A fideszeseknek beakadt a lemez, hogy 14 év teljhatalmú fidesz kormányzás után is a szánalmas és EU-szinten kritikán aluli magyar gazdasági helyzetet Gyurcsánnyal magyarázzák?
Kérdező, olyan mértékű agyhalál van nálad, annyira a ballib média propaganda károsultja vagy, hogy értelmetlen neked bármit is válaszolni, hiszen ha a valóságot nem vagy képes észrevenni magad körül akkor mit számítanak ki mit válaszol neked?
Nincs katasztrófa az egészségügyben, jobban működik, mint mielőtt a fidesz átvette a kormányzást. Az ország gazdasági helyzete is jobb a 2010 előtti helyzetnél, ahogy szinte minden gazdasági mutatóban is jobban állunk. A fidesz által korábban folyamatosan hozott erős javulásból vesztett sokat az ország az elmúlt években a covid, az energia és üzemanyagár változások, a háború meg a magas infláció miatt. De a keresetek reálértéken magasabbak, a munkanélküliség továbbra is nagyon alacsony, és 1 millióval több ember tud dolgozni, mint korábban. A többi meg szimpla ballibes hiszti.
Aztán majd megint csodálkozol, hogy hogy nyerhetett újra a fidesz. Hát úgy, hogy a valóságot te annyira próbálod elhazudni, hogy már magadat is átvered vele.
Bár tudom, hogy ennyi betű neked már túl sok lesz és a második mondat után már nem olvasod tovább, azért leírom: nem, nem élünk jól. Nem nincs rendben az egészségügy, és nem nem jók az árak sem. De nincs csőd, nincs katasztrófa, nincs világvége és tényleg jobban áll az ország mint amikor kedvenceid vezették.
"Nincs katasztrófa az egészségügyben, jobban működik, mint mielőtt a fidesz átvette a kormányzást"
Ilyet csakis olyan fideszhívő s*ggfejek írnak, akiknak olyan mázlijuk van, hogy soha nem volt kapcsolatuk az utóbbi 14 évben az egészségüggyel, vagy olyan k...a sok pénzük van, hogy mindenhová magánban járnak.
"Nincs katasztrófa az egészségügyben, jobban működik, mint mielőtt a fidesz átvette a kormányzást."
Hát nemtudom. 10 éve még UH-ra 1 napot sem kellett várni, szakrendelésről azonnal lehetett átmenni majd vissza. Most kérek időpontot szakrendelésre az jó esetben is 1 hónap (akut betegséggel is), majd elküld UH-ra de az nem úgy van hogy aznap, hanem kérj időpontot az is legalább 1 hónap ha szerencséd van de inkább több, aztán 1 hónapra rá szakrendelés újra. Na 3 hónap minimum az akut betegség kezelése ha nem magánban mész. Tényleg job...
"ország gazdasági helyzete is jobb a 2010 előtti helyzetnél,"
EU-s szintén a legutolsók vagyunk mindenben. Tényleg jobb a helyzet.
"elmúlt években a covid, az energia és üzemanyagár változások, a háború meg a magas infláció miatt. De a keresetek reálértéken magasabbak, a munkanélküliség továbbra is nagyon alacsony, és 1 millióval több ember tud dolgozni, mint korábban. A többi meg szimpla ballibes hiszti."
Akkoe szépen sorba:
Covid: a kormány rossz járványkezelése miatt volt.
Háború: nincs semmi köze hozzánk. Csak egy ürügy. Más országot nem érint érdekes módon csak minket...
Magas infláció? A kormány rossz döntései miatt következett be. 60% infláció az élelmiszeren, hiába lett egy kicsivel magasabb fizetés ha 2 évvel ezelőtthöz képest szarabbul élünk. 2 éve 1500-2000ft ért vettem a halat a boltba most 5 ezerért láttam ugyanazt. Na köszi nem. A fizetésem nem emelkedett a duplájára de az árak igen.
"Aztán majd megint csodálkozol, hogy hogy nyerhetett újra a fidesz. "
Szerencsére többet nem fog. Bár fideszes agyhalotton és családtagon kívül mindenkinek kinyilt már a bicska a zsebében.
#6 A hozzád hasonló se**fejek hiszik azt hoyg mindent tudnak másokról. Csak hogy kissé helyrebillentsem ezt a tévelygésedet, az elmúlt 14 évben konkrétan az életét mentették meg az anyámnak, az egyik unokahúgomnak, az apósomnak 2 alkalommal. Olyan baleset után műtötték meg a párom kezét aminél maga a sebész is azt hitte mozgásképtelen marad mégis csak egy alig érzékelhető problémája maradt csak utána. Konkrétan életben van és dolgozni is tud testvérem, mert a magyar egészségügyben nem csak megtalálták mi a baja, hanem évek óta kaphatja azokat a kezeléseket, gyógyszereket amiknek kifizetésére a teljes család összes vagyona se lett volna elég. És ezek még csak a legdurvább dolgok voltak, nincs benne apám rákkezelése, más családtagjaim műtéte vagy az hogy épp holnap megyünk a kórházból nemrég hazaengedett rokonunk látogatására a gerincműtéte után.
Szóval kicsinykét jobban ismerem az egészségügy helyzetét mint te akinek a legnagyobb problémája, hogy nincs elég vécépapír a kórházakban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!