A székelyek miért olyan büszkék magukra, ha gazdaságilag soha nem alkottak semmi komolyat?
Székelyföld az egyetlen olyan terület, amelyik magyar többségű és Magyarország határaitól távol esik, ezért a jobboldal mindig kultuszt próbál építeni neki. Turisztikailag amúgy szép meg minden, de gazdaságilag a romániai statisztikák alapján is utolsók között van.
Ha meggondoljuk a középkorban sem volt egyáltalán fejlett az előnytelen mezőgazdasági adottságai miatt, a szász városok messze felülmúlták kézművesség terén és a monarchia idején sem alakult ki rendes ipar, polgárság. Ehhez képest mégis úgy tűnik a székelyekben nagyon erős a lokális identitás és sokszor szerintem olyasmikre is büszkék, amit inkább szégyellniük kellene, például hogy nem tudnak románul.
Nem hagyják abba sajnos.
Túlfeszítik a húrt. De erre ők csesznek rá. Mert ha a húr elszakad, akkor az bizony pofába is pattanhat.
Persze ez jó dolog -nekünk. De nekik nem.
@33
Én tudom és NEM mondtam, hogy a liberalizmus az teljesen más mint a neoliberalizmus. De aki ebben eszmetörténetileg otthon van, az ezt tudja. Én liberális vagyok 120%ig, ha nem több, azban neolobsi - ami nem gazdasági fogalom- viszont -0%-ig sem vagyok vagyok.
A neolibsiket pedig megfogjuk (:
Hogy idézzek; "Nem kell félni, nem fog fájni..." oh, dehogy nem fog fájni. :D
Már többször lejátszották ezek az elmeháborodottak, hogy bele-bele irtottak az emberiségbe. Hát most ***rvára stoppolva lesznek. Meg én környezetbarát vagyok. Én tudom, hogy ezek pl golyót nem érdemelnek. De ott a jó öreg fa/ bitófa.
Nyomuljatok csak cicuskák. Helyetek megvan, és ahogy egyre jobban nyomatjátok a világra a kicseszett ideológiátok, ez csak fokozódni fog.
Példa az úgynevezett "antifa" akciózása Budapesten. Na náluk antidemokratikusabb és embertelenebb hozzáállású banda nem nagyon volt. A magyar rendőrségnél és egyél szolgálatoknál ezek egyének pofája regelve van.
Nektek ez a demokrácia. Nekünk nem.
Gyertek köcsögök. (:
Hát szerintem pont ezért: mert gazdaságilag mindig nehéz helyzetben voltak: ameddig a mezőgazdaság volt a vezető ágazat, addig a rossz minőségű (hegyvidéki) termőtalaj miatt, mióta az ipar lett, azóta pedig azért mert Románia szándékosan nem iparosította és próbálta elszegényíteni.
Ezzel együtt is megmaradtak és túléltek a legnehezebb körülmények között is ("a jég hátán is", ahogy mondani szokás).
Pont erre büszkék: a szívósságukra, a bátorságukra, az összetartásukra, a túlélni és megmaradni tudás képességére.
A legújabb időkben büszkék lehetnek a turizmusukra is, azt ugyanis nagyon jól kimaxolták, az egyik leglátogatottabb terület Romániában.
De nemcsak gazdasági eredményekre lehet büszkének lenni - hanem a kultúrára, a lélegzetelállítóan szép tájakra, a hagyományaidra, a történelmedre, a hitedre, a kemény munkára, az anyanyelvedre, a pénzben nem mérhető, mégis felbecsülhetetlen értékeidre. Ebből a szempontból sokkal gazdagabbak mint a legtöbb magyarországi. Nagyonis volna mit tanulnotok tőlük! :)
"Jelezném, hogy a legtöbb Habsburg király Erdély felett is uralkodott (aki megkoronáztatta magát a Szent Koronával)"
Frászkarikát. II. Apafi Mihály lemondatásáig nem uralkodott egy Habsburg se Erdély fölött, az úgynevezett "Királyi Magyarország" fölött uralkodtak.
Az utolsó erdélyi fejedelem lemondatása után kikiáltották magukat Erdély nagyfejedelmeinek - de mint talán néhányan odaát is hallottatok róla (esetleg), azonnal kitört A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC.
"Szent" korona NINCSEN. Szent egyedül az Isten az égben. Soli Deo Gloria!
A "szent" korona, mint tárgy fetisizálása egy katolikus találmány, kifejezett Habsburg nyomásra született elmélet, afféle LABANCFILOZÓFIA.
Azt hivatott elhitetni, hogy aki megszerzi a koronát, mint tárgyat, az - akárhogyan is jutott hozzá! - máris legitim király és egész Nagy-Magyarország törvényes ura! Akkor is, ha a történeti alkotmánynak és minden szokásjognak, korabeli törvénynek ellentmondó módon jutott hozzá...
A Habsburgok és pápisták "szentkoronatana" arra jó, hogy elterelje a figyelmet arról a TÉNYRŐL, hogy az utolsó legitim király, az elsőszülöttség jogán, JÁNOS ZSIGMOND VOLT, aki egyben AZ ELSŐ ERDÉLYI FEJEDELEM. Az I. Miksától számolt összes "király" illegitim valójában, hiszen maga I. Miksa is illegitim módon kiáltotta ki magát királlyá.
János Zsigmond, mint tudjuk, utód nélkül halt meg, az erdélyi rendek pedig éltek a szabad királyválasztás ősi jogával - csak korona nélkül, mert magát a tárgyat a Habsburgok megszerezték.
A porta nem véletlenül ajánlott fel koronát Bocskainak, mert jog szerint a legitim magyar uralkodók János Zsigmondtól kezdődően az erdélyi fejedelmek voltak valójában.
Hogy Bocskai azt nem fogadta el, csak azért volt, mert muzulmán főhatóságtól keresztény uralkodó koronát nem fogadhat el (csak Rómából, és ameddig Bizánc létezett, Bizáncból).
Amit a Habsburgok erővel megszereztek, az nem volt jog szerint is az övék!
De mindez már mindegy, történelem.
Ami viszont TÉNY: a mai Erdély adta a magyar történelem legnagyobb alakjait (legalábbis a magyar nemzetiségűeket közülük).
"Amúgy az nem nagy érdem, hogy leelőztétek a Keleti megyéket... Főleg, hogy Erdély és azon belül Székelyföld Románia legrosszabbul teljesítő régiója (ami mondjuk a Románok hibája de akkor is)"
Beszélj te hülyeségeket, kicsi barát... Nézz már a térképre:
Azt a hülye is tudja, hogy Erdély Románia legfejlettebb része, a Bánság meg egyenesen Nyugat-Magyarország / Kelet-Ausztria szintjén van.
Jártál te mostanában Kolozsváron, Brassóban, Szebenben, Temesváron, Váradon, Marosvásárhelyen???
Vagy csak ismételgeted a 90-es évekből becsípődött berögződéseidet???
A Székelyföld valóban szegény Erdélyen BELÜL (de jobban áll még az is mint Moldva vagy Olténia nagyrésze), mert hosszú évtizedeken át szándékosan nem fejlesztették központi forrásokból (csak mert magyar vidék). De mióta az EU-s pénzek elérhetővé váltak, bizony a Székelyföld is rohamléptekkel fejlődni kezdett!
"De komolyan, hogy tudsz a saját nemzetedről úgy beszélni mintha egy utolsó Románról beszélnél?"
Ezt ne tőlem kérdezd, hanem a 39-estől, aki "a te fajtád"-ként említette a székelyeket. Meg a kérdezőtől. Meg az efféléktől!
Én csak VÁLASZOLTAM - s amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!
Egyelőre én nem "fajtáztam", mint a törölt honfitársad! Azon vajon miért nem akadtál ki???
UI. Tanuld meg helyesen leírni, hogy Partium. Latin szó!
Itt többet megtudhatsz róla: [link]
Tudod innettől nem tekintek úgy rád mint magyarra így szépen elküldhetlej szép helyekre... Amúgy meg a Szent Korona nem tárgy hanem egy személy ha nem tudnád...
És ha elfogadod ha nem Erdély a korona alá tartozik. És Erdélyben magyarok élnek... Kérdezz meg bárkit az utcán vagy pofán bsz, hogy hogyan mered megkérdőjezelni a magyarságát vagy szimplán elmondja, hogy ő magyar. Az, hogy te magadba mit gondolsz senkit nem érdekel...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!