A 70-es vagy a 80-as években volt jobb élni a Kádár-rendszerben? Miért?

Mivel a kérdés hibás, bármeddig el lehet vitatkozni rajta.

Egy ország sose homogén. Ha leszámítjuk a politikai élősködőket (amelyek mindenütt vannak, legfeljebb számuk eltérő), akkor aki jobban megértette, minkét szakaszban jó élhetett, aki nem, mindkettőben rosszabbul. Ami a fejlődés következménye, azt nem lehet ide sorolni, többféle lehetőséggel mindig jobban él az, akik azokat hasznosítani tudja, és mindig rosszabbul aki nem.

A teljes korszak egy fejlődés volt. Kezdődött az újjáépítés nagy reményeivel, folytatódott az embertelen Rákosi korszak elnyomásával, majd 1956 után volt 7 év "konszolidáció" (hatalom kiépítés), utána a fokozatos nyitás. Ekkortól lehetett útlevélhez jutni (valutához még nem, de amagyar nép élelmes). 1969 lett az új mechanizmus éve, és a nyitásé külföld (nyugat) felé, amit azért sokan észre sem vettek. Ezt 6-6 év után a moszkoviták (Biszkuék) megpróbálták eltörölni, de már nem lehetett. Az angolszász agresszív politika (gazdaságilag) meggyengítette a szovjet rendszert, ezért a 80-as években a gyeplő lazább lett (nem önként), amit sokan ki is használtak. Ekkortól lehetett (bonyolultan) valutához is jutni, ám ezt sokan gyorsan kitanulták, praktikusan elég sokan ki is használták. A lehetőségek tehát 1963 után folyamatosan bővültek, akik ki tudták ezeket használni (nem csalással!!!), azok egyre jobban éltek, akik nem tudták, azok panaszkodtak (és azóta is ezt teszik).

A teljes időszak egyik fő pozitívuma a maihoz képest a munka biztonsága, az életminőség biztonsága volt. Aki kevés tudású, gyenge képességű, ezt mind jobbnak tartotta (tartja) a mainál. A fő negatívuma a bezártság (gazdasági) volt. Aki tudta, miképpen lehet ezen túllépni, annak mindössze a kényelmetlenség okozott gondot a maihoz képest.

De azt is érdemes hozzátenni, e nagy nosztalgia mindig a gyengék igénye, viszont konkrétan az utóbbi évek kezdenek katasztrofálisan rosszak lenni. És ez már mindenkire vonatkozik, még ha más ok miatt is. A gyengék és elesettek teljesen kiszolgáltatottak lettek, praktikusan ha betegek lesznek, nincs sok esélyük, ezt gyakran észre sem veszik. Az okosak és értelmesek is rosszul élnek ahhoz képest, ahogy élhetnének, mert a dolgok kiszámíthatatlanok, így pedig nincs eredményes vállalkozás. Ugyanakkor a minőség megszűnőben (nem a megvehetetlenség miatt, hanem mert az igénytelenség uralkodik el), a silányság lesz az úr, ami nem élvezetes.

Csak azért említem, mert többen felvetették. Az adósság önmagában soha nem probléma. A probléma az, hogy emiatt az ettől félők kényszeres cselekvésre késztetődnek, mégpedig olyanra, ami inflációhoz vezet. Az infláció legnagyobb problémája pedig az, hogy a tömeghatás miatt nem lehet (gazdaságilag) jól cselekedni, márpedig ez a kulcsa a jóllétnek, nem pedig az adósság visszafizetése. (mert nyögve fizetni nehéz, jó gazdaság profitjából könnyű).

Ami pedig a privatizáció kontra állami tulajdon vitáját illeti, mindre van jó és rossz példa. Ugyanis ez alapvetően szakmai és nem ideológiai kérdés. A magánszemély előbb fog gondosan cselekedni, ám ha nincs szakértelme, hibásan, és csődbe megy. Az állami vállalat (és a kormány) vezetői direkt nem érdekeltek, tehát elvben nem gondosak, ám egy jó szakmai vezető csodát tesz. Egy példa erre a Bábolnai Állami Gazdaság. Szocializmus ide vagy oda, Burger Róbert elhivatottsága és szakmai kvalitásai világhíressé tették a gazdaságot. Valahogy nem esett nehezére nyugati világcégek vezetőinek ide jönni, és Kádárék is inkább dicsekedtek vele, mint akadályozták. De hivatkozhatnék a Rábára is, a vörös báró (nem röhejes a név, amit tisztelettel emlegettek, akár mint "vörös", akár mint "báró". Mellesleg a párt kikezdhetetlen KB tagja volt, Kádár is hallgatott a véleményére.