Milyen mérlegelés alapján fogjátok behúzni vagy be nem húzni az X-et a szavazólapon?
,,Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek
a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?"
Két hasonló kérdés egyike ez. Jómagam több nyugat-európai és kelet-európai országban jártam. Én média reklámot ezzel kapcsolatban nem láttam, ahogy ez igaz Magyarországra is. A kétszínű és indulatkeltő kérdések egyike.
Ti hogyan szavaztok rá?
#10
Egyet értenék veled, hogyha a definíció amit ideraktam azok az általad említett történtek után íródtak volna meg. Csak az a baj, hogy a definíció az nem veszi számba azokat amiket említettél, ebből fakadóan pedig hiába írod le a lehetséges kimeneteleket, azok már a külvilág beavatkozásával tesznek rá az alapból is meglévő mentális problémákra. amik említve vannak a meghatározásban.
#12
Kérem szépen olvassa el és értelmezze az előző kommenteket, mert így csak megakasztja a párbeszéd folytonosságát azzal, hogy hamisan megrágalmaz valamivel. Ilyet nem mondtam, hogy mentális probléma lenne, hogyha "valaki fél az elítélő, bántalmazó közegtől". Amit mondtam az az, hogy a meglévő mentális problémákra, amik már a diszfóriában megvannak külső hatás beavatkozása nélkül - depresszió, szorongás - tesznek rá azok amiket az úriember mondott. Kirekesztés, bántalmazás, elítélő közeg és a többi. Máskor olvassa és értelmezze a kommenteket, ha lehet kérni. Köszönöm
#13
Én vállalom, amit mondok és állítok. Nekem azért 6 évtizednyi tapasztalatom van. Sajnos a probléma az, hogy bizony rengeteg öngyilkosság éppen az előítélettől való rettegésből eredő önmegtagadási kényszer végcselekvésre kényszeríti. Sok esetben a búcsúlevélből derül ki a hozzátartozók számára a teljes igazság a gyermekről, testvérről, unokatestvérről. Erre próbáltam utalni is többszörösen a kommentemben.
#14
Igen, sajnos vannak emberek akik messzire mennek a bántalmazásban, mind fizikai és verbálist ideértve, illetve a kirekesztésben. Ezért említettem, hogy magával a ténnyel, hogy léteznek transznemű emberek nincs bajom, illetve azzal sem lenne, hogy együtt éljek velük. Amivel bajom van az az igazság, és tényszeű állítások kiforgatása, legitimitás megszerzése érdekében. Az a baj, hogy a transznemű nők azzal szeretnének elfogadásra lelni, hogy be erőszakolják és egy esernyő alá vonják magukat a biológiai nőkkel együtt. De ezzel egyetemben pedig nem képesek határt húzni a saját ideológiájuk légterében. Nem képesek meghatározni, hogy mi a 'nő' mit nevezünk 'nő'-nek és mi alapján lesz valaki nő. El akarják törölni a biológiai és társadalmi nem közti kapcsolatot, ami majdhogynem a kezdetek óta fenn áll és kiosztani a nőiséget transzneműeknek, hogy individuális meghatározást, és definíciót adjanak a szónak. El akarják sajátítani a nőiséget és férfiasságot, és hordható jelmezzé alakítani, amit akárki hordhat kedve szerint és így elveszti értelmét a bináris leosztás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!