Mikor dobja be végre a törülközőt Orbán Viki?
""Panda Péter válasza:
komolyan nem tudtok leállni ezzel a "nyugati kizsigerelés" meg "zsidó karvalytőke" meg hasonló idióta elméletekkel?
a magyar gazdaságpokitika olyan, mint a széllel szemben vizelés, csak most az euróválság miatt mit viharban tesszük ezt.
Jahh persze.
Csak úgy elhedonizáltunk 60milliárd eurot mint adóság és kb 300milliárd euro állami az az közös vagyont.
Valahogy nem látom sem a társadalmon sem a gazdaságon, mert mintha nyugatra távozott volna. Érted, nem keletre!
Valahogy mintha itt nem ugyan az a kapitalizmus lenne mint pld Ausztriába. Persze nem is az van, mert itt imperializmus van. Az meg nem magától nő, azt a vadkapitalista hajlamú tőkésektől ered.
Pontosan azoktól akik a nyugati neoliberalizmus és globalizmus vívmányait és a magyar politikusok megvesztegethetőségét használták ki.
Akkor hogy is van a képzelgésem?
Re: Panda Péter válasza:
Köszönhetjük az MSZP 2002-2010 közötti hazugságainak és csalásainak, hogy ide került az ország. Az SZDSZ sem volt külömb.
Eladosítók és társadalom rombolók.
Panda felejtsétek már el az államadósságot amit már 100x-or vissza fizettünk. Egyszer is mindenkor meg mondani a nyugatnak hogy nem adunk pénz ausztriai bankárok tönkre mennének. Mert milyen könnyű úgy pénzhez jutni hogy állandóan semmisé teszi a kifizetett részleteket.
És a külföldi befektetőket is el kéne felejteni mindenki el hasal attól ha nincs külföldi befektető akkor itt a világ vége végre azt is meg kellene tanulni hogy befektetők nélkül is lábon tud maradni az ország.
Ja és hogy ne folyton a "metélteken rágódjunk" tényleg orbán csak azért módosított törvényt hogy ő nekik hamarabb át tudják utalni a pénzüket.
23:25: ez szép és jó, de nem igazán tudok vele mit kezdeni. számokkal dobálózni mindenki tud, nem tudom, de milyen pénzekről beszélsz.
23:26: szerintem félreértetek, én nem mondom, hogy 2010 előtt minden jó volt. csak pusztán már rohadtul unom az elmúltnyócévezést, meg azt, hogy ezt lobogtatva minden böszmeséget el lehet fedni az emberek elől. mert amit a kormány csinált 2011 tavasza óta (meg igazából előtte is) az kb akkora romboló erőt képviselt, mint az MSZP 8 évi ügyeskedése.
emlékszem valamelyik választásnál (talán még 2006-ban) a fidesz azzal kampányolt, hogy rosszabbul élünk mint négy éve. akkor azt nem érzékeltem az életvitelemen. most viszont azt érzem, hogy rosszabbul élek mint két éve, sőt, rosszabbul élek mint fél éve. és ez durva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!