Mennyi pénzt kell még a családoknak felajánlani, hogy végre szüljenek a nők?
Ennél család barátabb kormányt nem igen lehetne elképzelni.
Miért ilyen makacsak a nők? Egyszerűen nem értem őket.
"57 Akkor, hogy értsd, mit akar mondani az illető:
Adott 100 pár. Ebből 50 pár szerente gyereket, de nekik sem jön össze egyből, van, akinek egyáltalán nem.
A maradék 50 párból, akik nem akarnak gyereket, honnan tudod, hogy hány párnak jönne valóban össze a gyerek? Sehonnan, hisz ők nem is próbálkoznak."
Nem mondtam hogy tudom hány párnak jön össze a gyerek. Azt állítottam hogy Magyarországon az emberek túlnyomó többsége nemzőképes akárcsak Németországban, Ausztriában, Svédországban stbstb. Az ok amiért fogy a népesség az nem a nemzőképtelenség. Ugyanis ha megnézed pl a hogy átlagosan hány gyereket vállalnak a cigányok Magyarországon akkor láthatod hogy nincsen baj az egészségünkel, és ők bár kisebbség de ugyan úgy magyar állampolgárok, itt élnek, azt eszik amit te vagy én. Ott nincsen baj a gyerekcsinálással akkor ne gondold hogy a nem kisebbségi körökben baj lenne.
Ebben a helyzetben pedig te hozzál forrást arra vonatkozóan hogy Magyarországon hányan próbálnak sikertelenül gyermeket nemzeni. Hiszen te dobtad fel hogy nem ilyen egyszerű. Az alap normalitás az hogy a népességnek átlagos egészségügyi állapota van. Ami ettől eltér az szorítkozik forrásra és bizonyításra nem pedig az átlag. De majd kiírok egy új kérdést a témával kapcsolatban, bizonyára nagyon sokan szívesen mutatnak neked forrásokat erről, nekem nincsen energiám és kedvem sem hogy azon vitatkozzak veled hogy a meddőség vagy a gyerek vállalási kedv hiánya miatt fogy e egyébként a népesség ha megnézed szerte Európa fejlett államaiban is.
De amúgy legyen igazad csak akkor mond ki hogy a "meddőség és egyéb egészségügyi problamák miatt fogyunk el idehaza. Ebből egyértelműen következik hogy Afrikában sem meddők és sokkal egészségesebb amiket esznek és ezért tudnak ilyen hatékonyan szaporodni. Ott ezzel akkor ezek szerint nincsen gond.
Tudom hogy a fenti nyilván hülyeségnek hangzik de ha következetesen ragaszkodom ahhoz amit mondasz abból ez következik. Hacsak nem arra akartál ramutatni hogy sok pár van aki problamaval küzd. Az esetben igazad van de a sok az nem annyira sok az egész népesség számához viszonyítva hogy emiatt ne legyen gyerek. Magyarul az egy másik téma. Viszont ebben a témában nyilván az átlagról van szó. Mert az átlag és az általánosítás egy létező fogalom. Vannak általánosan igaz, általánosan nem igaz, kivételesen igaz és kivételesen nem igaz meg mindig igaz és soha nem igaz jelenségek. Döntsd el hogy amit te állítasz az ezek közül melyikbe sorolható bele. Enélkül te a vizet akarod markodban tartani csak kifolyik mert nem következetes az állításod.
mielőtt nagyon belemélyednétek az érvelésbe, nem írtam sehol hogy azért fogyunk mert egyre több a meddő, csak annyit, hogy egyre több a meddő. A gyerekvállalási kedvhez sincs köze, nem is lehetne, max a lehetőségekhez. És ugye nem az van hogy valaki meddő és akkor nem lehet gyereke, de bizony lehet hogy többször kell próbálkoznia. az Afrikaiak mást sem tesznek, mint próbáloznak. Hogy milyen minőségű ételeket fogyasztanak, illetve hogy az jobb-e mint amit mi fogyasztunk, az vita tárgya lehetne, abban talán konszenzus van, hogy kevesebb.
De nem is igazán ez az érdekes, hanem hogy ha valami csoda folytán megnő a gyerekvállalási kedv, bizony eljöhet az az idő hogy a tömeges meddőség miatt nem fogunk szaporodni.
Látványos változás 1990-hez képest, hogy a kétgyerekes modell egyre veszít a népszerűségéből. Akkor a 40-44 éves nők több mint felének két gyereke volt, 2015-ben ők már csak 37 százalékot tettek ki. Jelentősen nőtt az egygyermekesek (22-ről 28 százalékra) és a gyermektelenek (9 százalékról 16 százalékra) aránya, miközben a három- és többgyermekeseké 19 százalékról 20-ra emelkedett.
ha ez igaz, akkor ha jól számolom, minden 6. nő nem vállal élete során gyereket. ezt valós adatnak tekinthetjük?
A gyerekvállalás visszaszorulása egyébként szorosan összefügg a vallástalansággal is.
A legkevésbé szaporább fehéreket Kelet Európában találod, pl a ruszkikat, ahol a kommunisták üldözték és elnyomták a kereszténységet, a nőket munkára nevelték nem családra. Nyugaton ez a folyamat sokkal lassabban játszódott le. A legszaporább fehérek meg az USA-ban vannak, nem véletlenül ők a legvallásosabb keresztények is. Amerikában sok a keresztény fundamentalista, teljesen általános dolog hogy vasárnap templomba mennek, ez nálunk max 100 éve volt divat.
Nézd meg a zsidókat, ott is az ortodoxok rengeteg gyereket szülnek és ennek a vallás az oka. Úgy nevelik a gyereket hogy Isten és család, legfontosabb az anyaság/apaság és a Tóra.
Ha ilyen közösségben születsz és szocializálódsz akkor fogsz sok gyereket vállalni. Ha meg olyanban ahol az önmegvalósítás, individualizmus és fogyasztás ural mindent akkor nem fogsz szülni, legyen akármennyi pénzed, mert azt is szórakozásra fogod költeni nem gyerekre.
#61 Igen, a nyugati világban mindenhol csökken a népesség, a gazdag országokban is, tehát nem a pénzhiány az oka. Leírtad, hogy a termékenységgel sincs probléma.
Az ok prózaian egyszerű: minél intelligensebb valaki, annál kevésbé hajlandó gyereket vállalni, illetve annál inkább meggondolja hogy mikor és hány gyereket vállal. Nem csinál gyereket "majd lesz valahogy" alapon, nem csinál még egy gyereket csak azért, mert a szomszédnak is 3 van és átgondolja, hogy van-e ereje, ideje, kitartása, hogy felnevelje. Sok intelligens pár csak egy gyereket vállal, de azt igyekszik tisztességgel felnevelni, kitaníttatni, elindítani. EZÉRT fogy a népesség a fejlett országokban.
És pontosan ezért van az, hogy a cigányok nyakra-főre szaporodnak, vagy épp Afrikában is ezért növekszik a népesség. Vesd össze nyugodtan: amelyik országban átlagosan magasabb az emberek IQ-ja, ott csökken leginkább a népesség. Jó példa erre Japán.
67# Most tényleg nem nagyzolásból, de a zsidók intelligensebbek mint kb bármilyen más etnikum, ezt IQ tesztek bizonyítják. Intelligensebbek mint a kelet ázsiaiak, a zsidók olyan 30%-a vallásos és tudod mennyi gyereket vállal egy ortodox család? Alsó hangon 4-5.... az arabokat is túlszülik, teszik ezt nagyon magas IQ-val.
Nincs köze az IQ-nak a gyerek vállaláshoz, ennek szocializáció és kultúra az oka. A legalacsonyabb születési ráták a nem vallásos társadalmakban vannak, pl Európa és Kelet Ázsia. Ahol meg nagyon erős a vallás ott magas a születési ráta pl muszlim világ, Afrika, többek közt a romák is sokkal vallásosabbak mint a magyarok. A vallásból következik egy hagyományos, régi módi értékrend, ez hat a gyerekvállalásra is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!