Magyarországon miért van ilyen sok vírustagadó és oltásellenes?
#121 Üdv. Én annak hiszek, amit a saját szememmel látok. Nem a médiának, nem Nyunyóka néninek, nem az állatorvosnak, nem Viktorkának, nem a Gyakoris, 70 éves Marika néninek.
Ahol én élek, a covid hullámok alatt nem is volt halott, aki elkapta, az is kb tünetmentesen csücsült otthon a seggén.
Jött az oltás, megkezdődtek a bajok. 30 éves nőnek az oltás után szívizom gyulladása lett. 80 éves néni, az oltás után 3 napra rá összesett, kómába került és meghalt. 70 év körüli bácsi az oltás után 1 héttel lebénult. 70 körüli bácsi, az oltás után 4 nappal trombózist kapott, mikor azt hitték javul az állapota, meghalt. 60 éves nő az oltás után 1 nappal gyomorvérzése lett és meghalt. 12 éves gyerek, az oltás napjának estéjén epilepsziás rohamot kapott, jelenleg kórházban küzdenek az életéért. Lehet azzal jönni, hogy biztos oltás nélkül is bajuk lett volna. De a leírt esetekben az orvos közölte, hogy az oltás okozta és ismeretségi körömben történt, nem a Józsinak az öccsének a feleségének a munkatársa mondta. Tudom, a környezetedben senkinek semmi baja az oltástól. A környezetemben viszont ez a helyet. Na ezért nem hisz senki a másiknak, aki ellenkezőt állít.
#112:
"A koronavírust elkapta 220 millió ember, ebből meghalt 4,5 millió.
Oltást kapott 3100 millió ember, ebből meghalt… mennyi is?"
Az a baj, hogy az első kettőből egyik sem megbízható szám. Nem lehet tudni, hányan kapták el - a PCR teszt megbízhatatlan, vannak olyanok, akiket sohasem teszteltek, de már áteshettek a fertőzésen stb.
A COVID halottak között lehetnek olyanok, akik nem a COVID miatt haltak meg, vannak közöttük olyanok, akik már kaptak oltást - egyesek meghalhattak akár az oltás következtében is, vagy közvetlenül, vagy közvetetten, az ADE miatt -, és lehetnek közöttük olyanok is, akik a kapott gyógyszerek mellékhatásai és/vagy a nem megfelelő orvosi kezelés miatt, esetleg kórházi fertőzés miatt haltak meg. Nehéz lenne akár csak megbecsülni is, hányan haltak meg konkrétan a COVID-ban.
Az oltás miatti halálozások számát sem lehet megbecsülni. A VAERS-be (USA) kb. 6000 halálesetet jelentettek be, az EudraVigilance-be (EU) kb. 19 ezret, a Yellow Card-ba (UK) kb. 1600-at. A súlyos mellékhatások ezen a 3 területen milliós nagyságrendűek. Nem tudunk semmit a világ többi részéről, pl. Kínáról, Indiáról, Brazíliáról. A hivatalosan bejelentett mellékhatások száma egészen biztosan jóval kevesebb a valósnál, egy korábbi tanulmány szerint a VAERS-be az esetek kb. 1%-át jelentik be. Lehet, hogy tízzel kellene megszorozni a mellékhatások számát, az is lehet, hogy százzal. Ezek súlyos számok, még akkor is, ha a bejelentett mellékhatások/halálesetek egy része nem köthető az oltásokhoz, csak időbeli összefüggés van. És még csak 8 hónap telt el az oltásprogramok kezdete óta.
Ezért b+ idióta:
youtube.com/watch?v=0OMuWVXdFV4
youtube.com/watch?v=kf6NDIiE3Tw
nebancs.hu/influenza/fiatal-eletek-romokban-narkolepszia-a-sertesinfluenza-oltas-utan-.html
nebancs.hu/cikkek/multidezo/296-kenya-sterilizalo-tetanusz-oltasok.html
https://www.youtube.com/watch?v=H6qRYL4hsLQ
facebook.com/naturalbolt/videos/4021905474558857/?extid=CL-UNK-UNK-UNK-
AN_GK0T-GK1C
#121
“Már a kérdés egy kötekedés,de mindegy.”
Annak az oka, hogy atrocitásnak veszel egy szimpla kérdést az, hogy nem tudsz rá olyan választ adni, ami a hited alátámasztja. :)
“Még mindíg nem értem,hogy milyen vírusról hadoválsz.Előbb bizonyítsd be,hogy létezik!”
És még vírustagadó is az agyhalott! :D
Az imént még azt írtad, hogy az oltás covid víruskából áll meg gmo löttyből. Szerinted hogyan tartalmazhat vírust, ha nem létezik a vírus?
“Gondolom,hogy neked az lesz csak elég bizonyíték,ha milliók döglöttek meg tőle,szép lassan,csendben.”
Így írtad, töki: “nagy büdös semmi a majdnem 8 milliárdhoz viszonyítva”. Az nagy büdös semmi, mit fosol az oltástól? Egyébként ha a covidhoz akarnánk mérni a veszélyességét, igen, ahhoz millióknak kellene elpatkolni. Most mennyi oltott halottnál járunk?
“Erről nincsenek cikkek,sajnálom…”
Találtam róla cikket, hét miért nem linkelted be? :D
Amúgy ha nincsenek róla cikkek, honnan veszed? Bözsi nénitől?
“Halálozási statisztika,nevetnem kell rajtad.
De még a kamu statisztikákat sem nézted meg. Szánalmas birka!”
Muti már a kamu és nem kamu halálozási statisztikáidat!
“Konkrét bizonyíték?Ja,az neked nincs,okkk”
“Mi van fent,hol???”
Amit fentebb írtam, a halálozási statisztika, azt gondoltam menni fog rákeresni. 2020-ban majdnem 140ezren haltak meg, az ezt megelőző években 130ezer körüli volt ez a szám, ez kb 8%-os többlethalálozás.
“Amúgy a tömegoltás után kezdett mindenki megbetegedni...”
Ajjaj, nem csak vírustagadó, hanem szerinte egyenesen a vakcinák okozzák a halált a vírus helyett. Szerintem kiérdemelted a legnagyobb hülyéje címet, akivel ezen az oldalon dolgom volt. :D Alá tudnád támasztani bizonyítékokkal, hogy a tömeges oltás után kezdett el mindenki megbetegedni?
Szerinted a vérrögképződés az mi a faxom,ha nem bizonyíték? De ez csak egy példa!
Bizonyíték arra, hogy ritkán előfordulhatnak ilyen esetek. 18 millió beoltottból 7 ilyen eset volt, nagyon csekély a valószínűsége a komplikációknak. 18 millió koronavírusosból hány esetben történik halál? Számok, ismétlem számok!
“Igen,b+,az ő szavuk.Meg a boncolác.”
Tehát te inkább annak hiszel, hogy Béla a kocsmából mit hadovál részegen, nem pedig szakembereknek. :D
“Adott eseteknél latszik csak,hogy mik az összefüggések.”
Mesélj az összefüggésekről! :) Lehet, hogy álmodtad.
“Káanyád mesélte,nem tudom pontosan,mert épp benne voltam és tele volt a szája”
Ha meg ilyeneket álmodsz, reggelre foltos lesz a pizsamagatyó.
#122
Mifelénk egy 30 éves nő elkapta a vírus, kórházba került, meghalt. Egy 80 éves bácsi, meg 78 éves néni kitünpő egészségnek örvendtek, de elkapták a vírust, lélegeztetőre kerültek és pár nap múlva meghaltak. 60 éves nőnek szívizomgyulladása lett miután elkapta a koronavírust és belehalt, egy 67 éves bácsinak meg vérrög alakult ki a kornavíristól, agyvérzést kapott és lebénült, azóta meghalt.
#123
“Az a baj, hogy az első kettőből egyik sem megbízható szám. Nem lehet tudni, hányan kapták el”
Rendben, osszuk el tízzel a megbízhatatlanságra hivatkozva, legyen 450ezer koronás halott, és még mindig nagyságrendekkel több, mint az oltástól.
“A VAERS-be (USA) kb. 6000 halálesetet jelentettek be, az EudraVigilance-be (EU) kb. 19 ezret, a Yellow Card-ba (UK) kb. 1600-at. A súlyos mellékhatások ezen a 3 területen milliós nagyságrendűek.”
Ezeket hol olvastad? Mutassál már erről valami forrást. Egyébként ezekre az oldalakra bárki jelenthet, az eseteknek zömének nagy valószínűséggel köze nincs az oltáshoz.
“És még csak 8 hónap telt el az oltásprogramok kezdete óta.”
A “covidprogram” óta sem olyan sok, 1 év 8 hónap.
#125:
VAERS: [link]
Kiválasztod a vakcinatípusoknál, hogy COVID19, lentebb pedig azt, hogy "died", vagy amire kíváncsi vagy.
A VAERS-ben 13.911 halott szerepel jelenleg. A CDC weboldalán viszont érdekes módon 7.218 ez a szám: [link]
Az EudraVigilance adatai tudtommal nem hozzáférhetőek akárki számára, de vannak szakmabeliek, akik figyelik és hírt adnak róla, pl. itt:
[link] (itt is nőttek a számok azóta, hogy utoljára néztem)
A Yellow Card adatokat itt láthatod: [link]
A vége felé van szó a halálesetekről.
Amúgy nem olyan nehéz ezekre az oldalakra rátalálni...
A VAERS-be bárki jelenthet, de számíthat rá, hogy meg fogják keresni ellenőrzés céljából. Azt olvastam, hogy büntetőjogi felelősségvállalással jár a bejelentés, tehát valósnak kell lennie. Elvileg az orvosoknak kötelező lenne bejelenteni minden adverse event-et, a gyakorlatban nagy részüknek nincs rá ideje, nem veszi a fáradságot vagy a felettesek kifejezetten rossz szemmel nézik, ha ezzel bíbelődik, azaz a rendszer egyáltalán nem segíti elő, hogy minden maradéktalanul be legyen jelentve. Voltak, akik arra panaszkodtak, hogy a bejelentő oldal nem működik megfelelően, gyakran lefagy stb., és nagyon sok a kitöltendő adat. (Nem ártana minden kórházba pár adminisztrátor, aki ezzel foglalkozik.) Nem tudok róla, hogy bárkit is elővennének, ha nem jelent be egy vagy több esetet, hiába kötelező. A másik két rendszer szabályozását nem ismerem, nem tudom, kik és milyen feltételekkel küldhetnek bejelentést.
Hogy mekkora részüknek van vagy nincs köze az oltásokhoz, azt nem te fogod eldönteni. De érdemes olvasgatni az eseteket, hogy reálisabb képet kapj.
#126
Köszönöm! Végre valaki belinkelte ezt az oldalt.
“Amúgy nem olyan nehéz ezekre az oldalakra rátalálni...”
Én bevallom, kerestem, de nem találtam, bár nem is áldoztam rá túl sok időt. Én úgy vagyok vele, ha valaki állít valamit, ő hozza a forrást, ne én keresgéljek utána.
“ VAERS-be bárki jelenthet, de számíthat rá, hogy meg fogják keresni ellenőrzés céljából. Azt olvastam, hogy büntetőjogi felelősségvállalással jár a bejelentés, tehát valósnak kell lennie.”
Nem arra gondoltam, hogy sokam szórakozásból jelentenek oda, hanem hogy a bejelentéseknek nem feltétlenül van köze az oltáshoz. Valaki szívrohamot kap 2 héttel az oltást követően, meghal és bejelentik, pedig köze nincs az oltáshoz.
A VAERS szerint 1 hónappal oltásbeadást követően meghalt 10049 ember, egyszerűség kedvéért számoljunk 10000-rel.
Be lett adva eddig kb. 370 millió vakcina, az ország lakossága 328 millió tehát vehetjük úgy, hogy a teljes lakosság be lett oltva, és akkor még az oltás javára tévedek.
Évente az USA-ban meghal 3.358.817-an, pont az oltást követő egy hónapban ezeknek az egy-tizenkettede hal meg, durván 280ezer ember.
Kapásból van 280ezer ember, akinek a halálára a véletlen következtében pont az oltást követő 1 hónapon belül kerül sor. A VAERS-en van jelentve 10ezer ilyen eset. Ha feltételezzük, hogy nem jelentették be, csak minden 10-iket, 20-ikat, még akkor is kevesebb a bejelentés, mint amennyi a véletlen következtében összejönne.
“Hogy mekkora részüknek van vagy nincs köze az oltásokhoz, azt nem te fogod eldönteni.”
De nem is az oltásellenesek. Vannak akik fogják tanulmányozni, is kielemzni.
125
Nem tudom,hogy észre vetted-e,hogy ignorálom a további hülyeségeidet.
Csak jelezni szerettem volna,hogy hiába linkelgetet a nagyobbnál nagyobb baromságaidat,nem olvasom el. :)
#128
Ne is olvasd el, hisz még a végén kiderül, hogy mégsem egy világmegváltó konteó részese vagy. És akkor rájössz, hogy a világ bonyolultabb annál, mint hogy a billgécc emberírtást rendez. :)
Nem hordok maszkot, csak ha kötelező.
130
Neked kötelezővé tenném,alváshoz is.
Meg anyádéknak is.
Hadd lássa mindenki,hogy milyen fogytosok vagytok.
A konteós szót is a hozzád hasonló érv nélküli szemetek találták ki.
Rohadj is meg,velük együtt,te féreg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!