A balosok szerint tényleg jobb lenne, ha sokan segélyből élnének és nem munkából?
Nagyon divat fikázni a kormány közmunka programját, pedig most már nincsenek is annyian benne, mint 10 évvel ezelőtt és roma felzárkóztatással foglalkozó szakemberek szerint is sok pozitív hozadéka van. Egyrészt ma már sokkal több cigány dolgozik (az építőipar tele van velük), mint a baloldali kormányok idején, sokkal kevésbé éri meg otthon ülni és várni a segélyt. Ennél azért az csak jobb, ha reggel felkelnek és csinálnak valami hasznos dolgot, árkot ásnak, sáncot takarítanak, stb. Az építőiparban is ma már nagyon sok cigány dolgozik.
Persze mondják, hogy nem annyira értékes munka, de nem mindenki a budai viszonyok közt él és sok zsákfaluban a lecsúszott alkesz réteg már nagyon nehezen lenne alkalmas másra, mint a közmunka. Másrészt meg ahogy egyre több munkahely jön létre vidéken, egyre többen elmehetnek gyárba is dolgozni. Miért lenne jobb ehelyett segélyt adni és a lustaságot ösztönözni?
"Tessék csak arra gondolni, hogy mennyi főállást szerveztek ki közmunkába, mert úgy olcsóbb"
Tehát rohadt sok ember elvesztette csak emiatt a munkáját, a teljesjogú munkastátuszát, a rendes, rendszeres fizetését...
És volt, hogy ugyanazt a személyt vették vissza közmunkával, töredékfizetésért, akit kirúgtak a közmunka érdekében. (Lehet gondolni művelődési ház irodájába, de utcaseprőkkel is ez volt a helyzet, sok dolgozónak mondott fel a közterületfenntartó, mert az önkormi közmunkásokkal csináltatta meg inkább a munkát.)
A közmunkások munkajogai egészen mások, szinte nincsenek is, bár a fidesznek köszönhetően a munkavállalóknak amúgy is egyre kevesebb joguk van, persze egy fideszes nincs tisztában, és azt mondja, hogy minek neki jog, és béget egyet, és gúnyolja az ellenzéket, hogy hisztiznek, amikor ők meg felháborodnak, hogy sorra veszik el a jogaikat (a fideszes dolgozókét is, bár ők ezek szerint meg is érdemlik).
#6
És, hogy képzeled el a segítséget?
Sok valóban mentálisan beteg, munkaképtelen ember van, akik hivatalosan nem betegek, tehát "munkaképesek".
A gyakorlatban a rokonaik tartják el őket.
És ha még dolgozik is, valamit, hatalmas adót vonnak, hogy odaadják olyan embereknek, akik nem szorulnak rá, lásd gazdagok családtámogatása.
Vannak, akiknek csak az ingyenpénz megoldás, vagy az államnak totálisan be kellene avatkoznia a munkaerőpiaci folyamatokba, pl mentális/fizikai beteg kvóta állások betöltésénél,stb.De ezt senki nem akarja, beteg embereket nem akar senki alkalmazni, mert nem lehet annyira kizsigerelni, mint egy egészségest.
Nyugat-Európában jobb a segélyezés, jobban védi a munkavállalókat a jog.
Itt meg az egészségesek nagy része is beteg lesz, majd jöhet a következő.
Plusz egy érv az amúgy kiszámíthatatlan közmunka ellen:
A szolgálati időt, igy a nyugdíj mértékét illetően lesznek csúnya meglepetések, ami mint mondottam, főleg azokkal szemben kiszúrás, akik korábban azt a melót főállásban, tartósan végezték.
Akárhogy is nézem, ez sehogy se igazságos. Ráadásul nem egyszer fordult elő főleg falvakban, hogy a polgi a közmunkásokat a saját telkén dolgoztatta visszaélve a hatalmával. De az embertelen körülményekre is számtalan példa van. (Szakszervezet, munkajog ugye nulla.)
Kell alapjövedelem, és nagy minimálbéremelés és fizetésemelés kell. Akkor lenne motiváció arra, hogy dolgozzanak az emberek.
Hangsúlyozom, hogy a Párbeszéd alapjövedelem koncepciójával értek egyet, nem azzal, hogy mindenki kapjon + X összeget, akármennyi is a jövedelme.
A munkanélküli emberek alapjövedelme meg nyilván nem lenne annyi, hogy dőzsölni lehessen belőle, de arra talán elég lenne, hogy ne váljanak hajléktalanná, bűnözőkké, kevésbé legyenek betegek, aminek a megoldása az államra gyakran sokkal nagyobb kiadást róna.
A közmunka nem mellesleg nem jelent munkahelyteremtést, míg az alapjövedelem igen, hiszen mindenhol helyben nő a fizetőképes kereslet mértéke, ami a vásárlásra és a szolgáltatások igénybevételére is kihat, tehát plusz munkahelyeket teremt, így a falvakban is lelassul, megáll a kiöregedés, elnéptelenedés.
Az alapjövedelem ráadásul azonnal elköltésre kerül, és az ÁFA, ami többnyire 27%, jelentős része visszamegy az államnbácsinak.
Akit a téma komolyabban érdekel, olvassa el a Párbeszéd alapjövedelem vitairatát! (Megjegyzem, ez nem idei adatokkal dolgozik.)
" Ennek nem is kéne léteznie ha normálisan működne az ország."
Kb. minden szavaddal egyetértek, kivéve ezzel.
Közmunkára igenis szükségvan, csak nem a foglalkoztatásba való "visszatömörítéssel", arra úgyse jó, hanem büntetés esetében.
Tehát ha valaki mondjuk szemetel, akkor lehet, hogy sokkal elrettentőbb lenne a számára egy szeméttelepen vagy a lakása netán a munkahelye környezetében szemétszedőként dolgozni láthatósági mellényben, stb. mint x ezer forintot kifizetni. Lehet, hogy egy nagypofájú bankigazgatónak, aki amúgy megszokta, hogy övé a világ, összetöpörödne az arca, amikor a beosztottjai szeme láttára (akikkel nap mint nap csesz ki) kell szemetet szedni.
Tehát szerintem igenis van szükség közmunkára, de csak fegyelmezési eszközként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!