Jól tette Orbán Balázs, hogy az egész magyarság nevében elhatárolódott az olimpia megnyitóján történt provokációtól?
Orbán Balázs kiemelte, egy veszély van csak: az, hogy amit pénteken láttunk, nemcsak egyszeri jelenség, hanem a mostani liberális nyugati világ programja. „Azt akarják ugyanis, hogy mi, magyarok is így éljünk, illetőleg az új eszmék embereként mindenki így éljen. Aki kételkedik ebben, nézze meg, hogy minek az érdekében gyakorolnak forintosítható mértékű nyomást az Európai Unió és annak társszervei Magyarországra, legfőképp a gyermekvédelmi törvény és a migrációellenes intézkedések miatt. Nem ok nélkül. Innen nézve érthető, Magyarországon miért követelik többen, hogy a nyitóünnepségre kerüljön 18-as karika. De a magyarok döntő többsége törvényi figyelmeztetés nélkül is a józan ész talaján áll. Nekünk a magyarság, a nemzethez tartozás a program, közös gyarapodásunk programja – nem pedig az a giccs, amit a tévében láttunk.”
Éppen ezért viszolyogva fordul el a párizsi falansztertől és ettől a penetráns liberális dekadenciától. Ezzel is bizonyítva, hogy még él nemzet e hazán – szögezte le Orbán Balázs.
Szerintem mindezzel csak egyetérteni lehet.
#10 Nekem is van diplomám, de az a szomorú dolog hogy a diploma nélküli nagyanyámnak is van annyi esze hogy nem ír baromságokat olyan témában, amiről semmit sem tud. Te ezt tetted.
Melyik egyetemen tanították hogy a b.ulás miatt omlott össze a római birodalom? :)
12 "Melyik egyetemen tanították hogy a b.ulás miatt omlott össze a római birodalom? :)"
Sehol sem állítottam ilyet, hogy a buzulás miatt. Annyit állítottam, hogy azután, ez csak a kronológiai sorrendet definiál, nem következményt.
Azért félelmetes, hogy diplomások sem képesek néha egyszerű kétmodatos szöveget értelmezni.
- Tudod te, mi a logika? - kérdi egy rendőr a társától...
- Micsoda?
- Na, majd megmagyarázom. Van neked akváriumod?
- Van...
- Ebből logikusan következik, hogy te szereted a halakat és általában az állatokat. Így van?
- Így.
- Ebből pedig logikusan következik, hogy szereted a természetet, a jó életet, tehát a nőket is. Igaz?
- Igaz.
- Na látod, ez a logika!
Másnap a felvilágosított rendőr odalép egy kollégájához.
- Mondd, Füge, van neked akváriumod?
- Nincs.
- Na látod! Akkor te b..zi vagy.
"Sehol sem állítottam ilyet, hogy a b.ulás miatt. Annyit állítottam, hogy azután, ez csak a kronológiai sorrendet definiál, nem következményt."
Ez esetben viszont teljesen lènyegtelen volt a kommented, szòval gratulàlok. :D
Persze ez csak a szokàsos sunyiskodàs, nyilvàn azèrt ìrtad ki mert sugallmazni akartàl vele egy ok-okozati összefüggèst, csak mivel te magad is tudod hogy az nincs és ökörség, ezért most hirtelen visszavonulót fújsz ès inkább beismered hogy tök lényegtelen volt a kommented. :D Imádom az ilyeneket. Eskü öröm olvasni. Tényleg az összes ilyen ember ugyanolyan. 🥰
P. S.: A szövegértési képességhez hozzátartozik a sugallmazások, konnotációk felismerése is. Sajnálom, hogy te nem tanultál meg az egyetemen kommunikálni és mai napig nem érted hogy egy mondat értelmezését és konnotációit befolyásolja a tágabb kontextus, ez a tágabb kontextus esetünkben a feltett kérdés. 🥰
16 gratulálok, hoztad az egységsugarú gyakorisok kiforgatási technikáját.
"Persze ez csak a szokàsos sunyiskodàs, "
Mindenki magából indul ki. Valszeg felspanolt megrögzött baloldali vagy, aki alig várja, hogy valakire rásüsse, hogy "buta jobber", és ennek érdkében bárminemü kiforgatásra, szándékos félre- / belemagyrazásra hajlandó vagy, ezért gondolsz mást is sunyinak.
"ìrtad ki mert sugallmazni akartàl vele egy ok-okozati összefüggèst,"
Megint tipikus érvelési hiba, amikor jobban akarod tudni, hogy a másik mit akart, mint ö maga.
"csak mivel te magad is tudod hogy az nincs és ökörség, "
Tudom hogy nincs, hát nem is állította rajtad kívül más, hogy lenne. Illetve azt akarod "sugalmazni", hogy szerintem van.
"Tényleg az összes ilyen ember ugyanolyan. 🥰"
Ez akkor most önkritika?
Ugyanis ha az összes, abban te is benne vagy. Vagy te nem tartod magad embernek?
P.S.-re a válasz:
A te problémád, hogy eröböl keresed a konfliktust a jobboldali emberekkel, és a problémát is leegyszerüsíted a magad, vagy az általad lenézett/alulbecsült beszélgetöpartner vélt szintjére.
Èrstd: "itt egy hülye homfób jobber csak arra gondolhat, hogy ok-okozati összefüggés van a buzulás és bukás közt". (lásd 15-ös viccét, ö frappánsan megfogta a lényeget, hogy egyszerüsíted le a magad szintjére más komplex gondolatmenetét).
Holott lehet, hogy az a nem jobber, egyébként nem is homfób (sosem zavartak, csak a kirakatrendezvényeket és magamutogatást nem kedvelem) csak arra gondolt, hogy a történelemben már többször is ebben sorrendben történt, lehet most sem lesz másképp.
Van a mondás, hogy a nehéz idök kemény emberekt teremtenek, kemény emberek jó idöket, a jó idök meg gyenge embereket... (nem szó szerint de a lényege ez)
Namost a másság reklámozása ennek csak egy tünete. Másság mindig is volt. Az üldözése nem helyes. (Ahogy a propagálása sem feltétlenül.)
Ezt a sok tényezös folyamatot egy ok-okozati összefüggésre leegyszerüsíteni úgymond elég bináris gondolkodásra vall.
Bár ezt a bináris gondolkodást már akkor észre kellett volna vennem, amikor lejobbereztél.
Hogy a jelent vizsgáljuk: Nézz csak szét kicsit. Egész nyugateurópában leépítették a honvédelmet, sorkatonaságot, elspóroltak mindent, most meg az ukrán konfliktus óta hány országban is keresik a megoldásokat a honvédelem erösítésére, mert rájöttek, hogy a jelenlegi állapotban ha a ruszkik csak akár bunkósbotokkal megindulnának, meg sem állnák az Atlanti-Óceánig míg megjön az amerikai segítség.
Ezután kérdezem, ha leamortizált honvédség mellett meg lennénk támadva, szerinted azért vesztenénk, mert proagálják az LMBTQ-t, vagy az LMBTQ központi szerepe csak egy tünete a társadalom elkényelmesedésének?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!