Mit gondoltok, kik azok a húzónevek a Fideszben, akik nem keményvonalas, hithű fideszesek, csak biztonságérzet és/vagy zsarolás miatt vannak a rendszerben, és amint alkalmuk lenne rá ugranának ki?
Úgy is megfogalmazhatnám, hogy ha teszem azt két év múlva veszélyesen közel kerülne a Tisza, és reálissá válna a NER vége, akkor kik azok akik azonnal ugranának ki a Fideszből és/vagy állnának át Magyar Péter mellé?
Esetleg ki az, aki alkalomadtán önként tanúskodna is a Fidesz ellen a mostani tagjai közül?
Nevezz már meg ilyen húzó neveket akiket bezsaroltak a Fideszbe.
Olyant el tudok képzelni, hogy üzletemberek akik nem kapnak elég megrendelést, majd a Tisza mögé állnak (lehet már most is ott vannak, mert ugye azt senki se hiszi, hogy amit eddig láttunk ingyen volt) de politikusok ezt nem fogják megtenni, mert a Tisza számára is inkább problémákat okozna ha átvenne már bejáratott politikusokat és újra parlamentbe juttatná őket. (max önkormányzatin lehetne ilyen)
Lázár. Viktor meg is adta neki ezt a mostani pozícióját, engedett a zsarolásnak.
Ugye még szóvivőként volt olyan felmérés, ahol lázárt népszerűbbnek mérték még Viktornál is!! Akkor lett túl nagy a pofája, és lett visszazavarva vásárhelyre. Mégis visszaküzdötte magát magas pozícióba, kizsarolta, ennyi.
Én kinézem belőle, hogy amikor összedől a kártyavár, akkor ő dobbant elsőként, és alakít saját pártot.
El tudod képzelni, hogy van olyan a politikában, hogy hithű?
Mindegyik ember, mindegyik félti a valagát.
Ügyeskedik, helyezkedik - ebből áll az életük, nekik ez a természetes, csak nem ezt kommunikálják, mert az nem tetszene - neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!