Fideszesek, miért jobb nekünk a Fudan Egyetem, mint a CEU?
5. "legproduktívabb" ja, próbálnának meg nem rendesen dolgozni, mennének az ujgorok után a koncentrációs táborba mint a párt ellenségei, akik nem tesznek meg mindent a kommunista állam fejlődéséért. Meg próbáljanak bármit, bárkit is kritizálni, vagy csak megkérdőjelezni. Még a milliomosok se tehetik meg, lásd az Alibaba tulajdonosa, hogy ellentmondanak vagy nem értenek egyet a párttal.
Tudom, hogy sokaknak hiányzik a rendszerváltás előtti időszak, amikor nem kellett gondolkodni, csak csinálni amit mondanak gondolkodás nélkül, de szerencsére a többség nem így van.
Politikatudomány, Filozófia, Kisebbségpolitika, Társadalmi nemek tanulmánya, Közpolitika, Környezetpolitika és menedzsment, Közgazdasági elemző. Ezek voltak az MSC-s szakok a CEU-n.
Ami Nyugat-Európának a gender study, az a kínaiaknak a tech. Más-más területen kiemelkedő egyetemekről beszélünk, szóval nem lehet összehasonlítani őket. Egyik a nemek közötti egyenlőséget, kisebbségi jogokat, általános filozófiát vizsgálja, a másik pedig fizikával, technológiával, informatikával, orvoslással foglalkozik sok egyéb terület mellett.
A Fudan orvosi, műszaki és gazdasági képzést is nyújt. Ezekre jóval nagyobb szükség van. A CEU inkább csak társadalomtudományokkal foglalkozott, és azt is liberális narratívából. A hallgatók döntő többsége külföldi volt, az egész egyfajta Soros-keltető volt, ami nem igazán járult hozzá a magyar diákok átlagos képzettségi színvonalának növeléséhez.
Plusz a Fudan jóval nagyobb presztizsű egyetem a világban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!