Feminista szemmel melyiket kell felvenni az alábbi példában cégvezetőnek? A férfit vagy a nőt?
Volt egy vitám egy kolléganőmmel, aki felvetette, hogy törekedjen a cég arra, hogy 50% nő legyen a vezetői sorokban. Én az alábbi példát vetettem fel neki kiemelve azt, hogy nem tud úgy nőket előnybe hozni a felvétel során, hogy azzal ne diszkrimináljon férfiakat nemi alapon:
Adott egy üres vezetői pozíció, és adott rá egy férfi és egy nő jelentkező. A férfinak egyértelműen jobbak a referenciái, mint a nőnek. Viszont a cégnél nincs meg az 50% nő a vezetőségben, amit a feministák akarnak.
Akkor melyiküket kell felvenni úgy, hogy közelebb kerüljünk az 50% nő célhoz, de a férfit se diszkrimináljuk nemi alapon csak azért, mert hímvesszője van?
"állításom, tényszerű, ahogy (majdnem) mindig"
Az arcod is nagy, ahogy mindig?
A legkönnyebb nőként a "patriarchátusra" fogni a saját sikertelenségedet, viszont vannak nők, akik elértek kvóták nélkül is olyan eredményeket, amikre büszkék, na te ezzel a felfogással őket akarod kisemmizni és az eredményeiket egy törvénybe foglalt kötelezettség eredményévé tenni a kiváló egyéni teljesítmény helyett.
Ne legyenek illúzióid, téged be is ültethetnek akár igazgatónak is, megszólalsz és röhögőgörcsöt kap majd tőled a tárgyalóterem, te leszel az a bohóc, akit a szabály kötelez, hogy ott legyél, de a nem létező teljesítményed helyett téged kvalifikáló kvóták nem adnak súlyt a szavaidnak.
De még azoknak a nőknek is elveszed a szavát, akik megküzdöttek a pozícióért veled ellentétben.
ma 18:33
Hát ez tényleg csak trollkodás lett, épkézláb érvet vagy tényt nem tudtál szállítani, illetve szépen illusztráltad, hogy semmit nem tudsz a kvótákról, csak a patriarchátus kedvenc, demagóg hazugságát tudod ismételni :)
#14
Nehéz épkézláb érvet írni bármire is, amikor te nem igazál állítottál semmit, csak egyfajta szójátékot írtál arról, hogy kit kinek a kárára választanak be, itt tényként állítva a saját egyéni véleményedet.
Azt, hogy valakit valakinek a kárára választanak be, az onnan látszik, hogy nem az alkalmasság dönt, hanem egy kvóta szabályzat esetleg protekció, korrupció, zsarolás vagy egyéb visszaélések.
A kvóták azért alkalmatlanok, mert nem rendeltetésszerűen fele-fele arányban oszlanak el nemek szerint a pozíciókra alkalmas személyek. A nők alapvetően hátrányban vannak a karrierből való gyakoribb kiesés miatt, illetve azért, mert természetükből adódóan a nők gyakrabban kockázat kerülőek [ [link] részletesen is bele lehetne menni abba, hogy a kockázatkerülés miért eredményez kevesebb sikert, de nem hinném, hogy vitapartnernek alkalmas vagy ilyen témában az eddigi kommentjeid alapján.
De ez még csak arra ad magyarázatot, hogy maga az 50-50% még csak reális eloszlás sem lenne. A sokkal fontosabb fele a dolgoknak, hogy mindenütt változó, hogy ki mennyire alkalmas. Lehet, ha valahol a 10 tagú vezetőségbe 8 nő a legalkalmasabb, másutt meg 8 férfi, te pedig a kvótával mindkét helyre alkalmatlan személyeket kényszerítesz döntéshozásba ezzel rontva a teljesítményt és torzítva az érdem alapú pozíció elosztást is.
Az, hogy a nők felé kisebb a bizalom az alkalmasságra, az valamilyen szinten jelen van, de az előző évtizedekben rohamosan bomlott le ez a fajta előítélet a nőkkel szemben. Most két lehetőség van, vagy vársz türelemmel, hogy ezek a társadalmi sztereotípiák eltűnjenek, ami felé rohamosan haladunk, és ezért sok feminista (nem olyan feministák, mint te, hanem értelmesek) rengeteget tesz. Vagy a másik lehetőség a kvóták, mi felbolygat mindent, és minden területen ront a helyzeten. Persze, tudom, vannak ilyen kutatások, amik a női kvóta bevezetése után az amúgyis növekvő cég azévi növekvését annak tudta be, hogy 30% helyett 40%-ra emelték a női vezetők arányát, én beleolvastam ezekbe, és olyan módszertani csúsztatásokat tettek bele az adatokat elemző személyek amikből látszott, hogy az eredményt ki akarták hozni.
Olvastam olyan tanulmányt is, ahol csak nőkből, csak férfiakből álló csapatokat hasonlítottak össze vegyes csapatokkal, itt egyértelműen kijött, hogy a vegyes csapat jobb, de az 50-50%-ról szó sem volt [Barabási egyik könyvében volt ez].
Újfent bizonyítottad, hogy semmit sem tudsz a kvótákról :D Így aztán nem csoda, ha értetlenkedsz.
Az én állításom az volt, ami tény, hogy a férfiak alkalmasságtól függetlenül nemi diszkrimináció miatt felülreprezentáltak a vezető pozíciókban - ez nem vélemény. Ergo az állításom továbbra is fennáll: "a nők hátrányára választanak be a kelleténél több férfit vezetőségekbe."
Az általad felhozott példa hihetetlenül életszerűtlen, így válaszra sem érdemes. Azt is mondhattad volna, hogy mi lenne, ha a második eljövetele után Jézus Krisztus akarna cégvezető lenni, és igazságos lenne-e neki adni a céget az okos, intelligens, tanult, felkészült másik jelentkező helyett.
A valóságban nepotizmus és oligarhizmus van. A vezetőink többsége férfi, és abszolút alkalmatlan a szerepére; van, hogy a megfelelő iskolázottsága sincs meg hozzá. Az nemlétező jelenség, hogy rátermett férfiak ezreit szorítják ki az ostoba nők a helyükről a női kvóta nevében, hiszen egy bizonyos pozíciót max akkor érhetsz el ha szimpatikus vagy a többi nepotistának.
Őszintén szólva jobban értékelem a közönséges szexizmust, amikor a férfi ki meri mondani, hogy b..ssza a szemét, ha egy nő kerül hatalmi pozícióba. Azt viszont elmondhatatlanul rühellem, amikor eljátsszátok, hogy jelenleg minden igazságos: teljesítmény alapján kapnak az emberek hatalmat, márpedig a férfiak mindig jobban teljesítenek, a nők pedig hisztivel akarnak jobb lehetőségeket elérni.
Nem. A nők évről évre jobban teljesítenek akadémiailag, de valamiért jóval nehezebben kapnak elismerést a munkájuk után, mint a férfiak. Ha a munkaerőpiacon tényleg alkalmasság alapján lehetne érvényesülni, nem pedig az alapján, hogy mennyire tudsz összehaverkodni azzal, aki a legtöbbet tudja tenni érted (márpedig egy férfi mindig egy másik férfiban fog megbízni a legjobban) akkor nem is kéne egyáltalán szóba hozni a női kvótát.
#17
Ez nem egy nő-férfi kérdés. Rengeteg férfi is van, aki nem tud összehaverkodni a főnökkel (mert "béta" hím, nincs tele önbizalommal, nem "macsó", nem kelt bizalmat ezekben a vezetőkben), és azzal próbál kitűnni, hogy egyszemélyben annyi munkát végez el, mint másik két ember, és akkora tudása van, mint mindenki másnak együtt, de sokkal inkább ragad bele ezzel egy csicska pozícióba, akire rálőcsölik a munkát. Te pedig a női kvótával a nőket kimentenéd ebből a helyzetből, ezeknek a férfiaknak pedig a teljesítmény alapú kitűnésének az esélyét 0-ra redukálod. Az a fajta érzéketlenség benned is ugyanúgy ott van, mint azokban, akikre dühös vagy, mert megjátszák, hogy minden "igazságos", csak legfeljebb nem akarod belátni, de pont ugyanúgy telibe xarod azokat a férfiakat, akik nem alfa hímek, de güriznek, mint ahogy téged telibexarnak, csak azt nem értem, hogy akkor te miért várod azt, hogy te jobbat kapj ennél? Ha nem tudsz túllátni azon, hogy nők és férfiak és te sem tudod észrevenni azokat a férfiakat, akik ugyanúgy kárvallotjai ezeknek a jelenségeknek, akkor miért várod, hogy téged észrevegyenek?
A sok valóban értelmes hozzászólás mellett azért fontos látni, hogy magára a kérdésben felvetett példámra semmilyen egyértelmű válasz nem érkezett az ellenvélekedők részéről, csak elkerülő, terelő reakció.
Én ebből azt a következtetést vonom le, hogy sajnos nem lehetséges úgy előnybe helyezni egy csoportot, hogy azzal egy másik csoportot ne diszkriminálnánk hátrányosan.
A feminizmus veleszületett tulajdonságok (puncim van) és nem teljesítmény alapon akar magának előnyöket és hatalmat. Ilyen tekintetben teljes hasonlóságot mutat a nácizmussal.
Utoljára írom le, aztán élvezkedjetek tovább magatokban: a kvóta mindössze annyit tesz, hogy két alkalmas jelölt közül a nőt kellene választani túlnyomó férfi többség esetén.
Szokásos hazugsága a kérdésnek és patriarchátusnak, hogy alkalmatlan nők kerülnének vezetőségbe puncialapon.
Nem mellesleg válaszoltam konkrétan is a kérdés példájára, azzal már nem tudok mit kezdeni, hogy nem tetszik a valóság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!