Jeszenszky Zsolt itt pont arról ír, hogy a saját magunkkal szembeni kritikus gondolkodás pont a Fidesznél van jelen, az ellenzékieknél nincs. Egyetértetek vele?

[link]

Tisztázzuk: a s.ggnyalás, a kritikátlan rajongás, a megbabonázott, szuggerált tekintetű áhítat épp az ellenzékieknél jelentkezik. Nézzük meg, milyen kultusza volt egy rövid ideig Márki-Zay Péternek, mielőtt leesett a térképről… hogyan hordozták pajzson körbe az ellenzéki médiában Nagy Blankát, majd Pankotai Lilit… és micsoda pszichózisban rajonganak most Magyar Péterért.

A kormányoldalon belüli kritikus hangok látszólagos hiányának több oka van. Egyrészt a kritika jelentős része házon belül, nem pedig a nyilvánosság előtt fogalmazódik meg (és jut el a döntéshozókhoz). Leginkább amiatt, hogy míg a baloldalon politikai formációk (köztük mikropártok) sokasága verseng a korlátozott erőforrásokért, szavazókért és kattintásokért, amelyek sokszor egymásnak üzengetek, egymást mószerolják a nyilvánosság előtt, vagy épp a másik rovására próbálnak feljebb kapaszkodni, addig a jobboldalon nincsenek ilyen pártcsatározások. A másik fő ok, amiért a kormánypárti média kevésbé kritikus a saját oldalával szemben, az az egész pályás letámadás a másik oldal részéről. A totális ellenzékiség, a fröcsögő gyűlölet, a vehemens hergelés, a teljes irracionalitás, ami az ellenzék és a sajtója felől folyamatosan érkezik, egész egyszerűen összezárja a kormányoldalt. Hiába vannak véleménykülönbségek, kritikus gondolatok. Amikor szembejön a napi 10-20 db, ugyanazon kulcsszavakat tartalmazó, hergelő, világvége-vízionáló, orbánozó cikk a teljes ellenzéki palettán, és ehhez jönnek a feltüzelt, sokszor odaterelt és/vagy megfizetett kommentelők a közösségi médiában, rögtön eltolódnak a hangsúlyok.