Az ellenzék miben ért egyet a kormánnyal?

#12. "ismerek jó pár embert, akinek az egészségét pont a Sinofarm tette tönkre"

Igen, ez így aztán marhára hiteles információ, aha. Ráadásul pont az egyetlen vakcina, ami a régi technológiával készült, amivel összehasonlíthatatlanul több tapasztalatunk van, mint a marketingverseny győztese Pfizerrel. Én meg tudok olyan DK-s politikusról, aki elutasította a Sinopharmot és belehalt a Covidba. De legalább nem adta fel az elveit (pontosabban a párt f.szságait), biztosan kínai cipőt sem vásárolt soha szerencsétlen...

A másik: úgy értettem (csak nem fogalmaztam pontosan), hogy a 2010 előtti dolgokat illetően sem volt igazad. Ki is fejtem egy kicsit bővebben is.

Elég gyakran szokás ellenzéki részről azzal a kívánalommal jönni, hogy a kétharmados felhatalmazással bíró kormány folytasson diskurzust a dolgokról és fogadjon el javaslatokat a másik oldalról. Hogy ne érezze a társadalom egyik fele, hogy az ő igényei semmibe vannak véve, azaz a kormány ne csak a táborának kommunikáljon/politizáljon. Ezek egyébként teljesen jogos igények, csak éppen ehhez az kellene, hogy a másik tábornak legyen tárgyalóképes képviselete. Az alaptörvény vitája volt erre a legjobb példa: a Fidesz erősen törekedett rá, hogy ne csak a Fideszes kormánytöbbség szavazza meg az alkotmánymódosítást, ezért tett gesztusokat az LMP és a Jobbik felé, viszont az ellenzéki pártok egész egyszerűen el sem mentek az egyeztetésekre. Nem kizárták őket, hanem önszántukból távol maradtak.

Emlékszik már bárki is, hogy mi volt akkoriban az aktuálpolitikai indokuk? Nem. Csak annyi maradt meg, hogy ez egy Fideszes alkotmány, amit az első adandó alkalommal el kell törölni. Még érdekesebb, hogy akkor több - erősen nem kormánypárti - alkotmányjogász is felszólalt a kérdésben, vagy 100 pontban összegyűjtötték a problémáikat és konkrét javaslatot is tettek: a kormánytöbbség javítsa ki a jogászok által aggályosnak tartott passzusokat, cserébe az ellenzék nyilvánosan fogadja el az alaptörvényt új alkotmányként és esküdjön fel rá. A civil kezdeményezésből semmi nem lett, és ez megintcsak nem a Fideszen múlott. Nyilván nem az a cél, hogy az "úgy kezdődött, hogy visszaütött" logika szerint próbáljunk felelősöket keresni, hanem azt a lehetetlen helyzetet szeretném leírni, hogy képtelenség gesztusokat tenni a másik politikai tábor felé, ha azok választott képviselői és médiahátországuk minden ilyen irányú kísérletnek keresztbe fekszenek, mert a rövid távú érdekeikkel ellentétes a politikai közhangulat normalizálódása.

Ha ilyen környezetben próbál bárki is együttműködni, az gyakorlatilag saját maga ellen játszik, mert minden gesztusát maximálisan kihasználják ellene.

A fentiekhez kapcsolódik (és ezzel térek rá a 2010 előtti témára) a szimbolikus és gyakorlati politika szétválasztása. Orbán sosem fog szimbolikus kérdésekben gesztusokat gyakorolni (sőt!), viszont gyakorlati ügyekben nagyon is van rá esély.

Ha belegondolunk, ez érthető is. A szimbolikus politikai kérdések minden demokratikus berendezkedésben vízválasztók még akkor is, ha a felelős politikai szereplők számára gyakorlati kérdésekben szűk a mozgástér. Bármilyen politikai erő elsősorban szimbolikus, ideológiai alapon határozza meg önmagát. Egy jobboldali kormány sosem fogja pl. a melegházasságot törvénybe iktatni, vagy a magyar államiságot világnézetileg semleges alapokon meghatározni. Ugyanígy nem fog lebontani egy turulszobrot csak azért, mert egyes, magukat antifasisztának valló mozgalmak azt követelik. Egy ilyen gesztus az adott politikai közösség önazonosságának a feladása lenne.

Ugyanakkor gyakorlati, praktikus kérdésekben nagyon is elképzelhetőek komoly gesztusok. Orbán maga is rendszeresen műveli ezt a külpolitikában: különböző hajmeresztő akciókkal triggereli a nyugati liberálisokat és ideológiailag fűtött vitákat gerjeszt, miközben gazdasági és nemzetközi politikai kérdésben maximálisan együttműködik velük.

És ami a vitánk szempontjából igazán releváns, hogy bizony ugyanezt tette anno a Fidesz ellenzékben is. A plenáris üléseken ideológiai alapon ostorozta az aktuális kormányt, de a szakbizottságokban együttműködtek azon kérdésekben, amikben nem voltak lényeges törésvonalak a politikai oldalak között.

Ezzel szemben ma hasonlóan konstruktív ellenzéki magatartást még nyomokban sem látni. Az ellenzéknek tehát (vagy ha már a politikai elitjének nem megy, legalább az értelmiségi holdudvarának vagy a törzsszavazóinak) meg kellene tanulnia a szimbolikus és a gyakorlati kérdéseket különválasztani és aszerint támadni vagy támogatni a kormányzati döntéseket. Amíg viszont mindenre meg az ellenkezőjére is csak alpári acsarkodás a válasz, addig az összes, nem a saját tábornak tett gesztusból öngól lesz, az meg egyetlen versenyzőtől sem várható el, hogy a saját kapujába rugdaljon, csak mert az ellenfelének nem megy...

"Igen, ez így aztán marhára hiteles információ, aha. "

Adatvédelemről nem hallottál?