Lakatos Márk pedofil ügyéhez mit szólsz?
#50
😅
Te is dulván nyomod, mint áblahámlostáslobi
Azért ez nem teljesen van így 52-es. Van olyan zene, amit pont az előadó stílusa miatt nem szeretek.
Illetve ha van egy művész aminek az alkotásai a szeretetről, békéről szólnak, de kiderül, hogy egy nárcisztikus pszichopata kéjgyilkos a művész maga, akkor az egész addigi munkája sem lesz más, mint megjátszott képmutatás.
Várjuk ki a végét, aki egy cipőért hajlandó szexelni, az ugyanennyi fejében hazudni sem rest.
Ha fizetett a szexért a Lakatos egy kiskorúnak, akkor jogos a vád, de egyelőre zavaros ez a cipos sztori.
Nagyon nem mindegy, hogy előre megbeszélték, hogx a cipo lesz az ellenérték, vagy egy konszenzualis szex volt köztük és utóbb, segítőkèszségbôl vett neki egy cipőt és esetkeg egyebeket.
52:
Egyetértek, a Polanski filmeket sem tartom rosszabbnak azóta; amióta tudjuk amit tudunk rola.
53: de, márpedig teljesen igaz, nem olyan zenéről beszélek amiben van szöveg.
Egy másik példa: Tegnap pl. belefutottam egy olyan zenébe, ami tetszett, de a szövege idegen volt tőlem, így nem tudtam meghallgatni többször. Ha nincs benne a szöveg kedvencem lesz a zene, vagy ha az előadó egy interjúban mondja ugyanezeket a szavakat, az sem baj, csak ne a zenében.
volt egy öreg rocker ismerősöm, sajna már meghalt, de neki jónéhány 18 év alattival volt amolyan alkalmi kalandja koncertezések alkalmával, stb..
NEM hinném egyáltalán, hogy ő ezért pe..il lenne. Sőt, az a baj, hogy sokan úgy állítják be a mai 15-16 éveseket, mintha azok még tökre éretlen és szexuálisan tapasztalatlan kis mimózák lennének, akik azt se tudják mi az a f..z és orgazmus, pedig a legtöbbjük már tapasztaltabb szexuálisan mint egy átlag 40 éves...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!