Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Már soha semmi nem lesz olyan...

Már soha semmi nem lesz olyan jó mint régen?

Figyelt kérdés

Meglehet kövezni, de én az MSZP kormány idején voltam tinédzser és bizony gyakran megkönnyezem azokat a 2002-2010 közötti éveket és nem csak a nosztalgia, vagy az elmúlt fiatalság miatt, hanem akkoriban minden jobb volt szerintem. Megvolt mindenünk, szüleim jól kerestek, nagyim kapta a 200 ezres nyugdíjat és gondtalanul éltünk. jutott mindig mindenből az asztalra amit csak megkívántunk. Ha adódott valami betegség néha, akkor egy sokkal normálisabb, emberségesebb egészségügy gondoskodott rólunk, ahol tényleg emberszámba vettek minket, nem úgy mint most... Nekem volt egy jövőképem fiatalon, voltak céljaim, amik egy részét már akkor meg is tudtam valósítani, nem úgy mint most...


Az emberek átlagban sokkal jófejebbek voltak, nem voltak annyira befeszült idegbetegek, mint most... Sokáig tudnám még sorolni miért is volt olyan kedves az a korszak nekem, de feleslegesnek érzem. Most itt vagyok harmincas fejjel tök céltalanul, mert tudom, hogy semmi értelme Magyarországon teperni, mert normális tervekkel úgy is csak külföldön tudnék érvényesülni, idehaza csak az oligarcháknak van esélyük. Én már teljesen elvesztettem a hitemet ezzel az országgal kapcsolatban, szerintem ennek a helynek befellegzett, mert az agilisabb, értelmesebbjei már szinte mind nyugaton vannak, idehaza meg csak az alkesz legalja kezd maradni, tisztelet a kivételnek.


Ti hogyan látjátok ezt? Lehet még jobb valaha..?



2021. febr. 1. 07:23
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
66%

9-es! Inkább úgy mondanám, hogy annak isszuk most is a levét.

Egyébként folyamatos nagymértékű gáz, villany áremelések voltak, külföldieknek adtak el minden Magyar vállalatot, hogy azok vigyék el a hasznot.

2021. febr. 1. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
40%

Kérdező, szép kis mesét írtál le, csak lehagytad a végéről a :D jelet, hogy mindenki értse, irónia volt csak és nem a valóság.

"akkoriban minden jobb volt szerintem. Megvolt mindenünk, szüleim jól kerestek, nagyim kapta a 200 ezres nyugdíjat és gondtalanul éltünk."

Mi volt jobb akkoriban? Az infláció magasabb volt, minden január azzal kezdődött, hogy vajon mekkora lesz a rezsi emelése, a béremelések elérik-e az infláció nagyságát? Már 2004-től elkezdődött a leépülés, megindultak az állami szférában a leépítések, a cégeknél a körbetartozások, a kedvezmények megvonása. 2006-ra már olyan világos volt a gazdaság romlása, hogy a választások előtt törvényellenesen vissza kellett tartaniuk az államháztartási adatok megjelenését, mert az emberek annak ismeretében már nem szavaztak volna az akkori kormányzatra ismét. 2008-ra már olyan bajok voltak, hogy az önkormányzatok is devizahitelekkel lettek tele mert a működésükhöz sem kaptak elegendő pénzt és hitelből kellett kipótolniuk. EZÉRT érte akkora bajként az országot a devizaválság, mert minden és mindenki el volt adósodva devizában, az állam is. A nagyidat kérdezd meg hogy mi is lett az ő akkori 13.havi nyugdíjával és hogy mennyit veszített a reálértékéből, vagyis a vásárlóértékéből a nyugdíja az alatt az idő alatt!

"jutott mindig mindenből az asztalra amit csak megkívántunk. "

Most miért nem jut? Mert neked magadnak kell saját magadat eltartanod, hiszen már felnőtt vagy, nem? Mennyit nőttek a bérek az elmúlt években? Az átlagbér a duplája lett, az infláció meg végig alacsony volt.

"Ha adódott valami betegség néha, akkor egy sokkal normálisabb, emberségesebb egészségügy gondoskodott rólunk, ahol tényleg emberszámba vettek minket, nem úgy mint most..."

HOL? Melyik országban? Sokkal gyengébb volt az egészségügy, sokkal többet kellett várni egyes beavatkozásokra, vizsgálatokra és sokkal lepusztultabbak voltak az intézmények. A végére megpróbálták privatizálni is az egészségügyet, eladták amit lehetett, laborokat, kórházat is. Nem emlékszel még a vizitdíjra meg kórházi napidíjra? Szerinted mennyire nem volt pénz a rendszerben ha a nyugdíjasoktól meg kisgyerekes szülőktől akartak pénzt beszedni amiatt hogy elmennek orvoshoz vagy kiváltanak egy receptet?

" Nekem volt egy jövőképem fiatalon, voltak céljaim, amik egy részét már akkor meg is tudtam valósítani, nem úgy mint most..."

Mit nem tudsz megvalósítani? Egy felnőtt lehetőségeit akarod összevetni egy gyerekével? Ez komoly?

"Az emberek átlagban sokkal jófejebbek voltak, nem voltak annyira befeszült idegbetegek, mint most"

Aha. Nem rémlik valami a 2006-os rendőrterrorról? Az állandó kampányolásról, a fideszesek elleni kirohanásokról, a fasisztázásról? Nézz egy kicsit vissza a valóságba!

2021. febr. 1. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
46%
Annyira jó volt annak idején, hogy 2010-ben 15%-ot kapott az MSZP, miközben 80%-ot a Fidesz és a még szélsőjobboldali Jobbik. Annyira jó volt, hogy akármilyen maffiaállamot is épít ki, akármennyire is meglop minket a Fidesz, bevan betonozva a hatalma már több mint 10 éve.
2021. febr. 1. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
37%
Anyám köztisztviselő, apám technikus, mai szemmel kb nettó 250 ezer ft-nak felelt meg a fizetésük gyurcsány alatt és erre 40% adót fizettek min "gazdagok". A rezsit alig tudták kifizetni heti 40-50 óra munkával. Nagyanyád max akkor kapott 200 ezer nyugdíjat ha kommunista magasszintű párfunkcionárius volt.
2021. febr. 1. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
75%

Itt irkál mindenki, mindenféle baromságot és elfelejtik, hogy az összehasonlítgatás, ostobaság. Ugyan is, van egy természetes fejlődés, ami független a mindenkori kormányoktól.

Ha tolvajok uralkodnak, ha nem!

2021. febr. 1. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
47%
#15 Igen, van. De ettől még össze lehet hasonlítani a ciklusokat - csak ezt is figyelembe kell venni.
2021. febr. 1. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
33%
Legyünk végre őszinték magunkhoz az MSZP-SZDSZ szétlopkodta az országot, odaadott mindent a multiknak Strabagnak miközben az országot tönkretették. Alig tudta Orbán kivakarni a szarból. Államcsődközeli volt a helyzet, ha azt a retek IMF hitelt fel nem veszik. Ehhez képest most Hawaii van
2021. febr. 1. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
55%
Azért meg kell hagyni a Fidesz jól elhitette az emberekkel, hogy micsoda "nyomor" volt itt 2010 előtt, most meg micsoda "jólét" van, pedig valójában egyik sem igaz, haogy a 15-ös is írja, ha kipucolod a gazdasági világváltás hatásait teljesen jól látszik, hogy 2010 előtt ugyanolyan ütemben bővült a gazdaság mit most (mínusz a covid válság) és a bérek vásárlóértéke is egy ilyen trend mentén mozgott. Röviden és tömören a 2000-es években mindenki rosszabbul élt, de nem a kormány miatt, most meg mindenki jobban él, de nem a kormány miatt. Ha 2002- és 2010 között lett volna Fidesz kormány akkor is hasonló lett volna az eredmény, ha 2010 óta lenne MSZP-SZDSZ kormány akkor is hasonló lenne. Csak ugye ezt egyik politikai oldal sem fogja sosem elismerni.
2021. febr. 1. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
66%
#11! A privatizáció, amikor tényleg vittek mindet a külföldiek a rendszerváltás után volt az Antall kormány idején az évtized végére nem maradt magyar nagyvállalat állami kézben.
2021. febr. 1. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
45%
Mindenkinek sosem lehet jó egyszerre.
2021. febr. 1. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!