A Fidesz szavazói képtelenek megérteni azt, hogy az Orbán-kormány által 2013-ban kiötlött rezsicsökkentés (amellyel a recessziós 2012-es évet igyekezett az Orbán-kormány feledtetni a 2014-es választások előtt) egész egyszerűen tarthatatlan?
Mégpedig azért, mert komoly bevételkiesést okoz a közműcégeknek (amely cégek – az áram- és gázszolgáltatóktól eltekintve – jellemzően önkormányzati tulajdonban vannak), így leromlik miatta a közműrendszerek állapota. Igazán megérthetné már mindenki, hogy ez a rezsicsökkentés lényegét tekintve olyan, mintha az Orbán-kormány előírná a kenyeret forgalmazóknak, hogy mostantól maximum 360 forintot kérhetnek egy 1 kilogrammos kenyérért. Gondoljanak bele, hány pékség, sütőipari cég fejezné be a tevékenységét egy ilyen kormányzati lépést követően, és akik maradnának, azok is milyen minőségű, -összetételű kenyereket (kenyérnek látszó tárgyakat) készítenének ilyen maximált ár mellett...
Ideje lenne ráébredni arra, hogy a magas minőségű termékek/szolgáltatások árát mindig keményen megkérték, amióta világ a világ. Kapitalista berendezkedés esetén bármit is veszünk, annak árában meg kell fizetnünk a termék/szolgáltatás előállításának/nyújtásának összes felmerült költségét – miért lenne ez alól kivétel az áram-, a gáz-, az ivóvíz- és a távhőszolgáltatás?
Nem kell félni a közműdíjak emelkedésétől, mert a Márki-Zay-kormány megvalósítaná a Dobrev Klára által szeptemberben ismertetett igazságos és méltányos rezsikompenzációs rendszert, amely a rászorultság függvényében segítené a háztartásokat, viszont – a jelenlegi helyzettel szemben – egyáltalán nem támogatná a milliárdos/százmilliós nagyságrendű vagyonnal rendelkezőket abban, hogy a luxusvilláikat, úszómedencéiket, szaunáikat stb. viszonylag
olcsón tudják fűteni / világítani / vízzel ellátni. Emellett a Márki-Zay-kormány bőkezűen támogatná az energiahatékonyságot érdemben növelő, az energiapazarlás felszámolását célzó lakossági és vállalati beruházásokat, korszerűsítéseket. Ez jelentené a valódi rezsicsökkentést.
"A maradék rezsiköltséget pedig az adójából, az általa megvásárolt termékek árába beépülő céges rezsidíjból/adókból fizeti ki."
Ez nyilvánvaló. És aki többet költ az több áfát és jövedéki adót fizet be. Így a gazdag azáltal hogy sokkal több terméket és szolgáltatást vásárol több adót fizet mint a szegény.
10
Akkor miért nincs a programjukban, hogy ők leviszik az áfát?
#10
"Picivel több volt a nettó és a bruttó között a különbség"
Most 33,5% az elvonás. Gyurcsány idejében volt az 54% is.
Tényleg árnyalatni a különbség.
10
Csak tudnám, hogy miért érte meg az országnak akkoriban, hogy pl a cafeteria nyomtatás (is) külföldi kézben volt.
#13 2008-as bruttó-nettó kalkulátor 200 ezer forintos bruttóra: nettó 122 ezer
2021 ugyanez: nettó 133 ezer.
Mekkora hatalmas különbség aha..
Megnéztem 400-400 százezerrel is, ami 2008-ban nagyon durván jó fizetésnek számított.
2008 nettója 212 ezer
2021 nettója 266 ezer
10
Emlékszem, hogy akkoriban alig volt munkahely, és ha találtál is, akkor meg ment a cigánykodás, hogy mekkora összeggel jelentenek be. Meg nem rendesen fizették a szabadságodat, sok helyen meg ha valamiért táppénzes lettél, akkor azt ki se fizették. Erre jött még az "igazságos" adó és rezsi.
#18 akkoriban, 2008-ban full kezdőként, diploma nélkül találtam munkát, ami full bejelentett volt.
Ellenben egy hónappal ezelőtt léptem ki egy munkahelyről ahol minimálbérre voltam bejelentve mint mindenki a cégnél, és zsebbe ment a maradék... és ez nem ritka, mert miért is lenne ritka, és most is bőven megéri így.
A 2008-as adótábla
0-1.700.000 Ft 18%
1.700.001 Ft-tól 306 000 Ft és az 1.700.000 Ft-on felüli rész 36%-a
Tehát akinek a havi fizetése bruttó 141.666 forint és kapott egy kis jutalmat vagy túlórázott, annak a jutalomból vagy túlórapénzből csak SZJA-t 36 %-ot vontak le plusz a járulékok. Ebből lett aztán 54 százalék elvonás.
144.666 forint bruttóról beszélek, ami akkor sem volt egy csúcsvezetői fizetés.
Ma pedig összesen összesen vonnak 33,5 százalékot, bármennyit keresel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!