Lesz nagy hiszti a magyar munkaerőpiacon, amikor már kötelező lesz a bé tartományt az álláshirdetésekbe írni?
Hamarosan, kötelező lesz a munkáltatóknak bérsávot megadni az álláshirdetésükben.
Sokuk ma is megteszi ezt,elég ha megnézzük a Professionon.Viszont, a másik részük, valamiféle titkos dolognak képzeli ezt.
Pedig nem az.
Elvileg, ahhoz is lesz joga egy munkavállalónak,hogy megtudja mennyit keres a kollégája.
Ebből adódóan, lehet a cégek nem merik majd azt megtenni,hogy valaki egy cégnél dolgozik 3 éve és egy 0 kilométerest ugyanannyiért vagy többért vesznek fel, mint az ő fizetése.
Már most is bele kellene. Külhonban a szellemi melók 75%-nál már legalább az iránybér fel van tűntetve.
Hál' Istennek elmúltak azok az idők, amikor a munkavállaló ki volt szolgáltatva a munkáltatónak. Ma már forditva van.
2#
Erre csak olyan fog jelentkezni, akinek megfelel a két szám közötti összeg.Akinek magasabb az igénye, nem jelentkezik.
Kevesebb dolga lesz a HR-nek, másrészt az embereknek sem kell annyit ugrálnia,interjúra menni olyan helyre, ami neki nem jó.
Ez ismét nagy segítség a családoknak.
Ez nagyon fontos döntés🥹🥹🥹
Én minden tekintetben kapitalizmus párti vagyok, de a bérsáv közlése szerintem is alap kellene hogy legyen. Azért ez nem egy marginális információ, könyörgöm.
Sok időt megspórolnának az embereknek, ha ezt megadnák. Én is voltam olyan állásinterjún, hogy leesett az állam a bér hallatán. Teljesen fölöslegesen készültem, utaztam és interjúztam, és persze a cégnek is időkidobás vopt velem foglalkozni.
nesze semmi fogd meg jól!!!
az én állásom bérsávja bruttó 310től bruttó 700-ig terjed. nesze neked.
vagy 20an dolgozunk benne, a 20ból 15en legalább a minimumot 310-et kapjuk, az a 4-5 csókos meg 600-700-akat, és mégis sávon belüp vannak..
nesze neked álláshirdetés és bérsáv. 310-700.... 2x szorzó az alja és a teteje közt csak épp a tetejét csak csókos érheti el.
8
Ezt is szabályozni lehetne. Monduk max 200 ezer lehet a sáv vagy hasonló. Úgyis kezdőbérről beszélünk, nem arról, hogy később ki hogy fejlődik.
" Úgyis kezdőbérről beszélünk, nem arról, hogy később ki hogy fejlődik."
Mondjuk a bérsáv pont arról szól hogy KEZDŐbér és később ki hogy fejlődik így lehet menni felfelé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!