Szükség van-e az istenhitre a modern, nyugati, liberális demokráciákban?
Nem értek egyet azzal, hogy kiveszett az istenhit. Igen, kiveszőfélben van szerintem (amit én pozitív változásnak tartok) de a nyugati társadalom jó része valamilyen keresztény vallást val, de legalább agnoszticista.
Azért tartom pozitív változásnak, mert rengeteg keresztény emberre igaz a fanaticizmus, a dobozban gondolkodás, a vallási eredetű utálat és konfliktusok (igen, sajnos akármennyire is szeretetvallás ez a kereszténység rengeteg utálatot táplálnak a híveik) és ez rengetegszer áll a fejlődés, az edukáció és jólét útjába.
Én hiszem, hogy az emberek többségének szüksége van valamilyen hitvilágra, legyen az a keresztény isten, vagy a horoszkópok, Gyúrcsók úr távgyógyítása vagy valami más, mert a világot elviselni és járni egy segítő kéz, erő, entitás vagy képzeletbeli barát nélkül sok embernek lehetetlen.
Épp ezért nem vagyok teljesen vallásellenes. Úgy gondolom, hogy amíg képesek megférni egymás mellett és az atheisták mellett a vallások és nem állnak a társadalom, a tudományok és úgy semmi jó útjába, addig örömmel fogadom őket.
De sajnos nem ez a helyzet. Nézzük csak a katolikus megmozdulásokat mondjuk az abortusz, az óvszer, a születésszabályozás elleni agresszív fellépéseket, vagy a melegek körüli kavarást, vagy nézzük a terrorista jihadot, vagy a nők semmibevételét néhány arab kultúrában vagy a szcientológiának az emberek kihasználását.
És még sorolhatnám sajnos a végtelenségig.
Az állam és vallás SOHA nem szabad, hogy egybeforrjon semmilyen módon. A vallási adókat sem tartom helyesnek, sem a gazdag, drága templomokat és azok fenntartását. Vallásgyakorlásra mindenki használjon a saját zsebéből felépített és karbantartott helyet, az én pénzemet inkább fordítsák az egészségügyi vagy rendfenttartási vagy az edukációs rendszer fejlesztésére és ne ilyen baromságokra.
A legszemetszúróbb hipokratizmusnak tartom azt, hogy ott állnak a milliárdokat érő aranytól roskadozó katedrálisok, templomok, amíg annyi gyerek meghal egészségügyi ellátás híján, vagy kap rossz edukációt, satöbbi satöbbi, amikor a nagy szeretetvallás templomai büszkén vigyorognak meg karcolják az eget.
Minden ember, aki belép egy ilyen templomba feláldoz az istenének egy-egy ilyen embert, akit ebből a pénzből meg lehetett volna menteni vagy életét jobbá lehetett volna tenni.
21 éves atheista férfi.
Kérlek támaszd alá, hogy szerinted miért van szükség a vallási és kulturális hagyományokra.
Kifejezetten nincs rájuk szükség, sőt sokuk inkább ártalmas, mint hasznos, egyesek nagyon.
van egy kérdés, ami egy eléggé határterületet boncolgat. ott írtam sokmindent válasznak, azt érdemes lenne megnézned.
picit továbbgondolva ott van erre a kérdésre is a válaszom.
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__tarsadalomtudomany..
Hitre szüksége van az embernek. Enélkül az életünk kb. annyit érne mint egy kompjuteré. Azt ugye nem is nevezzük életnek.
Hogy istenhitre szükségünk van-e (szerintem igen), ahhoz először isten fogalmát kellene egyértelműen definiálni. Mellesleg megjegyzem az ateizmus is hitkérdés. Csak az előjele negatív, de hit. A hit lényege éppen az, hogy hiányzik a bizonyosság, a tudás.
Nekem a vallás és főszereplője isten nem egyéb, mint maga a törvény, amelyre azért van szükség, mert nem én egymagamban alkotom a világot. Bármilyen struktúrának, mely 1-nél több összetevőből áll, szüksége van törvényre, ha működni akar. Isten ezeket az egyetemes törvényeket fogalmazta (ill. teremtette) meg és adta át az embernek.Ez még az államok kialakulása előtt volt.
Azóta persze sok minden történt, és sok minden közrejátszott abban, hogy az állam kiszorítja a vallást a társadalomból és néhány dologban annak helyébe lép.
Itt lényegében nincs másról szó, mint az emberek egyéni, főleg anyagi természetű ambícióiról, mind a vallási vezetők, mind a kialakuló uralkodó osztály részéről.
Szó sincs itt már isteni törvényről (csak szavakban), vagy ha mégis, akkor azt csak az ellenségtől kérik számon.
A törvény megszegőinek köszönhetők a keresztény üldözés, vallásháborúk, inkvizíció, totális diktatúrák.
Azért mert az egyház vezetői eltértek a törvénytől, az őket minősíti, nem a törvény hibája.
Ilyen megfontolásból a társadalomnak szüksége van (lenne) a vallásra. Ha mindenki betartaná isten törvényeit, akkor nem lenne szükség politikára, az állam szerepe sokkal kisebb lenne.
Ezt az emberek ösztönösen érzik. Ha nem igy lenne már rég ki ment volna a divatból ez a "maradi" dolog.
Ha el akarjuk kerülni a pusztulást, hiába vagyunk mindannyian indivídumok, be kell tartanunk a törvényt.
A hagyományok pedig szép dolgok. Nélkülük az élet olyan, mint a Szahara.
"szükség van vallásra"
Nem vitatom, sok embernek valóban, nem is bántom őket ezért.
"vagy kompjúterek leszünk"
Nem mondanám. Nem ismerek még egy olyan pacifista, őszintén kedves embert, mint önmagam. Vallás nélkül is lehet morális és élvezhető életet élni.
Sőt, a vallásos ember ugyan nem gondolkozik hideg logikával, mint azt egy számítógéptől elvárná egy ember, de előre meghatározott, mások által beleprogramozott keretekben gondolkozik, ami megintcsak nagyon nem jó.
"az atheizmus is hitkérdés"
Látom, hogy honnan jön ez a gondolat, ígyvan, valóban nem tudom bebizonyítani, hogy nem létezik isten, de azt sem, hogy a horoszkópok nem jönnek be, vagy nem léteznek szellemek, vagy képzeletbeli barátom, Gedeon.
Tehát a hitetlenség nekem sokkal inkább tudományos meggyőződés, mint vallás.
"Isten ezeket az egyetemes törvényeket fogalmazta"
Ezzel visszatérünk első négyzetre. Ki definiálta istent?
De ha most belemennénk ennek a kérdésnek a boncolgatásába azt hiszem elkanyarodnánk az OP témájától.
01:14es user.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!