Vidékiként kérdezem, hogy a Budapesten élőkben úgy átlagban több eszük van?
Sajnos valóban párhuzam feltételezhető a lakosság intelligenciája és aközött, hogy mennyire Fideszes vagy Ellenzéki. Előbbivel fordított arányban, utóbbival egyenes arányban van. Főleg annak tudatában, hogy a hagyományosan, régebben még Fideszes budai kerületek is, mára egyre Ellenzékibbek, és a régen még Ellenzéki vidéki szavazókörök viszont egyre Fideszesebbek.
És hát azt látni vidéken is, hogy főleg a nagyon szegény és várostól távol lévő, kieső faluvidékek a leginkább Fideszesek, míg sok vidéki város is valójában Ellenzéki, csak úgy van kialakítva direkt a szavazókör, hogy a szegény és sok helyen elcigányosodott, elközmunkásosodott, elöregedett szinte már csak nyugdíjasokból álló falvak lehúzzák a városi szavazatokat és a Fideszé legyen a mandátum.
Hozzáteszem gyorsan, tudom, hogy egy nem mindenhol van így, de sok helyen. És ez egy tipikus jelenség.
Ezek a tények alapján el lehet mondani, hogy végső soron Budapesten úgy átlagban okosabbak az emberek?
#8
"De Pesten se sokkal nyert az ellenzék."
Nem értem, hogy ez miben cáfol engem? Erről is beszéltem a kommentemben.
Ha nem értetted, akkor olvasd újra.
#9
"51%-os aránnyal nyert csak Bp"
Én saját kézzel kiszámoltam és ha csak a fidesz-összefogást nézzük, akkor az összefogás kapott 54%-nyi szavazatot és a fidesz 46%-ot.
Figyelembe véve, hogy az ellenzék szarul mozgósított, ami tény, mivel lényegesen kevesebb szavazatot kapott, így ez elég releváns különbség.
"Magyarán MAJDNEM minden második értelmiségi, proli, csöves, utcaseprő, anyám kínja a Fideszre szavazott"
Magyarországon a lakosság kb. negyedének van felsőfokú végzettsége és egy másik negyed pedig funkcionális analfabéta.
Arról nem beszélve, hogy a lakosság majdnem harmada nem szavazatott.
Szóval sokkal inkább minden harmadik ember szavazott a fideszre. 25%-os funkcionális analfabétás társadalommal pedig egyébként ez nem jelent semmi extrát.
"Ezek nyers adatok, nem a zOrbán propagandája, nem az origó kamuhíre, ez volt április 3-án a szavazófülkékben."
Igen, ahogy adat, hogy minél alacsonyabb valaki végzettsége annál valószínűbb, hogy fideszes.
Szintén adat, hogy a lakosság negyede funkcionális analfabéta.
Sőt, még az is adat, hogy a lakosság 70%-a TV-ből tájékozódik, ahol fideszes fölény van.
Mire akarsz kilyukadni? Az adatok azt mutatják, hogy az értelmiség nem a fideszt támogatja.
De tudod mit, az is adat, hogy ott, ahol nicns jelen ORbán propagandája, pl. a nyugati médiában, az ott szavazók kb. 10%-a szavazott csak a fideszre, míg az összefogásra 80%.
Ilyen különbséget jelent, hogy van-e vagy nincs propaganda, mivel ilyen minőségű a fidesz valójában.
#10
Egyébként pont azt írtam le, hogy nem, de biztos nagyon okos lehetsz, ha a kommentem sem sikerült értelmezni. :D
A Fideszre szavazók nem hülyébbek, csak jobboldaliak és lophat akármennyit a Fidesz, nem fognak balra szavazni, akkor se ha szétrohad az egész ország. Ha nem vennétek észre, (pedig okos balosok vagytok) a Fidesz mindig a kulturpolitikájával nyer, az emberek inkább élnek szegényen, minthogy kulturmarxista fertő árassza el újra az országot.
Nagyon jól kihasználja ezt a maffia párt, csak a jobboldali konkurensekkel kell leszámolni, a baloldal szitokszó eleve.
#14
"A Fideszre szavazók nem hülyébbek, csak jobboldaliak"
Az a helyzet, hogy nem.
Aki jobboldali, az elvből nem szavaz a fideszre, mivel a fidesz nem jobboldali.
Ha értelmesek, akkor ezt látják. Azért mert magát vallja valaminek egy párt még nem feltétlenül lesz az is.
És ezt csak az értelmesek veszik észre.
"a Fidesz mindig a kulturpolitikájával nyer"
Sosem nyert a kultúrpolitikájával. Mindig azzal nyert, hogy félelmet keltett.
Gyurcsány, Soros, migránsok, Brüsszel. Egyik se kultúrpolitikai szempont, mind, kizárólag manipulatív kampány volt.
"csak a jobboldali konkurensekkel kell leszámolni"
A fidesz harmadikutas fasiszta, csak kerülik az ilyen szavakat.
Ahogy a gazdaságpolitikájuk meg neo-liberális, csak ezt sem szabad mondani, mert a liberalizmus rossz.
Egyébként meg tök véletlenül úgy határozták meg magukat, hogy sokáig a fasiszták is, illiberálisok.
Kérdező!
"Vidéki vagyok" A hozzászólásaidal bizonyítod, hogy igen. Felteszel egy IQ-ra vonatkozó kérdést és utána politikai köpködésbe kezdesz, Nem kicsit túnsz jóval 100-as IQ alattinak.
Nálad biztos okosabbak lehetnek, mert te nagyon egyszerű vagy, annyira, hogy hozzád viszonyítva a 100-as szög integrált áramkör.
Azok meg kötve hiszem, hogy intelligenciában feljebb állhatnak ahol megszavaznak egy tesze-tosza óriás Harry Pottert, aki más érdemi eredményt nem tudott felmutatni, csak a pufajkás-sétányt, biciklisávokat és a méhlegelőnek becézett gazfészkeket.
Vagy ahol polgármester lehet egy Nímandmüller.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!