Nem tartjátok unalmasnak ezt a töméntelen múlton való siránkozást?

Az itt a gond, hogy a magyar nép alapvetően pesszimista. A keserűség, és a múlt felidézése kultúrális vonás. Nézz csak körül: ezt tanítják az iskolákban, ezt szajkózzák az öregeink, hogy a hungaristákat már ne is említsem. Még a himnuszunk is arról szól, hogy mennyire elbántak velünk szegény magyarokkal (persze azt nem sokszor hozzák föl negatívumként, hogy annó végigfosztogattuk egész európát, sőt büszkék vagyunk rá). A politikusaink pedig korruptak, nagyon jól megélnek a pénzünkön, és az csak jó nekik, hogy mindenki a múlton kesereg.

De kérdem én, vajon ilyen 'magyar hozzáállással' mire ment volna japán a II. VH és az atombombák után? (ahol valluk be, az USA porig alázta őket)

az a baj, hogy sokkal könnyebb keseregni, mint cselekedni. Ezért húzok el ebből az országból, és most lehet lepontozni, meg hazaárulónak tartani, de nekem igenis elegem van, hogy azért nem lehet jobb életem, mert elcsesződött a múltam (amiért amúgy egyáltalán nem/és ellene sem tehetek semmit)