Akiknek az új adózási rendszer most sok pénzt hoz, miért osszák az észt azoknak, akik rosszul jártak?
Letettem már az asztalra annyi mindent hogy vállalhatom a Fidesz politikájának a helyes irányát
Attól hogy egy céget jól vezetsz, a Fidesz még sz*r irányba viszi az országot. Ezen nincs mit vitatkozni. Az érdemeidet pedig ismerjük (vagy legalábbis én már elég sokszor végig olvastam hogy kinek mennyit fizetsz, és milyen sikeres a céged, tegyük fel hogy elhisszük, mert miért hazudnál). De azért mert te sikeres vagy, attól még nem lesz perdöntő az hogy te a Fidesz pártját fogod.
Akik olvasták régebben a kommentjeimet az egykulcsos adóról, azok tudják hogy én eléggé ellene vagyok. Persze így "igazságosabb" a rendszer, de válság közepén "nincs keret" igazságot osztani.. Főleg úgy hogy akik eddig rosszul éltek azt látják hogy még rosszabbul élnek, aki meg jól élt még jobban él.
Mondom ezt úgy hogy anyám nem 10 ezer forinttal keres többet az egykulcsos adó óta.. És anyám is ugyanígy gondolja..Személy szerint jól jött, de mindketten belátjuk hogy az országra kivetítve: HÜLYESÉG volt MOST bevezetni az egykulcsos adót.
Nem az egykulcsos adó a baj önmagában, hanem az, hogy az új rendszert a Fidesz szokásos módján, amatőrül, körültekintés, előkészítés nélkül, hebehurgyán vezették be. (Akiket hátrányosan érintett, azok az adójóváírás kivezetése miatt kapnak nettóban kevesebbet.)
Egy kis alapossággal ki lehetett volna úgy matekozni az új szisztémát, hogy senkinek ne csökkenjen nettóban a bére, és akkor mindjárt nincs is akkora helye a szocik demagógiájának.
Most ez is káoszba fulladt, sokan tényleg megszívták, kompenzálni kell, a kompenzációt is kompenzálni kell, bérkommandót küldenek a cégekhez, meg már valójában nem is egykulcsos, hanem kettő, de azért egykulcsosnak hívjuk... Szánalmas :(
Kolopele
Speciel most nem rád gondoltam,de ha már itt tartunk te is folymatosan a szegény réteget,és a munkanélkülieket oktatod,vagy éppen fúrod.Az lehet,hogy te kompenzálod a munkavállalóid bérét,de nyugodj már bele,hogy ezt kevés helyen teszik.Örülünk,hogy nálad minden 'happy még mindig.Bár kezd egy kissé gyanús lenni,ez a felhőtlen és zökkenőmentes vállalkozás,ahol az emberek az átlagon felül keresnek.Dőlnek a 'milliók'annak ellenére,hogy az országban sorra csődölnek be a kis és nagyvállalkozások.Ne is haragudj meg érte,de nekem ez kezd 'meseszerű lenni...
-(ma 01.34-nek) Tökéletesen igaza van, neked már üldözési mániád kezd lenni..
Kolopele
Nagyon csodálkozom,hogy pont te,aki mindennel tökéletesen tisztában van,pont azt ne tudná,hogy:
"míg a gyerekek mint rászorúlók kapnak mindent ingyen...."
-Ez ebben a formában nem igaz.A rászoruló gyerekek fejére tojik az állam,a rászoruló felnötekkel együtt.Tévedésben vagy,óriási tévedésben ha azt hiszed,hogy nyakra főre osztják a segélyeket a gyerekek részére.Nem egy,nem két esettel közelről találkoztam,hogy bizony annak ellenére,hogy a szülőnek súllyos anyagi gondjai vannak,az Önkormányzat nem segít,vagy csak pár ezer forintos "segéllyel".Ismétlem:Pár ezer forintos segéllyel.Az összeg változó,de elégedj meg annyival,hogy egy bevásárlásra sem elég.Ha nem hiszed el,hogy így van,érdeklődj a szegényebb rétegnél,akár személyesen is.Így tehát,fogalmam nincs,hogy ezekből a segélyezésekből miképpen lehet körmösnél lakkoztatni.-mint írod.Ha az adott munkanélküli mégis megteheti,hogy a körmösnél lakkoztatja a körmeit,akkor az bizony nem a segélyekből van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!