Mi a véleményetek a magyar demokráciáról, a magyarországi demokrácia állapotáról, helyzetéről??
Nagyon rossz véleményem van.
Vannak emlékeim a Kádár-rendszerről, igaz, annak elsősorban a végéről.
Az 1980-as évek közepén az állami sajtó már szabadabb volt, mint most. Akkor már lehetett finoman kritizálni egyes jelenségeket úgy, ahogyan most a köztévé egyik adásában sem lehet.
Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.
Sajtószabadság nélkül nincs demokrácia.
Nem a demokrácia a lényeg, demokráciában is ugyanúgy átverik a szavazókat, mint látható. Szingapúrban diktatúra van, és a világ egyik legjobb országa.
Nálunk judeokrácia van, a kisebbségi maffia, komcsi leszármazottak vannak hatalmon, mindegy, hogy "jobb" vagy "bal" vagy akármilyen. A komcsik pl. töröltek egy betűt a nevükből, és 94-ben újra hatalmon voltak.
Amerikában is ez lehet, ebben a két országban óriási méretű az izraeli diaszpóra aránya, átlépi a lélektani 1%-os határt.
Lásd izraeli népirtás támogatása jelenleg minden oldalról.
7-es,
Válaszodat kicsit, kérlek, fejtsd ki bővebben! És indokold meg a javaslatodat!
19:26 - "Sajtószabadság nélkül nincs demokrácia."
Akkor el kell hogy keserítselek, a nagy nyugaton sincs demokrácia.
"Látott már dokumentumfilmet Észak-Koreáról?"
Jajj hagyjuk már Észak-Koreát, nem csak ott van diktatúra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!