Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Pártfüggetlen és politikában...

Pártfüggetlen és politikában jártasabb emberek vélemény alapján, mennyi az esélye az ellenzéki szövetségnek 2022-ben?

Figyelt kérdés
Inkább olyanok véleménye érdekel, akik egyik táborral sincsenek és tudnak objektív módon nyilatkozni. Köszönöm

2021. márc. 8. 21:21
1 2 3 4 5 6
 21/59 anonim ***** válasza:
0%

Közben megnéztem a Választási Iroda honlapját. Azért közel sem a döntő többségben volt 50% feletti szavazata a fideszes jelölteknek egyéniben. Kiegyenlített volt. A körzetek olyan kb. 1/3 részében bőven 50% alatt ért el szavazatot, valahol 35 % körül csak kb. Volt olyan, ahol éppen meghaladta az 50%-ot vagy 15-20 körzetben kb, itt is verhetőek egyébként, mert ahol ilyen 50,2 %-kal nyert pl, vagy mondjuk 51-52, ott az az 1-2% bármerre billenhet. Olyan 55% felett mondanám stabil többségnek, de ilyen nagyon max a körzetek szintén 1/3-ában volt, talán kicsivel kevesebb körzetben.


Azt is nézd, hogy 4 évvel ezelőtt volt olyan, aki azért ment el szavazni, merthogy nem akarja h a migránsok kinyírják, én komolyan hallottam ilyen sztorit, ennyire megetették az embereket, de azóta nem lettek népszerűbbek, szóval 2-3%-ot én eleve levonnék az akkori eredményükből.

2021. márc. 9. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/59 A kérdező kommentje:
Rajtad nagyon látszik, hogy ellenzéki vagy és semmi közöd az objektivitáshoz. Pont azt nem akartam, hogy az ilyenek beírjanak, mert függetlenül nem tudnak válaszolni, csak meggyőzni akarnak másokat a vágyaikról....Nagyon átlátszó vagy sajnos. A többieknek köszönöm a válaszokat.
2021. márc. 9. 07:33
 23/59 anonim ***** válasza:
87%
Semmi, mert nem egységesek. Nincs közös program, csak mindenféle ígéretek. A lényegről ködösítenek. Például a határvédelemről, a családi támogatásokról, stb. Az egyszerű átlagemberrel ők sem törődnek. Egyfajta politikai bosszú hajtja őket.
2021. márc. 9. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/59 anonim ***** válasza:
82%

10# így van kedves kérdező. Megosztottság MOST is lesz ellenzéki oldalon. Egy kicsit kisebb, de ott van Fletó, aki nem tesz jót ennek az alakulatnak.

Ha a Fidesz jól mozgósít, szerintem nem kétharmaddal, de nyer.

2021. márc. 9. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/59 anonim ***** válasza:
79%

Kérdező akkor mi a f.sznak teszel fel kérdést, ha egy provokatív barom vagy, aki nem fogad el válaszokat?


Egyébként objektív vagyok. A számok objektívek a választási iroda honlapján megnézheted te is egyenként a választókerületi eredményeket, és te magad is megláthatod, hány helyen volt 50% alatti eredménye a Fidesznek, és hány helyen volt efölötti. Ebben mi a részrehajlás, te gyökér? Számokat írtam nem azt, hogy mocskos fidesz, de tudod, mit, csak azért is összeszámolom darabszámra, hány kerületben volt 50% alatti szavazatuk, nem miattad, mert te nem érsz annyit hogy időt pazaroljak, de már én is konkrétan pontosan tudni akarom, hol mennyivel nyert.

2021. márc. 9. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/59 anonim ***** válasza:
100%
Na közben törölték is a kérdező provokálását.
2021. márc. 9. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/59 anonim ***** válasza:
86%

Na, mélyen tisztelt provokatív kérdező!


Utánanéztem, és átszámoltam alaposan a HITELES adatokat a választási iroda honlapjáról.


Bár szerinted én vagyok a részrehajló, szerintem meg pont az előttem és utánam kommentelők közül azok, akik eleve úgy kezdték, hogy "semmi esély, mert nincs programjuk bla. bla. bla". Én szándékosan nem mentem bele ilyen szinten, mert igyekeztem a számokra hagyatkozni, bár itt nem tudom hogy lehet egyébként szerinted 100 % objektívnek lenni. Ha azt írom, hogy nincs esély, akkor mindjárt Fidesz bérenc leszek, ha pedig azt írom, hogy reális esélyük van, akkor ballibsi.


Bizonyos szinten elkerülhetetlen tényeket belevinni, mert ezek nélkül nem lehet választ adni, még akkor sem, ha ez esetleg valamelyik oldalra való részrehajlásnak tűnik. A migrációs propagandát azért kellett belevinnem, mert igen is voltak olyanok, akik azért szavaztak a Fideszre, mert félnek a migránsoktól. Hallottam erről konkrétumokat, meg láttam a hozzászólásokat rendre facebookon néhány nyugdíjastól, de engedjük el!

Hagyjuk ezt most figyelmen kívül. Jöjjenek a kőkemény számok:


106 egyéni választókerület van.

91 körzetben nyert a Fidesz, 15-ben valamelyik ellenzéki képviselő.


A 91 Fideszes körzet eloszlása szavazati arányban a következőképp alakult: Én azt a módszert választottam, mivel egy egységes Összefogás fog indulni vele szemben 1 v 1-ben, így kiegyenlített küzdelemre kell számolni, ezért úgy osztottam fel a számokat, hogy megnéztem hány olyan körzet volt, ahol úgy nyert a Fidesz, hogy 50% alatti szavazata volt a győztesnek. A másik csoportba 50-51% közötti szavazati arányt néztem, mert ezek a billegő kerületek. Ahol épp, hogy 50% fölött nyert a fideszes, ott nyilván szoros küzdelemre kell számítani, és billenhet akár erre akár arra. A harmadik csoport meg az 51% feletti szavazattal nyerő körzetek.


Ezek alapján:

- 50% alatt nyerte meg a Fidesz az egyéni kerületet 44 kerületben. (Ezek közül is a többségében inkább a 4-hez volt közelebb, mint az 50-hez).


- 51-51% közötti, épphogy többséggel nyert 6 kerületben.


-51% fölött nyert 41 kerületben.


HA feltételezzük, ÉS HANGSÚLYOZOM, hogy FELTÉTELEZZÜK, hogy ezek az arányok lesznek jövőre is nagyjából, és az ellenzéki szavazók el tudják fogadni (szinte minden jelenlegi ellenzéki szavazó elfogadta mára), hogy egy közös jelölt áll majd a Fidesz jelöltjével szemben, akkor az eredmény a következő lesz kb:


59 körzetet nyer az Összefogás és 47-et a Fidesz. Még egyszer: Ez csak az előző választás számai alapján egy feltételezés mindenféle részrehajlás nélkül!!!


Ha azt is feltételezzük, hogy a Fidesz a válság miatt 1-2%-ot veszített a népszerűségéből minden kerületben, akkor pedig az 50-51%-os körzeteket is az Összefogásnak lehetne csapni.


Így pedig 65 körzetet vinne az Összefogás, 41-et a Fidesz. Ezek csak egyéni körzetek. A listát nyilván nem lehet, és nem érdemes még csak tippelni sem.


MÉG EGYSZER A NEHÉZ FELFOGÁSÚAK ÉS A KÉRDEZŐ KEDVÉÉRT: EZEK CSAK SZÁMOK, ÉS EZEK ALAPJÁN KÖVETKEZTETÉSEK.


Simán lehet, hogy egyéb tényezők még közrejátszanak, ilyenek mint pl:


-kiderül valakiről valami kemény botrány

-A Mi Hazánk váratlnul jól szerepel

-A válságnak még rosszabb eredményei lesznek

- Lehet, hogy hirtelen javulni fog a helyzet stb.


Sok tényező függvénye, annyi biztos, hogy 70% körüli részvétel várható 2022-ben is.

2021. márc. 9. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/59 anonim ***** válasza:
82%

"Sok tényező függvénye, annyi biztos, hogy 70% körüli részvétel várható 2022-ben is."


Tegyük hozzá még, hogy "köztudott", hogy a magas részvétel nem kedvez a Fidesznek, hiszen az, aki otthon maradt, az mind ballib szavazó.

A valóság ezzel szemben az, hogy minél magasabb a részvétel, annál nagyobb arányban nyert a Fidesz.

Ha szorosabb küzdelem valószínű, akkor magasabb részvétel is várható, amiből az következik, hogy a Fidesz kap plusz 1-2 százalékot.

Na, ez szerintem hülyeség, mert fogalmunk sincs, hogy aki otthon maradt, az miért nem ment szavazni és kire szavazna. Pontosan ugyanolyan hülyeség és elfogult, mint amit te írsz: "Ha azt is feltételezzük, hogy a Fidesz a válság miatt 1-2%-ot veszített a népszerűségéből minden kerületben, akkor pedig az 50-51%-os körzeteket is az Összefogásnak lehetne csapni."


Ez akkor lett volna valóban független és objektív, ha hozzáteszed, hogy a járvány elmúltával a Fidesz feltételezhetően visszaerősödik a pandémia előtt szintre.


Teljesen világos, hogy ballib összefogás a világjárványt lovagolta meg sikeresen. Ezért is felesleges az előző választási adatokat nézni.

Ha megnézed a pártok támogatottságát, akkor azt látod, hogy a 2018-as választások óta a járvány kitöréséig folyamatosan emelkedett a Fidesz.

Ha egy év múlva is járvány lesz, akkor simán behúzza a ballib koalíció.

Ha úgy fordulunk az őszre, hogy már csak egy rossz emlék a covid, akkor az újabb Fidesz 2/3 is esélyes.


Kiegészítés:

Az ellenzéki összefogás eleve egy hamis megnevezés, mert ballib ellenzéki összefogásról beszélünk. De még ez sem igaz. Az elmúlt években jelentős átrendeződés történt a ballib oldalon. Aki rendelkeznek (még) valós támogatottsággal, az a DK, a Momentum és Jobbik. A többi kicsi párt összeszed összesen 10%-ot, de valószínűleg maximum 2 képviselőjük lesz.

Ha mindenhol lesz ballib előválasztás, akkor az várható, hogy csak DK és Momentum, valamit vidéken pár Jobbikos jelölt kerül fel a végleges szavazólapokra. Talán mutatóba lesz 1-2 MSZP-s, de valójában egy DK-Momentum-Jobbik szövetségről beszélünk.

2021. márc. 9. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/59 sörpocak ***** válasza:
61%

A 2018-as választásnak a fő kommunikációs eleme a migránsok voltak, ez okozott egy addiginál is nagyobb kiugrást a fidesznek. De a migránsozás varázsa elmúlt és ezzel is számolni kéne, nemcsak a válsággal.


Alapvetően, ha a kormány nem fog tudni valami új ellenségképet, vagy sikerkommunikációt felmutatni, akkor megtörik a kampányuk is.

2021. márc. 9. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/59 anonim ***** válasza:
61%

#28 pont az ilyen hozzád hasonló értetlen barmok miatt írtam többször is kiemelve, nagybetűvel meg mindenhogyan, hogy FELTÉTELEZZÜK!!!!!!, mert így nem mondhatod, hogy részrehajlás, mert ez FELTÉTELEZÉS. Odaírtam a végén, hogy lehet jóra fordul az egész... ezek szerint pár félanalfabétának mindegy hogy fogalmazok nem érteni.



#29

"A 2018-as választásnak a fő kommunikációs eleme a migránsok voltak, ez okozott egy addiginál is nagyobb kiugrást a fidesznek"


Pontosan! Direkt ezért hoztam fel azt a migránsos témát is. Ez sem részrehajlás, ezek is tények. Én tudok olyanról, hogy valaki elment a Fideszre szavazni, aki sose volt korábban egy választáson sem, csak azért, mert félt a migránsoktól. A fidesz ezzel tudott sok szavazót megszólítnai, eleve erre épült az egész kampányuk. Ez viszont már a végére unalnassá vált, jöbőre meg már nem lehet ellőni, más ellenségképet meg nem fog tudni felépíteni egy év alatt, ami beleég az emberekbe.

Mi lenne jó? Gyurcsányozni? 10 éve ezt csinálják, már nem érdekli az emberek nagy részét. LMBTQ ellenesség? Ezt meg sokan azt se tudják micsoda. Brüsszelezni??? Ez se hatásos már.


Ez a válaszom zárójeles megjegyzés volt, a fő objrktív válaszaim fentebb olvashatóak. Részemről itt le is zárva a kérdés.

2021. márc. 9. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!