Az a helyzet, hogy nem fogsz tudni itt érdemben elvitázgatni olyanokkal, akiket iskoláskorukban valamilyen máig fel nem dolgozott sérelem ért (pl.: köcsög bullyingező osztálytársak, beilleszkedési zavar miatt társas magány (akár éveken át), megszégyenítő vagy elhanyagoló esetleg személyeskedő tanár- szóval gyakorlatilag bármi, ami mindenkivel is megesik a kamaszévek érzékeny periódusa alatt. Mert míg egyes emberek érzelmileg megérnek ahhoz, hogy ne relativizálják minden későbbi problémájukért az iskolai rossz tapasztalataikat, mások egyszerűen sosem lesznek erre képesek. Akik az utóbbi kategóriába tartoznak, azok vannak most a diáktiltakozások ellen - persze azt elfelejtik, hogy majd 20-30 év múlva bizony ők is ezekből az egykori ,,vad diákokból" szeretnének majd nyugdíjasan megélni, ha sok lelép közülük lehet ám a rendszer romjain az alagút meleg fénye felé robotolni időskori passzív jövedelem nélkül aztán orrba szájba szidni magyar virtussal -hát éppen azokat akiket a rendszer szarkenegetés címszó alatt majd actual stigmatizál..) A válasz egyébként egyszerűbb mint amilyennek tűnik: a fidesz nem népszerű a fiatalok körében (hiszen mi is az üzenete a pártnak?! xD No war- pedig folyton láthatatlan ellenségekkel harcol társadalmon belül és kívül is; No gender- vagyis apa annyira tökös anya meg annyira cunis, hogy a magyar társadalom no gender mentén egyszerűen genderfluid; No woke- vagyis vigorban, kómában vagy komatóz vegetatív állapotban levő döntésképtelen, igazságra és valóságra nem ébreszthető célözönség megtartására irányul a párttörekvés..), a fidelitas is elég gyatra (2017-től esik a szinvonal) ezért kellett szervilis celebeket, kutatókat, korosodott ,,elitet" is látszatra beszervezni a tagok közé, illetve a tehetségesebb fidelitas tagok meg közben kiszerveződnek a 1.megafonba; 2.NER infrastruktába; 3.Stipendiummal külföldre (kiskáderek, a visszatéríteni nem szükséges ösztöndíjakkal ,,ideológiai közösségszervezésben" kell résztvenniük ill. tartani a kapcsolatot az éppen helyben levő magyar képviselettel, diplomatákkal stb..- te meg majd itthon írod alá a hallgatói szerződést a menő hazai egyetemeken xD); 4.MCC-be...- summa: a fidesz nem teheti meg, hogy a rendszerépítő és kivételezésben levő fiatal elit utánpótlása (+sok fidesz offspring) az útcára vonuljon a saját kortársaikkal szemben és ,,vaduljon". Azt ugyanis nehéz lenne kimagyarázni, hogy a ,,mieink is olyan hülyék/agresszívek, mint a libsi kommcsi csűrhe". A várban egyébként nem rendőrök, hanem készenlétisek vannak (nem ugyanaz!); erőfölényt leginkább az ellenzéki politikusokkal szemben szeretnék reklám-demonstrálni- ugyanis a kordonbontás az ellenzék politikai symbolic projektje, amit sajna karaktergyilkossággal nem lehet szétverni (gondold el, hogy arról kell reklám spotot csinálni, hogy a Karmelitánál nem stabil a kordon mert ülnek rajta- és ez veszélyes! xD xD), így inkább megpróbálják 1. összemosni a diák tüntetéseket a baloldallal (Soros, nyugat, dollárok, woke és egyéb baromságok), 2. összemosni a diákokat a kommunistákkal/antifasisztákkal (xD szánalmas), 3. összemosni a baloldali kommunista, pénzéhes, pedofil tanárokat a diákokkal (és azok kövteléseivel); 4. a kordonbontó ellenzék miatt direktbe is büntetni a diákokat/tüntetőket (erőszakosabb fellépéssel>>felelősséget az llenzéki uszításra terhelni- aka a rendőr csak ugye védte magát, a hazát meg az épültet is..); 5.az erőszakban túlaktív, politikai aspektusban pedig túlpasszív fellépéssel megfélemlíteni és/vagy agnosztikus tehetetlenségbe lenyomni a fiatalokat/tüntetés támogatóit- ahogy tették ezt 10 évvel ezelőtt a liberális egyetemi és középkorú polgári értelmiségiekkel is (lásd: nem tetszik a rendszer időszaka :)) 6. párbeszéd helyett kussolni a közmédiában az egészről, miközben hisztérikus baloldalt emlegetni, terrorista rendőrverő elmebeteg (megzavart elméjű)/neveletlen fiatalokra hivatkozni félruszki origos felületeken és sunyiban ráküldeni a mandíneres/megafonos arcokat egy-két tüntetőre kémkedni.. Na kb ez áll a máj 3 mögött. Valamit azonban meg kell érteni ebben az országban pártállástól függetlenül: nincs jogállam, azaz az alapvető állampolgári jogok szabad gyakorlása több aspektusból is sérül- ebből van amit észreveszel (nyílt fellépések, elnagyolt és egyensúlytalan büntetések, túlzó látszatintézkedések, suttyó politikai kommunikáció, lejárató kampányok (kor és nem független), ideológiai (,,konzervatív keresztény") alapú cancel culture, sajtószabadság/sajtótermékek korlátozása, oktatáshoz, egészségügyhöz való minőségi hozzáférés átszervezése, családonbelüli erőszak visszaszorítására irányuló intézkedések leszavazása, nemi identitásra irányuló társadalmi stigmatizáció, keleti diktatúrákhoz hasonló társadalmi monitoring és kontroll bevetése stb- és még csak nem is szégyellik) és van amiről nyilván nem tudsz, erre jó a rendeleti ,,kormányzás"- nem kell magyarázkodni. Tehát maga a rendszer kiépült és stabil (főleg ha van elég deviza az országban- ez lehet arab, kínai, orosz vagy iráni is, a pénznek nincs szaga, sőt kelet felé szabályok betartása helyett inkább mást kérnek vissza- pl. hűséget és egy kis illiberálisnak álcázott keményvonalas posztkommunizmust a nagy EU-s demokrácia rombolására), próféta/kapitány nélkül is úszik: média pipa, közgondolkodás formálása pipa (vagy a kereszténység, vagy a nacionalizmus vagy a fasizmus (bármiféle roottal) vagy a 13.havi vagy a CSOK vagy a 25 év alatti szjk vagy a farhát vagy a munkahelyi szervilizmus vagy a vármegyebérlet vagy a vírustagadás- de valami be fog jönni itt is- ott is, erre van kondícionálva a tehetetlen nép akik felett 2/3-os felhatalmasással ,,megbízásból" őrködnek..); szektorok NER közeli strómanozása (oktatás, egészségügy, honvédelem, kutatás, divat, energetika, pénzügy, környezetvédelem, sport és minden egyéb is kiszervezése (kuratóriumok, operatív törzsek)) pipa; saját hűséges elitépítés- hát nem olyan nagy arányú, mint ahogy szeretnék, de zajlik vagyis pipa; egyházak lefizetése (kivéve jezsuiták :D) pipa; külföldi ideológiai dacszövetségek építése olyan fullkamus bukott arcokkal akik a nevetséges CPAC-re is idetolták az egojukat (xD)- pipa.. És emellé jön csak maga a keménymag: 1.a párt és a 2.párttagok üzleti/gazdasági kapcsolatrendszere (ugye tudod, hogy a nagy demokraták mind KISZ titkárok voltak és sokan vérbeli kommunista ügynök családból landoltak a bársonyszékben:)), 3.a nem létező és vagy beszervezett ellenzék (még definiálni se tudja magát, akinek meg le kellene kopni, nem hajlandó - ez a siker receptje :D), 4.az idomítható, szervilizmusra jól ráhangolható alapvetően infantilis, rasszista, sérelmekkel teli tömeg (elsősorban 50+ illetve azok drukkerizmusra nevelt porontyai), 5.a rendszer közvetlen és közvetett kapitalista haszonélvezői (nem feltétlenül ideológiai alapú szavazóbázis, elsősorban komform alapján voksol- a rendszert nem szerti ugyan, de megél belőle és védi is a stabilitást- persze lehetne jobban is csinálni, dehát addig míg nem szakad közvetlen a nyakába a szar addig miért is érdekelné mi van a társadalom egyéb tagjaival, még akkor sem ha az egész társadalomnak egységesen jobbra is telne s ezáltal ő maga is jóval többet profitálhatna ebből az életébe (pl. kevesebbet kellene azért melózni, hogy az a bizonyos szar az ereszen maradjon..) >> a legtöbb ember egyébként ilyen, ha felteszed a kérdést, hogy egy lakatlan szigeten adnának-e pl. enni azoknak akik képtelenek vadászni- hidd el a válasz az lenne, hogy nem, ott dögöljön meg az összes ilyen ahol van.. Szóval ezt vöröshagymát kellene elkezdeni bontogatni nagyon kevés rendelkezésre álló eszközzel- s erre mondja sok szakpolitikai (valid!) elemző, hogy nem lehetetlen, de kérdés mikorra sikerülhet- az is benne van a pakliban, hogy kell hozzá 2-3 olyan generáció ahol már biztos nem lesz többségi szavazójuk (bár ettől még maga a NER kipucolása- főleg hogy a pozik öröklődnek és/vagy sírig szólnak- a fene tudja meddig tartana el); míg a társadalomkutatók úgy vélik az ideológiai megosztottság társadalmi viszonyainak rendeződéséhez jóval több idő, legalább 70- 100 év kellene akkor, ha a mai szélsőjobbra kacsingató fidesz hatására a következő generációk radikalizmusa a mostani posztkommunista autokraticizmusból a fasiszta redikalizmusba NEM csapna át- amire egyre kisebb az esély. No, az a helyzet, hogy mindezt a tüntetésről hiányzó kiégett 30+ már belátta, minket 10 év alatt minden hasonló lelkesedéssel együtt bedaráltak (pedig 2012/13-ig nem volt ennyire szar a helyzet, mégis mind éreztük már hogy többet fuldoklunk, mint a 2000-es évek elején- Ti meg fiatalok már nem is rendelkeztek összehasonlítási alappal :() és ezért vagy leléptek a veletek hasonló gondolkodású középkorúak, vagy teljesen elszigetelődtek- hiszen olyan ez amikor semmibe vesznek, mint a visszatérő érzelmi bántalmazás, s mindent is éveken keresztül egyszerűen képtelenség elviselni úgy, hogy közben olyanokkal kell vitatkoznod akiket a rendszer ugyanúgy átver és lesarcol, csak egyszerűen vagy baromira hülye ahhoz, hogy megértse, mi történik vele vagy baromira beszari/eszközképtelen ahhoz, hogy a komoly döntéseinek meghozatalára valódi, felelős, számonkérhető kontrollt tudjon gyakorolni. Tudom, ezek nem könnyű és nem azok a válaszok amire számítottál, de ez a fidesz rendszere és társadalmi támogatottságának alapja Mo-n, ez az amivel szembe kell néznetek- ráadásul jelentősebb támogatás nélkül. Amit tudtok tenni, hogy rendszerhiba maradtok és ötletesen megtanultok partizánkodni- itt nem arra gondolok, hogy gyújtsatok fel kukákat vagy padokat, hanem arra, hogy kreatívan vegyétek hülyére a rendszert (priv) ugyanis arra nagyon be tudnak pörögni, szinte ég a fejük ha komfortzónán kívülre kerülnek. Fact check: ha tetszik ha nem, állampolgárként ráadásul jogotok van beleszólni az állam működésébe ill. kifejezni az aggodalmatokat nemcsak a társadalom jelen állapota, de a saját jövőtöket illetően is (nektek sem lesz élvezet ennyi leköszönő/kiöregedő államtitkárt, minisztert meg mindenfenét emelt nyugdíjjal majd havonta eltartani..). Mindemellett azt el kell fogadnotok, hogy a szavazótábor a fentebb említett okokból kifolyólag felszólításra ellenetek lesz- sem a korotok, sem a jövőtök, sem az üzeneteitek nem fogja érdekelni őket- tehát megpróbálnak majd megtörni titeket, hogy eltűnjetek a közgondolkodásból úgyis mint szenzáció és úgyis mint probléma. A fidesz erre az uszításra passzívan ráfog erősíteni és reménykedik benne, hogy majd a társadalom belső kutyái elvégzik helyettük a piszkos melót. Azonban ha folytatjátok még több, szervezettebb alacsonyabb fokú atrocitásra is számíthattok a családbarát kormánytól- ezt is tartsátok szem előtt. Ugyanakkor tudnotok kell, hogy a fidesz 2/3 az nem 6 millió ember, hanem 500e-rel több pillanatnyi szavazó, mint ellenzéki- a követeléseitek és az észrevételeitek pedig jogosak, ne legyen kétségetek akkor sem ha 72 éves trollok vihognak a posztjaitok alatt, vagy ide téved néhány 3 bites infantilis szekatúrista jól leszavazni és számonkérni titeket. Nem számít. A demokraták fegyvere a bátorság nem a szervilizmussal kivásárolt hűség- ennek a feltételnek ma a fidesz nem tud megfelelni, használjátok fel jól.