Mennyire életszerű a bérlakásprogram?
Budapesten él kb 2 millió ember.
Hány lakást kellene építeni, hogy az már észrevehető legyen a lakásárakon? Ebből 2/3
Nem trollkodás, tényleg érdekel, mert gondolom 200 lakás nem elég, de kerületenként kb 2000 már jó lenne vagy nem tudom.
8: Az a hatalmas különbség, hogy akkor a bank elárverezi a lakást, abból kifizeted a tartozást, és azért neked is jut valami.
Amúgy senkit nem kényszerítenek arra, hogy legyen saját tulajdona.
Kérdező, volt bérlakás program.
Az első Orbán kormány idején indítottak bérlakásépítéseket az egész országban, állami támogatással, önkormányzati tulajdonként. A bérlakások célja az lett volna, hogy átmeneti időre kedvezményes - alacsony - bérleti díjjal lakhatnak benne és vállalják, hogy X éven keresztül félretesznek pénzt maguknak amiből utána már önerőként lakást vehetnek vagy tudnak piaci alapon lakást bérelni. Nálunk is épült a városban 3 ilyen társasház, nagyon szépek voltak, 1-2-3 szobás lakásokkal.
Aztán a valóság közbeszólt és kiderült, hogy a lakók nagyobb része nem hogy nem tesz félre pénzt hiába nem kell lakbérre fizetnie. Hogy sokan nem csak félre nem teszik a pénzt de nem fizetik a számláikat meg ezt az alacsony lakbért sem. Mivel önkormányzati lakások és többségük kisgyerekes család volt, így ki se tudták őket onnan rakni. Nagyon sok önkormányzatnál hatalmas tartozásokat halmoztak fel ezek a lakások a szolgáltatóknál, a lakbérből ez a minimum sem folyt be és közben sorra tették tönkre. 5 évente pedig nem tudtak újabb és újabb családok beköltözni, ahogy eredetileg tervezték, mert a bent lakók jó része nem volt hajlandó kiköltözni. Így nagyon sok helyen el is adták ezeket az ingatlanokat amint tehették és nem építettek többet - főleg mivel a 2002 utáni ballib kormányok már nem is finanszírozták a lakásprogramot tovább.
Egyszerűen nem működött, így azon önkormányzatok amiknek eleve nincs sok pénze már bele se vágnak. Az Orbán kormány pedig változtatott a stratégián és nem a bérlakásokat hanem a saját lakásokat támogatja, mert azzal már a tulajdonosának lesz utána gondja nem az államnak, nem az önkormányzatnak.
A bérlakás ideiglenesen jó, az az állomány ami nálunk van az elég lenne HA mindenki tudna vásárolni akinek már ez szándéka később. Sajnos ehhez nem épül elegendő új lakás és nagyon megemelkedett az új lakások ára.
Budapesten? Egyet sem.
Budapesten a telek drága. A tömegközlekedést kellett volna úgy fejleszteni, hogy az aglomeráció kifelé bővüljön és lehetőség nyílson a város körüli 40-80 kilométeres sávból a gyors ingázásra...
#15
Az aglomerációval Budapestnek van a legkisebb gondja.
Az alvótelepülések sokkal jobban anyáznak a sok kitelepülő miatt, mert a közművek nem ilyen lakossságszámra voltak tervezve és építve, és most nem bírják, de pénz sincs a bővítésre.
Persze a sok lakóparkra kiadták az építési engedélyt, mert a működéshez pénzre volt szükségük, csak annyira nem gondolkoztak előre, hogy mi lesz a sok emberrel.
Amig a fidesz van, ne is álmodj bérlakásprogramról. 2026 után, már lehet rajta gondolkodni.
Biztos meglehet ugy csinálni ezt a programot, hogy értelmes és hasznos legyen.
#16: de én nem azt írtam, hogy mindenki menjen a mostani agglóba.
A probléma amire a kérdés íródott, ugyanaz Budapesten és a közeli agglomerációban is: felértékelődött telkek és ingatlanok, drága lakhatás mikörben a kereslet is hajtja fel az árat. Ennek nem az a megoldása, hogy a kínálati oldalt addig büvítjük - mégtöbb embert bevonzva - amíg el nem kezd esni az ár.
Az sokkal jobb megoldás minden szempontból, ha az ingázási határt toljuk ki. Ha a vasútfelújítások egyben korszerűsítések lennének és beépülnének olyan műszaki megoldások amik mondjuk a fél órás utazási határt kitolnák pl Hatvanig vagy azon túlra akkor ott lévő területek felértékelődnének és vonzóvá válnának, míg Budapesten és a már betelt agglomerációban csökkenne a kereslet. Lőrinciben jellemzően 5000Ft/négyzetméter alatt vannak a telekárak, míg Gödöllő-Kistarcsa-Veresegyház környékén már 50-100 000Ft/négyzetméter. Nagyon nem mindegy, hogy 40-70 millióért egy üres építési telket veszel vagy egy kulcsrakész családi házat telekkel együtt és ha a bejutási idő mindkét helyről ugyanannyi...
Az teljesen elképesztő, hogy Budapest határától légvonalban 35-45km az ország egyik legszegényebb régiója van, ami amúgy simán lehetne előváros is. Svájcban légvonalban 40km-ről 28-30 perc alatt bejutsz vonattal Zürichbe, míg nálunk Hatvanból a leggyorsabb 52 perc...
Ha biztosítaná az állam az ingázás lehetőségét nagyobb távolságokból is akkor semmi szükség nem lenne a kérdező által felvetett kerületenkénti 2000 új lakásra (persze a modernizáció miatt szükség lenne, de nem az új lakosság miatt ).
#18 "Ha biztosítaná az állam az ingázás lehetőségét nagyobb távolságokból is akkor semmi szükség nem lenne a kérdező által felvetett kerületenkénti 2000 új lakásra "
Az ingázás lehetősége biztosítva van.
Nagynéném 30 éven keresztül ingázott a budapesti munkahelyére 70 kilométerről. A párom ingázik minden nap Budapestre a munkahelyére 40 kilométerről, ahogy apósom meg 80 kilométerről ingázott vagy 10 éven keresztül Budapestre dolgozni.
Mi nincs itt biztosítva?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!