Gondolkodtatok mar azon milyen mas lenne az eletunk, ha meg mindig a regi hatarok allnanak? Kolozsvar, Kassa, Nagyvarad, Pozsony, Arad, Szatmar, Szekelyfold is meg Magyarfold volna.
"A II. Bécsi döntések határai mind katona és stratégiai szempontból szerencsétlenek voltak."
Az 1940/41-es tél után azonban a határ támasztotta gazdasági nehézségeken rövid idő alatt felülkerekedett az ország, és Észak-Erdély normális fejlődésnek sőt fellendülésnek indult Magyarország keretén belül. Egymillió román magyar uralom alá jutott, félmillió magyar Romániában maradt, ám ez mégis sokkal igazságosabb megoldásnak bizonyult, mint Trianon, amely 1,6-1,8 millió magyart juttatott román fennhatóság alá, míg Magyarországon mindössze néhány ezres román kisebbséget hagyott.
ma 01:18
Jó akkor szépen lassan elmagyarázom neked hogy felfogd.
Kárpátalja: Itt mindig is ruszinok és magyarok éltek a legnagyobb békességben. Az ukránokat csak betelepítették (igaz hogy a ruszinokat is de a ruszinok számtalanszor bizonyították hűségüket a magyar Szent Koronához, Gens Fidelissima Rákóczi népe!). A 90-es évek környékén az ukránok felajánlották Kárpátalját de a hazaáruló kormányunk nem kért belőle. Természetesen a visszakerült ukrán népesség kitelepítésre kerülne. A ruszinok meg autonómiát kapnának.
Felvidék:A szlovákokat szét lehetne szórni Magyarországon hogy jobban beolvadjanak de szerintem sokan fognak elmenekülni. AZ 1910-ben is magyarok által lakott területeket újra magyarrá kell tenni. Ha jól viselkednek a tótok akkor egy kis területi autonómiát is kaphatnak.
Őrvidék: Ez a legnehezebb ügy. Ha az ottani németek hűséget fogadnának Magyarországnak akkor kapnának egy kis autonómiát de ha nem akkor megint a szétszórást kellene alkalmazni.
Horvátország: Megkapnánk az évszázados autonómiájukat de két lehetőség közül kellene választaniuk
- vagy vissza adják a három vármegyét
- vagy visszakapjuk Fiumét
Természetesen a határ menti magyar területek visszajárnak nekünk.
Vendvidék: Autonómia.
Délvidék: A szerb hordákat ki kel űzni az ősi magyar falvakból, városokból és anyaországi telepesekkel kell visszahódítani azt ami mindig is a miénk volt.
Erdély: A betelepített románokra kitelepítés várna és Regáti és Moldvai magyarok jönnének a helyükre.
11:15
"A 90-es évek környékén az ukránok felajánlották Kárpátalját de a hazaáruló kormányunk nem kért belőle. "
Legenda. Kinőhetnél már a mesék korszakából.
"Felvidék:A szlovákokat szét lehetne szórni Magyarországon hogy jobban beolvadjanak de szerintem sokan fognak elmenekülni."
Benes II.
"Horvátország: Megkapnánk az évszázados autonómiájukat ..."
Miután egy véres háborúban kivívták független államiságukat, gondolod, hogy visszakívánkoznának bárki uralma alá is autonóm területként? Szánalmas vagy, vagy szándékosan provokálsz itt.
"Természetesen a határ menti magyar területek visszajárnak nekünk. "
Horvátországban nincsenek határ menti magyar területek. Ennyit sem tudsz kisnyilas?
"Erdély: A betelepített románokra kitelepítés várna és Regáti és Moldvai magyarok jönnének a helyükre."
Újra csak Benes II.
ma 13:17
"Legenda. Kinőhetnél már a mesék korszakából. "
/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=2&t=005166&m=000000
"Benes II. "
Nem űznénk ki őket az országból. Nem sértenénk meg nemzeti identitásukat, kultúrájukat szabadon ápolhatnák csak álljon vissza a régi rend.
"Miután egy véres háborúban kivívták független államiságukat, gondolod, hogy visszakívánkoznának bárki uralma alá is autonóm területként? Szánalmas vagy, vagy szándékosan provokálsz itt."
Ez nem csupán autonómia lenne egy erős szövetség ami még kidolgozásra vár. Az egyesülésnek vannak hívei a horvátoknál.
"Horvátországban nincsenek határ menti magyar területek. Ennyit sem tudsz kisnyilas? "
Laskó, Vörösmart, Sepse, Hercegszöllős, Várdaróc, Kopács, Kiskőszeg...
Ezek szerint Magyarország 1920-1945 között nyilas állam volt mivel mindenki a revízió híve volt. Inkább az a szánalmas ahogy vádaskodsz a különféle alaptalan szavakkal te, álmagyar.
"Laskó, Vörösmart, Sepse, Hercegszöllős, Várdaróc, Kopács, Kiskőszeg... "
Néhány elszórtan fekvő kis faluról beszélsz. Egész Horvátországban 16,5 ezren vallották magukat magyarnak.
"Ezek szerint Magyarország 1920-1945 között nyilas állam volt mivel mindenki a revízió híve volt. "
Amit te revízió címén előadsz, az kb. a Szálasi-féle Hungária Egyesült Földek programja.
Magyarország 1920-1944 között a revízióra törekedett, de a "Mindent vissza!" elvet csak a propaganda szintjén hangoztatták. Még Gömbös Gyula is "csak" egy 195 000 n.km-es Magyarországot követelt volna vissza, a Teleki-kormány pedig kísérletet sem tett Erdély egészének visszakövetelésére 1940-ben, hanem egy Maros-vonal-Székelyföld osztóvonalat javasolt, de azt is csak azért, hogy "legyen miből engedni".
A szlovákok meg tudod kinek kellenek, a csehek is páros lábbal rúgták ki őket, mi sem kérünk belőlük.
Álmagyar amúgy még nem voltam ezen a fórumon, kösz! :)))
ma 17:01
"Néhány elszórtan fekvő kis faluról beszélsz. Egész Horvátországban 16,5 ezren vallották magukat magyarnak. "
Konkrétan Horvátország Északkeleti sávja ún. Drávaszög+Csáktornya (ami nyugaton van).
"Amit te revízió címén előadsz, az kb. a Szálasi-féle Hungária Egyesült Földek programja. "
Én nem minden esetben javasoltam területi autonómiát és a túlzott náci barátsággal sem értek egyet.
"Magyarország 1920-1944 között a revízióra törekedett, de a "Mindent vissza!" elvet csak a propaganda szintjén hangoztatták. Még Gömbös Gyula is "csak" egy 195 000 n.km-es Magyarországot követelt volna vissza, a Teleki-kormány pedig kísérletet sem tett Erdély egészének visszakövetelésére 1940-ben, hanem egy Maros-vonal-Székelyföld osztóvonalat javasolt, de azt is csak azért, hogy "legyen miből engedni"."
Ne ferdíts már ennyire. Gömbös is csak ideiglenesnek tartotta ezt. Teleki alatt pedig csak azért álltunk meg mert Teleki nem akarta a nácikat kiszolgálni vagyis nem akarta hogy a nácik adósa legyünk. Csupán a katonaság akarta a nácikkal egyetemben visszafoglalni a magyar földeket. Telekiék önállóan akarták.
"Álmagyar amúgy még nem voltam ezen a fórumon, kösz!"
Nincs mit, néha azért próbálok újítani. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!