt fiú, vagy lány mondja....
Már Lakatos Attila vajda úr is megmondta :
"Addig baj lesz, amíg a szülők örülnek, hogy a gyerekük a börtönben van, mert így hírnevet szereznek. De már a börtön nem használ semmit, mert ha 10 cigány bemegy a börtönbe, abból 2-3-at ideiglenesen HA megtör, 7-8 úgy jön ki mint a terminátor, és már azt is tudja, hova kell betörni."
Hogyan lehetne a börtönhöz való hozzáállásukat megváltoztatni? Mert egyáltalán nem félnek tőle, de még a kisgyerekek sem félnek a kiskorúak börtönétől, meg a nevelőintézettől se.
Nevelőintézetben is terrorizálnak a cigánygyerekek mindenkit.
Hogyan lehetne megváltoztatni a hozzáállásukat?
"Viszont ez EU tagként nem lehetséges."
Én úgy tudtam, hogy vannak olyan EU-tag országok, ahol irtó kemény börtönök vannak.
Érdemes elolvasni, itt a megoldás:
Hogyan lehetne megváltoztatni a hozzáállásukat?
Nem csak az ő hozzá állásukat kell megváltoztatni hanem a mienket is és a börtönök hozzá állását is.Félre értés ne essék,nem vagyok jogvédő és én sem komálom a cigányokat és nem védem őket,de nálunk a rendszerrel van a gond.Nyugaton úgy jön ki a börtönökből,a 90%-a hogy nem lesz soha többé vissza eső és betud illeszkedni a társadalomba.Oktatják őket,dolgozhatnak,és minden félre kurzuson vesznek részt,hogy ha majd kijönnek akkor hasznos tagjai legyenek a társadalomnak.
És nyugaton a bevándorlók is be tudnak utána illeszkedni?
Egyébként az USA-ban milyen a börtönrendszer? Tudom, hogy tagállamonként változik, de az nem olyan hatékony, mint Nyugat-Európában?
Én úgy vélem, hogy a cigányoknak hiába adnak szakmát, előbb fog elmenni lopni, mint dolgozni....tapasztalat.
Vagy nem? Iskolába is csak melegedni járnak.
ma 09:29
Tény hogy van olyan is akinek hiába adsz 2 szakmát a kezébe akkor sem fog vele élni.De hidd el sok van köztük is,akiket átlehet nevelni úgy mond,és ő is valóban dolgozna.De mivel meg vannak bélyegezve egy kalap alá veszik a többivel.Persze nyílván erről ők is tehetnek ez tény.Nekem volt eddig 2 cigány munkatársam,akik tisztességesen dolgoznak,nem lopnak nem csalnak.Sőt az egyik szomszéd család is cigány.Az egész család dolgozik a gyerekek rendesen járnak iskolába stb.2 autójuk van stb,úgy élnek mind a többi család.Én úgy gondolom akibe lenne hajlandóság változtatni,azon igen is segíteni kell.Ha már a börtönökbe ezt 30% nál eléred hogy rendes életet éljen,az is már javulás.De amíg a magyar is munka hiánnyal küzd,addig ne várj csodát,hiszen ha egy cigány dolgozni akar neki dupla annyit kell azért tenni.
ma 09:30
Nem csak szakmákat kellene a kezükbe adni,hanem meg kellene nekik tanítani hogy kell az életbe viselkedni és boldogulni.Sajnos azt nekünk se tanítják az iskolába,pedig nem ártana.Az hogy van egy szakmád az még nem garancia az életben maradásra.Legfőképpen a viselkedést kellene nekik ott tanítani különböző csoport terápiával,motívációs tréningekkel stb.Én így gondolom.
"De amíg a magyar is munka hiánnyal küzd,addig ne várj csodát,hiszen ha egy cigány dolgozni akar neki dupla annyit kell azért tenni."
Adott a lehetőség, el lehet innen menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!