Mennyit fizetnél max a koronavírus oltásér?
9# Ígyis mutáns lesz az a gyerek, ha közöd lesz hozzá. 🤣
Az, hogy ha elkapod a vírust és attól lesz mutáns a gyerek az nem jut eszedbe? 🤔
igaz ha kiskamasz vagy akkor megérti az ember, hogy miért lázadsz a felnőttek dolgai ellen, de inkább vegyél piát 18 alatt.
#24
Hála az égnek látom, hogy a gyönge érvelés nem csak az én erősségem. Ez, amit írtál, már szinte jobb, mint az enyém!
Nem tudom észrevetted-e, de már magadat is sikerült ellentmondásokba keverned.
„Tehát ha nem ismersz valamit, de az megölhet, akkor te inkább vállalod a halál lehetőségét ahelyett, hogy tegyél valamit ellene, ami vagy nem ér semmit, vagy ideális esetben megvéd.”
Nemcsak én, hanem te sem, és még a tudósok sem ismerik igazán ezt a vírust. Ennek ellenére te meg vagy győződve arról, hogy megölhet. Engem sem ismersz, ezért azt sem tudhatod, hogy rám nézve mekkora veszélyt jelenthet.
Az éppen kifejlesztés alatt álló oltásról sem tudsz semmit, de érdekes módon arról semmi rosszat nem tudsz elképzelni, mert „vagy nem ér semmit” vagy csak éppen „megvéd”. Érdekes, hogy azzal szemben viszont kicsit sem vagy szkeptikus, vagy legalábbis nem úgy látszik.
„Ti komolyan ilyen ostobák vagytok, hogy azt hiszitek egy a vírusnál sokkalta veszélytelenebb oltás a veszélyesebb?”
Hát igen! Ahogy az előbb írtam. Egyiket sem ismered, de mégis milyen nagy szakértője vagy a témának.
„nem tudom feltűnt-e de ebbe a vírusba már belehaltak 800 ezren, tehát ez egy valós veszély, az ellene való oltásba, meg még senki sem”
És ezt neked ki mondta? Gondolom, ugyanazok, akik nekem. TV, index, 444…stb.
Ühüm!
Hát akkor az biztos úgy is van!
Az ellene való oltásba még gondolom azért nem halt bele senki, mert még nincs forgalomban. Így aztán elég nehéz lenne.
„eleve egy ilyen oltás nem is kerülhet majd a piacra.”
Ezt magyarázd el kérlek, mert így első nekifutásra nem igazán értem! Miért fejlesztik, ha nem is kerülhet a piacra? És ezt akarod te magadba olttatni?
„Tehát ha választanod kell aközött, hogy meghalj valamitől, ami nem ismersz és ennek az esélye úgy 5% meg aközött, hogy megkapj valamitől, aminek a halálozása 0%-ék, és megvédhet az 5% halálozási esélytől, akkor komolyan azt fogod választani, hogy inkább bevállalod az 5%-os halálozási esélyt?”
Kicsit igazad is van, meg nem is. Az oltás halálozási aránya valóban 0%, de csak azért, mert még NINCS oltás. Kicsit pontatlanul fogalmaztál, ugyanis célszerűbb lett volna azt írni, hogy még nem ismert a halálozási aránya. Így nem biztos, hogy később is 0% lesz. Ezért ezt ne kezeld kész ténynek!
Így már mindjárt kicsit más megvilágításba esik az, hogy én mit vállalok, és mit nem. Igen, megpróbálom elkerülni azt a vírust, amit NEM ISMEREK, mint szándékosan magamba olttatni egy olyan vakcinát, amit NEM ISMEREK. A vírust elkerülhetem, de amit belém oltanak, azt elég nehéz lenne elkerülni. Mellesleg az is egy vírus. Azért ez érdekes. Azt olttatod magadba, amitől úgy egyébként rettegsz. Ez tényleg logikus…
„Az oltást is azért fejlesztik, hogy nekünk kényelmesebb legyen és ne kelljen a társadalom 5%-ának meghalnia, hogy kialakuljon egy olyan átfertőzöttség, ami majdnem mindenkit megvéd, már aki túléli.”
Akkor ha megengeded, majd akkor gondolkozom el azon, hogy szükségen van-e rá, amikor már teljesen kifejlesztették, és látom a hosszútávú jótékony hatásait. Amíg csak fejlesztgetik, addig próbálgassa az, aki akarja.
„Mellesleg szerintem sok százezer dolog van, amit "nem ismersz" csak egy kérdés, te mindent amit megeszel, megiszol magadra veszel azt oda-vissza ismered? Tényleg?”
Nem, nem ismerem. De azért enni és inni egyelőre még muszáj, ellentétben egy olyan oltással, ami nélkül simán el vagyok.
Most nehogy azzal gyere, hogy téged védelek vele, mert magadat csak te védheted meg az oltással. Azzal, hogy ezt a csodaszert magadba olttatod, azzal nálad alakulhat ki a védettség, és nem nálam. Talán…
Ergo nem tudlak lefertőzni. Vagy igen? IGEN? Akkor minek olttatod magadba? Ennyi erővel akár tyúkszarral is olttathatod magad.
„Azt amúgy tudod, hogy a kézmosás is lehet veszélyes? Mert tudod mi van a szappanban?”
Nem, nem tudom! De kis szorgalommal utána tudok nézni.
Viszont arról még nem hallottam híreket, hogy valaki belehalt volna a kézmosásba vagy a szappanos zuhanyzásba.
Végezetül:
Hogy mihez van közöd, és mihez nem, azt hál’ Istennek már más hozzászólók részletesen elmagyarázták neked helyettem, így ezzel már nem kell foglalkoznom. Olvasd el figyelmesen, mert igazuk van. Tiszta szívemből szóltak. Látod, nem vagyok egyedül a véleményemmel.
Hát további szép napot neked, remélem nem borítottam fel nagyon a lelki egyensúlyodat!
„nem tudom feltűnt-e de ebbe a vírusba már belehaltak 800 ezren, tehát ez egy valós veszély, az ellene való oltásba, meg még senki sem”
A vírusba haltak bele vagy ezek csak a számok? Tudod ez a "volt más krónikus betegsége is" igaz bármely influenza áldozatára. A legyengült immunrendszert könnyen kikészíti egy egyezerű megfázás vagy influenza is, nem nagy tudomány erre rájönni. De hányan haltak meg krónikus betegségekben, mert nem kaptak megfelelő orvosi ellátást a koronahiszti alatt?
„Az oltást is azért fejlesztik, hogy nekünk kényelmesebb legyen és ne kelljen a társadalom 5%-ának meghalnia, hogy kialakuljon egy olyan átfertőzöttség, ami majdnem mindenkit megvéd, már aki túléli.”
Oh hát persze😂 olyan jó látni, hogy még mindíg vannak olyan naív polgárok, akik abban az illúzióban élenk, hogy a kormány a szerető és gondoskodó szülő aki meg akar védeni és csakis jót akar neked. Persze, mindenki a te javadat akarja, a miniszterelnököt pont a te állapotod érdekli 😂 nagyon reálid az érvelésed! Gratula. 😂😂
Amúgy, 32-es. Nagyon korrektül és intelligens módon érveltél, remekül válaszoltál. Őszintén gratulálok ehhez és a meglátásaidhoz, amik szerintem szintén megállják a helyüket egy korrekt vita során! ☺️
Azért amúgy miylen durva, hogy 2020ban meg kellett tanítani felnőtt embereket, kezet mosni.
🤔
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!