Kádár rendszerben mennyivel jobb a magyar élet mint a mostani Orbániban?
#14
Viszont ugyanez máshol is létezett, ahol nem kellett hozzá diktátor...
"Mindenki dolgozott, mint a güzü, hogy megéljen."
Nana! Fogalmazzunk úgy, hogy mindenkinek volt munkahelye. Mert bizony a munkában nemigen szakadt meg senki.
#17
Igen, mert a szlogen szerint az MNK a dolgozó nép állama és ezt valahogy igazolni kellett.
Viszont mellette ott volt a fusizás, maszekolás, mint mellékkereseti lehetőség, ott szerintem nem volt lazaság.
Most minden SOKKAL jobb.
Csak egyrészt sok a barom aki jajjgat, másrészt ott a sok agyhalott politikus (pl: magyar petike), aki folyton okoskodik.
Amit nagyon jól mérni lehet, az az állami lakásállomány és lakásépítés, valamivel jobban volt a lakhatásnak felelőse.
Értékveszteség akkor is volt, valósznűleg a cigányság sorsának tragédiává alakulását meg lehetett volna előzni. A cigányok történelmileg a saját nyelv- és néprjazi ismeretekkel tudományos és néprajzi, társadalmi, irodalmi értelemben értéket képeztek (cigáy nelvek, folklór,népmesék, -dalok, kézműipar). Elvileg német mintára ki lehetett volna alakítani egy életképes hagyoányőrző kisipart, és szovjet mintára pedig egy életképes cigány hivatalos második államnyelvet, amely munkát adott volna egy alakuló fiatal cigány értelmiségnek, fölszívva a munkaerő egy részét, a hagyományőrző kisipar meg a másik részét. Szovjet és NDK minták alapján meg lehetett volna csinálni egy kicsit lazább, vidámabb változatát a szocalizmusnak, több államnyelvi modellel, szocialista módon támogatott hagyományos kézműiparral.
A Kádár kornak sajnos ehhez nem volt érzéke, ötlete, ugyanakkor, amit a Kádár kor elimerésre méltóan jól csinált (a mai korhoz képest), az az állami, házgyári lakásépítés volt. Az NDK-s szintet nem érte el, de megközelítette. Évente talán 100 000 lakás épült az NDK-ban, és nálunk sem sokkal kevesebb. E téren ezzel összevetve a mai hivatalos hozzáállást a szegények lakhatásához, a konrasztot nehéz durva szavak nélkül illetni (,,albérletpiac'', lakhatási fasizmus), lényegében a civilizáció összeomlásáról van szó, ami történt a rendszerváltás után mindmáig.
Ugyanakkor, mint a korban írt szociográfus szakirodalomból tudjuk, a Kádár kor sem használt ki minden lehetőséget jól, a cigányság sorsa terén sokszor feleslegesen megalázó körökbe hagyta beszorulni a cigányságot. Diósi Ágnes művei (Szűz Mária zsebkendője; Cigányút), ezek már 198-ban is ismertek voltak, jól leírja, hogy gazdaságilag is, társadalmilag is sokszor rosszul a Kádár kor rosszul használta ki a lehetőségeket, lehetett volna jobban építkezni is a lehetőségekre, kevesebb töréssel, emmberi tragédiával felépíteni működő közösségeket.
Egészében véve az én örömöm kb. 1988-ig tartott, akkor én is lelkes voltam a kommunizmus megújítása kapcsán. 1989-ben viszont már látszott, hogy a válságot lényegében triázzsal, vagyis a sebezhető rétegek társadalmi szintű feláldozáával fogják áthidalni, akkor került ki az utcára egy nagyon széles körű új hajléktalan réteg, és akkor jelent meg újra egy kézeletbeli óriásbetonfal a cigányság széles rétegei számára, a korábbi valamivel lágyabb szarfal helyébe. A Kádár kor egyes hibái miatt létezett korábban is rétegnyomor, réteg-hajléktlanság, ez azonban 1990-től rendszerszintűvé és tömegessé, betonkeménnyé vált. A folyamatot undorítónak tartottam, lényegében a zombifilmekben látható mérvű ,,civilizáció összeomlása'' kép maradt meg bennem. A hajléktlanok társadalmi szintű beáldozása 1990-ben lényegében a mai örökség ősbűne: ekkor indult meg az a fajta véglegees társadalmi kettészakadás, ami a nép érdektelenségéhez, közönyéhez vezetett, és ez áll a mai state capture, új-autoriter rendszer mögött is: Orbán protestpolitikusként tudott hatalomra emelkedni. Ha 1990-ben nem szakad ketté véglegesen a magyar társadaom, ez valószinűleg megelőzhető lett volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!