A rezsicsökkentés eleve rossz ötlet volt, magunk alatt vágtuk a fát, mert leépült a bérekből úgymond? Ha sosem lett volna, annyival magasabb lenne a bérszínvonal?
A CSOK-ot és Nyugat-Európát tudom felhozni példának. A CSOK bevezetése is ahhoz vezetett, hogy beleépült az ingatlanárakba a támogatás, annyival drágább lett a vételáruk, még annak ellenére is hogy a CSOK-nak csak egy kis része ingyenpénz a többi hitel, csak "kedvező" kamatra, és azt a piac már ingyenpénznek vette. Hasonlóan a rezsicsökkentés meg kiépült a bérekből úgymond? Ha piaci rezsit kellett volna mindig is fizetni, akkor a munkabérek hozzá idomultak volna, mint Nyugat-Európában? Most meg ott tartunk, hogy még Orbán maga is mondta, hogy a béremelés rossz dolog, mert az csak tovább fokozza a forint inflációt. Ilyen de nagy kár, hogy nem Euro-val fizetünk, azzal lehetne bért emelni, mert nem csak lokál valuta lenne, nem lehetne magyar béremeléssel meg sem rezdíteni.
Nyugat-Európában igaz, hogy nem mindenkinek van saját lakása, Németországban csak valami 22%-nak a városokban, itt meg még Budapesten is 80%-nak, de a lakásbérlés mégsem húzós, mert a német nagyvárosokban már nettó 3700 Euro az átlagbér (igen, nettó másfél milla). Így hát még az átlag alkalmazottnak is bőven telik bérleti díjra, rezsire, amellett még fent tart vagy 3 új BMW-t meg elmegy minden hónapban 1 hétre nyaralni valami drága helyre. Csak mert beépültek a bérekbe a kiadások. Nálunk meg kutya fasza sem épült be a bérekbe. Elmegy bárki bármilyen alacsony bérért is dolgozni.
Tökön lőttük magunkat a rezsicsökkentéssel is? Ráadásul államcsőd is fenyeget miatta Bokros szerint...
"Tökön lőttük magunkat a rezsicsökkentéssel is? Ráadásul államcsőd is fenyeget miatta Bokros szerint..."
Akkor lett volna, ha nem engedték volna el. Ezért kellett a megszorítás, hogy ne legyen csőd.
"Ilyen de nagy kár, hogy nem Euro-val fizetünk, azzal lehetne bért emelni, mert nem csak lokál valuta lenne, nem lehetne magyar béremeléssel meg sem rezdíteni."
A multik azért hoznak ide gyárat, mert olcsó a munkaerő. Ha bért emelsz, akkor továbbállnak olcsóbb helyre, és még ez sem lesz. Azt kellene elérni, hogy ne az olcsó munkásért jöjjenek, de ahhoz magasan képzett dolgozók kellenének, szalagmunkásért nem fognak többet fizetni.
"Ha piaci rezsit kellett volna mindig is fizetni, akkor a munkabérek hozzá idomultak volna"
-jajajaja hahahah
ahogy azt móricka elképzeli
az is hülyeség, hogy a piac "ingyenpénznek" tud tekinteni bármit is, most akkor előbb azt döntsétek el, hogy akkor most a CSOK-ot senki nem tudja igénybe venni, csak a "gazdagok", vagy bedöntötte az ingatlanpiacot
mert a kettő együtt nem megy
egyszer kiszámoltam a CSOK az ingatlanpiac volumenének 0,05%-a körülbelül, tehát körülbelül egy gyűszű víz a dunában
" de a lakásbérlés mégsem húzós, mert a német nagyvárosokban már nettó 3700 Euro az átlagbér "
ezt magyarázd meg a minimálbéres meg a minijobos képzetlen embereknek, akik az átlagbér töredékét keresik
a németek átlagos képzettsége magasabb
az alacsony jövedelmű alacsony képzettségű emberek helyzetéről dalolj, mert nálunk sem a szakmával-diplomával rendelkező valamihez értő emberekkel van a probléma
Márpedig hatalmas béremelkedések voltak Németországban az infláció és rezsi árak növekedése miatt, még úgy is hogy eleve magyar szemmel qrva magasak voltak a bérek. Ezt első kézből tudom.
Szimplán azért, mert nem a német átlagember fog lejjebb adni az életszínvonalából a hábszi miatt, nem megy el kevesebbért dolgozni, mint amennyiből fent tudja tartani a fényűző életszínvonalát.
Itt meg mi van? Ne fűtsünk csak egy fél szobát télen, ez a javaslat. :D
"Ha bért emelsz, akkor továbbállnak olcsóbb helyre, és még ez sem lesz."
Ez sem teljesen igaz, mert a forint gyengülésével igazából ellensúlyozza, hiszen ott euróban jelenik meg dolgozók bérköltsége.
"az alacsony jövedelmű alacsony képzettségű emberek helyzetéről dalolj, mert nálunk sem a szakmával-diplomával rendelkező valamihez értő emberekkel van a probléma"
Unokatesóm elment takarítónak egyéni vállalkozóként, 1500 eurót kényelmesen megkeres nem agyon dolgozva magát, amiből tud lakást bérelni, hitelre tudott autót venni és nem kell számolnia, hogy hónap végén miből vesz enni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!