A balosok miért nem tudják feldolgozni, hogy a társadalomban van igény a homofóbiára?
Nárcizmus, egoizmus, feltűnési vágy, alacsony IQ/önkontroll.
Hiszékenység, manipulálhatóság.
Ez jellemző a szélsőjobbosokra.
Inkább nézzenek magukba, mielőtt másokat betegnek neveznek!
#183 igen, mint fizikus baromi sokat tudhatsz a mentális zavarokról nyilván többet mint egy pszichológus mondjuk. Az hogy van egy diplomád egy területen, nem jelenti azt, hogy a teljesen más tudományterülethez is értesz. Agyat nem tudsz műteni? Csak mert fizikus vagy, nyilván ahhoz is jobban értesz, mint egy agysebész.
Ezt mondom, JP “kutatásai” nem teljesítik a valid kutatások kritériumait. Mint mondjuk reprezentatív minta, manipulatív kérdések, stb. Tényleg csak el kell olvasni egy-egy cikkét. Kutatásmódszertan bevezető órákon az ő cikkeit és tanulmányait hozzák példának. De elég egy-egy nyilatkozatát megnézni, majd’ elsírja magát annyira frusztrált. Hiteles szakember ez? Több könyvét olvastam, pszichológusként azt támogatja, hogy fojtsuk el a nemkívánt érzéseinket, és úgy majd jó lesz. B@szki, ezt már 100 évvel ezelőtt is felfedezték, hogy az nem lesz jó. Utálom Freudot védeni, de az elfojtásokról konkrétan pont igaza van.
Bocs, hogy közbeszólok az "emelkedett" vitába, de akik esetleg nem fizikusoktól, testneveléstanároktól, pékektől, építészektől, közmunkásoktól vagy utcaseprőktől szeretne tájékozódni orvosi, genetikai, pszichológiai kérdésekről, hanem valóban HOZZÁÉRTŐ SZAKEMBEREKTŐL, azoknak ajánlanék pár linket a témában. Íme:
A homoszexualitás biológiai háttere: mit tudunk és mit nem?
https://www.youtube.com/watch?v=XuYDHrozOuU&t=113s
A HOMOSZEXUALITÁS EVOLÚCIÓGENETIKÁJA: https://www.youtube.com/watch?v=vU2DwZj2fsA&t=29s
MIÉRT NEM BETEGSÉG A HOMOSZEXUALITÁS? https://www.youtube.com/watch?v=oOFCCDQXUbo
A homoszexualitás biológiája és megítélése https://www.youtube.com/watch?v=KO1XUHNldRU&t=110s
Ugyanazon idő alatt, ami alatt a kérdező és némely hozzászólók azt a sok megveszekedett, sötét sületlenséget összehordták többszáz kommentben, amit összehordtak, akár TANULHATTAK VOLNA valamit a kérdésben, hogy fogalmat alkothassanak a dologról, amiről beszélnek.
Vigyázat: a videókon TUDÓSOK beszélnek tudományos tényekről! Propagandához szokott "elméknek" sokkhatású lehet (agyhalott homofóbokból akár epilepsziás rohamot is kiválthat)! :-))))
Viccet félretéve, kretén szubjektivizmusok helyett értelmes ember inkább ezekből tájékozódjon! Elég közérthetően fogalmaznak (persze egy homofóbot még így is túlterhelhet szellemileg), érdemes végignézni!
Tegnap egy random ember fel akart engem jelenteni azért, mert kijelentettem a véleményemet az LMBTQ-ról. Konkrétan azt írta, hogy hónapok óta gyűjti ellenem a gyűlölködő kommentjeimet, és meg fogja tenni a feljelentést.
Kérdőre vontuk, hogy mégis honnan vannak ezek a nagy bizonyítékai, vagy hogy amiket ő tett meg (kémkedés, koholt vádak, hamis tanúzás) azokért milyen szép börtönt lehet kapni. 10 percre rá a profilja banolva lett a rákba.
Ennyit erről. Úgyhogy ezzel csak óvatosan, libsik!:)
215. Jogod van a véleményedhez, nyilván, de nem mondhatod betegnek egy kisebbséget, csak azért mert azt gondolod.
Nem azt mondtam, hogy beteg, azt mondtam, hogy nem kéne nekik gyerek SZERINTEM.
És nem ez alatt a kérdés alatt volt, hanem az alatt, hogy ,, engednéd, hogy a homoszexuálisok gyereket fogadjanak örökbe? ,,
És nem azt mondtam, hogy ne vitatkozzunk, sőt, én kifejezetten nyitott vagyok rá, csak amikor orrba-szájba elkezdenek a libsik feljelentéssel fenyegetni, ott azért meghúzok egy határt. Ő át is lépte azt, és 10 perc alatt banolták a libsi véleményével, meg a koholt vádjaival együtt. Örülhet, hogy én nem teszem meg a feljelentést:)
Elhangzott az aberrált beteg stb kifejezések is rájuk nézve, ami szintén becsületsértő.
Azt nem én írtam. Az történt, hogy valahogy szóba került, hogy az egyik érvelő rasszista is, de nem tudom, hogy mit írt pontosan, mert 2 perc alatt az a komment is törölve lett. Én hozzászóltam egy példával, hogy a cigány néppel mi a gond, és itt gurult el a gyógyszere.
Engem már nem érdekel, kinek van igaza, az a lényeg, hogy becsicskítottunk egy libsit 10 perc alatt, és banolva lett. Ha tudnád most hogy mosolygok:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!